Fertőzzetek meg mindenkit! – szólította fel híveit a muszlim aktivista

Ne haljatok meg egyedül, fertőzzetek meg mindenkit! – erre buzdítja videón híveit a Muszlim Testvériség aktivistája.

A V4NA Hírügynökség arról ír, hogy a Hudson Intézet vezető munkatársa is felháborodásának adott hangott az elhangzottakkal kapcsolatban.

A Muszlim Testvériség mozgalmát eredetileg az angol gyarmatosítók elleni harc hívta életre még a húszas évek végén Egyiptomban. A mozgalom azóta számos országban elterjedt. Ma is hangoztatott jelszava: „A Korán a mi alkotmányunk”, célja pedig a nagy Kalifátus létrehozása, amelyben a Saría törvénykezést alkalmaznák.

A szervezet egy New Yorkban élő aktivistája, Bahgat Saber március elején egy videóban nyíltan arra uszította hittársait, hogy ne haljanak meg egyedül, előbb fertőzzenek meg mindenkit.

A felvételen Saber a saját polgártársaihoz, az egyiptomiakhoz szólt, eképpen: “bárki is van közöttetek aki influenzás, lázas vagy megfázott, sétáljon be a rendőrségre, vagy az ügyészi hivatalba, vagy a bíróságra. Ha katona vagy, akkor lépj be a védelmi minisztériumba és rázz kezet a katonaság és a rendőrség összes tábornokával.

Ugyanez vonatkozik az igazságszolgáltatási rendszerre amely támogatja Sisi kormányát (Abdel Fattáh Al-Sisi elnök)… Menj el a Media Production City-be, rázz kezet a színészekkel, üzletemberekkel. Ha megfertőződtél a koronavírussal, miért halnál meg egyedül? Állj bosszút a nők tiszteletére, állj bosszút a börtönben lévő emberekért és az elnyomottakért…”

Saber kijelentései élénk vitát váltottak ki a közösségi médiában és sokan arra kérték az Egyesült Államok kormányát, hogy tegyen lépéseket az aktivista ellen.

„Olyan sok egyiptomi Muszlim Testvériség aktivista van Nyugaton, akik hasonló dolgokat csináltak, erőszakra buzdítottak. Feltűnő, hogy mennyire nem veszi őket komolyan a kormány” – mondta az üggyel kapcsolatban Samuel Tadros, a Hudson Intézet vezető munkatársa.