Gondold át, mit ér a nyelved!

Egyedül vagyunk, rokonok nélkül, magányosan – valami hasonló a magyarok jelentős részének a meggyőződése, ha a nyelvünkről van szó. Sokan még arra is hajlamosak, hogy irigyeljék a germánokat, latinokat, szlávokat azért a testvéries közegért, amelybe magyarként hajlamosak vagyunk beleképzelni őket.

Pedig a németek és az angolszászok két világháborút vívtak egymás ellen, a franciák és a szomszédaik barátságáról szóló könyv is elég rövid lenne, beleértve a nyelvrokonaikat, míg a jugoszlávok minden háborúban elkezdik az egymás elleni népirtásaikat. Mi ilyen testvérek nélkül Európa egyik legkülönlegesebb nyelvét beszéljük, amelyet nyelvi csúcstechnológiának is neveztek már. Ez pedig az észjárásunkban is nagy szabadságot ad.

Amit ma magyarság alatt értünk, az az országunkkal együtt Etelközben született, de az összetevőinek a korábbi története még nem követhető vissza teljesen. A nyelvünk is egy rejtély. Legközelebbi nyelvrokonainktól alig 1200 éve váltunk el, sőt Julianus barát 800 évvel ezelőtt magyarul beszélgetett azokkal a Magna Hungariában maradt testvéreinkkel, akik akkor is a hantik és manysik szomszédságában éltek. A távolság mégis oly mértékű a magyarok, illetve a hantik, manysik nyelve között, hogy pusztán nyelvészeti kutatások alapján nem 800, hanem 3000 évvel ezelőttre tették a különválást.

Jelen van egyfajta magányosságérzet a magyarokban ezzel kapcsolatban, pedig éppen büszkeségre ad okot, hogy olyan egyedi nyelvünk van, amelyen bárhol megszólalunk, gyakorlatilag semmit nem értenek belőle. Ilyen nyelv birtokában lenni kiváltság, és akkor még nem beszéltünk a hatékonyságáról, kiforrottságáról. Az egyedi nyelvünk egyedi észjárással vértez fel minket, és mindkettőt bitang nehéz egy idegennek teljes mélységében megértenie. Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez hátrány számunkra.

RITKA KINCS BIRTOKÁBAN NE LEGYÜNK MAGÁNYOSAK!

A ragozó magyar nyelvben gyakorlatilag végtelen számú új szót alkothatunk a meglévőkből a képzők segítségével, a ragokkal pedig akár egyetlen toldalékolt szóba belesűríthetünk annyi mondandót, amennyit egy indoeurópai nyelv csak több szóval tud kifejezni. Mindezt a kötetlen szórend koronázza meg.

Mátyás király 1485-ben elfoglalta Bécset.
Mátyás király 1485-ben foglalta el Bécset.
Mátyás király Bécset foglalta el 1485-ben.
Bécset Mátyás király foglalta el 1485-ben.
Bécset 1485-ben foglalta el Mátyás király.
1485-ben Bécset foglalta el Mátyás király.

Tovább is fűzhetnénk ezt, mert vannak még lehetőségek, de ennyiből is látszik, milyen gazdag finom árnyalatokban a nyelvünk. Az adott mondat szavait szinte bárhogy keverhetjük, mindig lesz értelme, és mindig egy kicsit más.

Nem is könnyű ezeket az árnyalatokat lefordítani a kötött szórendű indoeurópai nyelvekre, ahogy a magyar költők verseit is gyakorlatilag lehetetlen visszaadni németül, franciául vagy angolul. Faludy György például ezért angolról magyarra boldogan vállalt fordítást, magyarról angolra viszont egyáltalán nem, még úgy sem, ha pénzt ajánlottak érte.

600w” alt=”” width=”700″ height=”427″ />

Ami például Kosztolányi keze alatt született, azt igencsak nehéz más nyelvekre lefordítani.

Teljesen más irányból, más logika mentén fogja meg ugyanis a mondanivalót a magyar, és máshogy az egymással ilyen-olyan rokonságban álló európai nyelvek. Ezért ritka bravúrt jelent azoknak a virtuóz finomságoknak az átültetése, amelyeket Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor és mások megalkottak. Ezt a maga teljességében csak mi élvezhetjük, és ettől nincs miért magányosnak érezni magunkat. Egy Maserati-tulajdonos aligha magányos, amiért csak kevesen részesülnek abban az élményben, mint ő.

