Illiberális liberalizmus, azaz liberalizmus, liberálisok nélkül

Illiberális liberalizmus – ez a meghatározás jut eszembe arról az elitista irányzatról, amely most Brüsszelben uralkodik, feltehetőleg anélkül, hogy jelentős társadalmi támogatottsága lenne. Céljai távol vannak már a klasszikus liberalizmusétól, amelynek vannak pozitív vívmányai (például a választójog kiszélesítése).

Ezen forma kirekesztő jellegű, amely önmagában ellentmondásban van a szó eredeti jelentésével. Az illiberális liberalizmus szerint mindennek szabad lenni, csak férfinak és nőnek nem, bármilyen vallást lehet követni, csak kereszténynek nem szabad lenni, és végtelen számú attitűd megengedett, csak a nemzeti érzést kell elhagyni.

A legfontosabb jellemvonása pedig, hogy követői rendkívül agresszívek és egyértelműen a hatalom motiválja őket. Judith Sargentini képviselőnő azt kiáltja: Éljen a szabadság, csak a rebellis Magyarországot regulázzuk meg! Azért gondolom, hogy ez nem egy fősodratú irányzat, mert ugyanúgy, mint a kommunizmus, elidegenedett az ember valódi természetétől.

Férfi- és női szerep mindig is létezni fog, a keresztény alapértékek sokaknak ma is fontos kapaszkodót jelentenek, a nemzeti érzés pedig olyan erős kötelék, amelyet lehetetlen elszakítani. Még az ­Eurovíziós dalfesztiválon is mindenki a hazája zászlóját szorongatja.

Próbálok nap mint nap objektíven hozzáállni a kérdéshez, és tetten érni, hogy hol sérül itthon a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság és a szólásszabadság (bár arról hallottam, hogy a Facebook cenzúráz). Szóval néztem május 1-jén a hírmorzsákat, és láttam, amint csupasz hátsó felüket mutatják a sajtónak a szabadság harcosai. Ez a kommunisták által oly kedvelt ünnep sem győzött meg róla, hogy sérülnének Magyarországon a fenti jogok. A május 8-i, egyházi személyeket ért inzultusok pedig végképp nem ezt mutatták számomra.

Világos, hogy az illiberális liberálisok ugyanazokat tartják fő ellenségüknek, mint a kommunisták: a családot, a keresztény embert és a nemzeti identitást. Míg nálunk boldoggá avatják a kommunizmus egyik áldozatát, mártír papját, addig Jean-Claude Juncker Karl Marxot élteti. Az ideológiákról csak utólag derül ki, hogy mennyi áldozatot követelnek; azért a százmillió nem egy ép ésszel felfogható szám! Az individuum szabadsága csak akkor fő cél, ha diktatúra van, egyébként inkább öncél és pózolás.

Ma Magyarországon nincs diktatúra, ami van, azt úgy hívják, hogy kiszámítható fejlődés, működő gazdasági rendszer és biztonság. A többségi népakarat arra szavazott, hogy ez még négy évig biztosan fennmaradjon. Punktum.

Én magam nem tudnék szabadság nélkül élni, ez tényleg alapjog, de Pál apostoltól egy tanítást teljesen igaznak gondolok: „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.” (1 Kor. 10,23)

Az illiberális liberálisok pont ezt a keresztény tanítást sohasem fogják megfontolni, de azt mindenképpen meg kell tanulniuk, hogy a keresztény emberen soha nem fognak tudni túllépni. Akármennyi bevándorlót telepítenek Európába, hogy megalapozzák szavazóbázisukat, és ezzel zilálják szét a nemzeti öntudatot, a keresztény hit erejével szemben esélytelenek. Belebuktak ebbe a kommunisták is, pedig mindent megpróbáltak.

Véleményem szerint egy embernek nem a világot kell jobbá tennie, hanem ebben a látható világban kell jót cselekednie. Akkor nem hoz a világra olyan nagy bajt, mint Karl Marx a maga idejében, és nem lesz, mint jelen korunkban egyes nagyhatalmi körök, az iszlám terror közvetlen okozója Európában. Önjelölt megváltók mindig voltak és lesznek, néha dollármil­liárdjaik is vannak, de egy embernek nem ez az Istentől rendelt feladata. Jézus Krisztus kétezer éve megszületett. Az ő küldetése volt a megváltás.

A szerző klinikai orvos