Fordított apartheid: Magyarok jártak a fehérek számára elképesztően veszélyes Dél-Afrikában – Erről számoltak be

forditott apartheid magyarok jartak a feherek szamara elkepesztoen veszelyes del afrikaban errol szamoltak be

Dél-Afrika bizonyos részei olyanok, mint egy Mad Max-film. Hiába a leggazdagabb afrikai ország, olyan állapotok vannak, amiket a legrosszabb rémálmainkban sem gondoltunk volna.

Dél-Afrika nem lett a szívünk csücske. Egy etnikai feszültségekkel terhes, széthúzó társadalom,

ahol a korábbi apartheidet felváltotta a fordított apartheid.

Johannesburg belvárosa egyenlő a bűnözéssel. Nem lehet benne sétálni, még autóban is veszélyes keresztülmenni rajta. Olyannyira, hogy még a tőzsde is kiköltözött a külvárosba.

Figyelmeztettek minket a helyi magyarok erre, de nem voltunk eléggé elővigyázatosak. Rögtön az út elején kirabolják hangmérnökünket egy ATM előtt. Mire letiltjuk a kártyát, már háromszor is le tudtak emelni róla pénzt.

A rendőrségen egy búr – vagy ahogy a helyiek nevezik magukat, afrikaans – segítsége nélkül pedig ránk se hederítenek. Effektíve érzékeltetik velünk, hogy fehérként itt ez mindennapos, így még a rendőrségi jegyzőkönyvet is felesleges felvenniük.

Természetesen jó magyar szokás szerint addig üvöltözünk a nagy darab fekete rendőrökkel, míg legalább egy papírt kapunk a történtekről. Persze az ATM fölötti kamera felvételeit azóta se nézték meg.

Feldúlva meséljük, hogy mi történt velünk, de hamar elszégyelljük magunkat. A Pretoria és Johannesburg között található „Magyar Tanyán” a tiszteletünkre megszervezett vacsorán a helyi magyarok is elmesélik a saját történeteiket. Átlagosan évente két-három ilyen rablást szenvednek el a fehérek Dél-Afrikában.

Ezek között a fegyveres rablások mellett az éjszakai betörések is gyakoriak, mely során, pénzt, autót, mindent elvisznek cserébe, hogy az életüket megkímélik a betörők. Szomorú belátni, de ehhez képest olcsón megúsztuk.

 

 

Originally posted 2018-09-09 13:41:34. Republished by Blog Post Promoter