Ő lesz az, aki utoljára lekapcsolja a villanyt, és ledönti Krisztus “bálványát”?
Egyre többen emelik fel a hangjukat, és emlékeztetik arra a világot, hogy elérkezhetett az utolsó pápa ideje az egyházban.
A pápa feladata a végidőkben az lesz, hogy az egyházával együtt bukjon, és kiderüljön róla, hogy ő maga volt a hamis próféta.
Ezzel pedig a Jelenések Könyvében leírtakat teljesítheti be.
Sokak szerint ezen jellemzés és Ferenc pápa eddigi életútja, cselekedetei között egyértelmű kapcsolat van.
Ferenc pápa ugyanis
- több szálon kötődik a szabadkőműves páholyokhoz mind Európában, mind Amerikában.
- nincs európai kötődése a kontinens felé, mivel soha nem élt itt
- több nyilatkozata is a vallásszabadságot hirdetik, és a toleranciát
- több alkalommal szemet hunyt a Keleten folyó keresztényüldözések felett
Sokak szerint már ezen puszta tények is azt kell hogy sugallják, hogy Ferenc pápa nem egy valódi pápa.
Csak a háttérhatalmi karmester bábja, amivel levezénylik az egyház bedöntésének “aktusát”.
Erre pedig már több múltbéli bizonyíték, sőt egy prófécia is utalhat.
Ott van többek között a Szent Malakiás által megjósolt lista. Ezt a listát sokan próféciaként értelmezik, mivel a pápák mellé írt rövid üzenetek, szavak tökéletes szinkronban voltak azzal, amit életükben tettek.
Az egymás követő pápák nevei mellett tehát tevékenységüket is megjósolta, és hogy miről válnak majd híressé.
A Szent Malakiás lista azonban mára már nem egyértelmű.
Az “Olajfa dicsősége” után minden homályos, minden megkérdőjelezhető… Sokak szerint Benedek számított az utolsó valóban keresztény pápának, mások szerint még ő maga is szabadkőműves kötődésű volt.
Az azonban bizonyos, hogy a Vatikán életében az utolsó nagy vezér Ferenc pápa lesz – állítják sokan.
Ferenc pápa fő feladata lesz és eddig is volt, hogy Krisztus útjáról letérítse a nyájat.
Hogy Európát egy multikulturális “gettóvá” segítsen silányítani az európai politikai elit asszisztálásával.
A kontinens végső bedöntése után Róma is minden bizonnyal el fog bukni, így ő lehet az egyház utolsó megszentelt pápája.
A sorsa egyértelműen az lesz, hogy beteljesítse a kört, és vagy politikai menekültként fog visszamenni hazájába, vagy pedig Rómával együtt fog elbukni, és esetleg merénylet áldozata lesz.
Főleg, miután az emberek és a társadalom előtt nyilvánvalóvá válik, hogy hamis próféta szerepében tetszelgett.
Akkorra már késő lesz visszafordítani a népek haragját, és a káosz leuralja majd az egész kontinenst…
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter