Hamisan állapítanak meg rákot: így veri át az embereket és a gyanútlan betegeket az onkológia

Az USA-ban az elmúlt években több precedens értékű bírósági per volt orvosok ellen, akik kamu rákdiagnózisokat állítottak ki csak azért, hogy a kemoterápiás kezelések felírhassák ezeknek a pácienseknek.

Nem általános jelenség, de sajnos egyre nagyobb számban derül fény ehhez hasonlókra.

Különösen Amerikában van nagy keletje ennek a fajta “haláliparnak”, mely a onkológia berkein belül szedi az áldozatait.

Nagyon nagy számú, akár több száz beteg lehet, akik ennek eshettek áldozatul.

Egyre több amerikai orvos diagnosztizálja betegét rákosnak csak azért, hogy több pénzt kapjanak a gyógyszeripartól, írja cikkében a wuc-news.com.

Mint kiderült, egy elismert michigani orvos, Dr. Tarid Fata ezt már tavaly bevallotta egy bírósági eljárás során, és azt is hozzátette, hogy a rák kezeléséhez használandó gyógyszereket is haszonszerzés céljából írta fel.

A vád szerint Dr. Fata, közel a mintegy 1200 páciensnek felírt gyógyszerek után 62 millió dollárt kapott a Medicare biztosítótól.

Aki ezt nem hiszi el, az gondolja egy kicsit végig a józan ész szerint, és hallgasson a fekete-fehér tényekre.

Az egész remekül rávilágít arra, hogy mi is folyik napjainkban egyes egészségügyi hálózatokban.

Az orvosok mindent megtesznek, hogy profithoz juttassák saját magukat, és a mögöttük álló gyógyszeripari cégeket, kemoterápiát gyártó vállalatokat.

Mindeközben az sem érdekli őket, ha az adott páciens nem is volt rákos… Majd az lesz a kemoterápiát követően, így a kartonjába, a leleteibe végre bele lehet írni a halál okaként a daganatos megbetegedést.

Ma ugyanis köztudottá kezd válni, hogy a kemó valójában nem megelőzi, elpusztítja, hanem számos esetben ELŐIDÉZI a rákot.

Csak erről nem illik beszélni, mert a kemoterápiás halálkoktélok gyártóinak az érdekeit sértené.

És mivel az egészségügy, a mögötte álló pirulagyárosok és a média egy szoros, összezáró érdekkör, ezért “kéz kezet mos”…