Fekete Tükör 4. évad (teljes sorozat) – Még mindig az ember a technológia legnagyobb ellensége

Még mindig félelmetes jövőképet – vagyis már lassan jelent – tár elénk a Fekete tükörúj évada, ami merőben más koncepciót követ, mint amit eddig megszokhattunk tőle.

Antológia maradt, a részek teljesen függetlenek egymástól, azonban mégsem különülnek el annyira markánsan, mint korábban, hanem van egy fő kulcsfogalom, ami köré az idei évad épült, és az epizódok vizualitása/műfaja/látványvilága lett más. Ez a kulcsfogalom az emlékezés.

Nagyon üdítő színfoltja a sorozatvilágnak ez a három részes brit miniszériának indult disztópia, ami mára a Netflix hatrészes évadokat produkáló kultuszművé nőtte ki magát, teljesen jogosan.

A készítők nagyon bátor lépésre szánták rá magukat és az eddigi koncepciót kicsit felrúgva a fent említett ösvényen indultak el és ha nagyon minimálisan is, de elkezdték összekötni a részeket.

Olyannyira, hogy az utolsó részben – Black Museum – már megjelentek a korábbi részekre való utalások is (így utólag elég egyértelmű, hogy a Black Mirror Múzeumának felel meg ez a név).

De nézzük az elejétől! Ugyanis érdemes megint végigmenni mindegyik részen egyesével, annál is inkább, mert mindegyik rész egy külön műfajt, egy külön elbeszélésformát testesít meg, melynek középpontjában az emlékek, az emlékezés és az elmejáték áll.

Míg a korábbi évadokban az egyik rész a politikáról, a másik a valóságshow-król, a harmadik meg a beköszönő Google szemüvegről (és még jó pár dologról) szólt, addig ebben az évadban a média hatását háttérbe szorítják és a technológiáé lesz a főszerep, mégpedig az agyi implantátumoké.

A kritika spoilermentes, csak a stílus felől közelítem meg a történéseket.

Irány az első rész >>>