MAGYARUL VAGY LATINUL BESZÉLTÜNK A KÖZÉPKORBAN?

A középkori Európában a latin volt a műveltség, a tudomány és a diplomácia nyelve, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar nyelv ne virágzott volna. Latinul csak a legműveltebb kevesek tudtak, így az uralkodó idehaza magyarul gyakorolta a hatalmát, a latinul nem is tudó nemes magyarul szólította meg a jobbágyot és a másik nemest, az emberek magyarul beszélgettek, a pap magyarul szólt a néphez a mise állandó, liturgikus részét kivéve.

Jó példa erre legrégibb nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés címen ismert, latinból magyarra fordított temetési beszéd az 1190-es évekből, amelyet egy szláv anyanyelvű pap írhatott le a magyar hívek kedvéért.

A Halotti beszédnél nem sokkal későbbi nyelvemlékeink (Ómagyar Mária-siralom, königsbergi töredék) viszont jóval közelebb állnak a mai magyarhoz. Az első magyar nyelvemlékek olyan kiforrott nyelvről tanúskodnak, amelyet nem akkoriban kezdtek el használni, így nincs okunk a magyar nyelv háttérbe szorulását feltételezni Szent István idejében vagy később.

Sőt, színvonalas késő középkori irodalmi emlékeink sem lehetnek előzmény nélküliek, csak azok elvesztek a tatárjárás és a törökvész során. A magyar nyelv a magyarság létrejötte óta megszakítás nélkül működik, meghatározza gondolkodási kereteinket, és közben az igényeink szerint változik is. Sőt, amilyen kis mértékben változott a középkor óta a többi európai nyelvhez képest, valószínűleg már akkor is régi nyelvnek számított.

600w” alt=”” width=”450″ height=”586″ />

Az 1300 körül keletkezett Ómagyar Mária-siralom – ilyen színvonalú vers nem esik le előzmény nélkül, csak úgy a semmiből. (fotó: oszk.hu)

A latin nyelv súlya a kora újkorban növekedett meg Magyarországon, amikor az ország így akadályozta a Habsburgok németesítő törekvéseit. A németek által lenézett parasztnyelvnek tekintett magyar nyelvnek nem a képessége, hanem a társadalmi elismertsége hiányzott ehhez. Különös egyébként, hogy miközben az ország elmaradottságaként értelmezik, hogy még a XIX. század elején is a latin volt a hivatalos nyelv Magyarországon, azt most mégis a haladás nevében szorgalmazzák sokan, hogy a hivatalos ügyintézés minél több része ne csak magyarul, hanem angolul is elérhető legyen, a magyar tudósok minél többet publikáljanak angolul, és ne szinkronizálják a külföldi, elsöprő többségben angol nyelvű filmeket.

A RAVASZ GONDOLAT FÉL SIKER

Elképesztően gazdag nyelvi eszköztárban éljük az életünket, nekünk ez természetes. Ez az észjárásunk alapja, és ebből ered, hogy a magyarnak, aki könnyedén tudja áthelyezni a hangsúlyt a gondolat bármely részére, gyakran van egy váratlan megoldása, amire senki sem számított.

Ahogy Puskás Ferenc a kapu torkában elhúzza a labdát a becsúszó Billy Wright mellett, majd mindezt megtoldja azzal, hogy a rövid felsőbe bombázza a labdát.

Felejtsük el azt a náci felfogást, hogy a származás befolyásolja az észbeli képességeket! Büszkék lehetünk a Nobel-díjasainkra meg azokra a tudósainkra, akik szintén megérdemelték volna, de nem kapták meg (pl. Kármán Tódor, Neumann János). Nem érdemes firtatni, hogy ki volt magyar, zsidó vagy német származású közülük, ennyi erővel ugyanis megkapirgálhatnánk bármely másik nép díjazottjainak a származását is.

Ennél sokkal fontosabb, hogy ezeknek a Nobel-díjasainknak a magyar nyelv és az abból fakadó árnyalt gondolkodásmód volt a sikerük kulcsa. Ez a magyar nyelv pedig a magyar nép történelmi alkotása, elődeink érdeme és mindannyiunk tulajdona.

A belőle fakadó észjárás miatt a magyar ember olyan sokoldalúan és sokszínűen tud megközelíteni egy problémát, mint a Rubik kocka, de ha a helyzet megkívánja, a kockadobozon kívül is tud gondolkodni. És ez történelmi távlatban is hasznosnak bizonyult, ha jól forgattuk.