Fehér és homofób? Eminemet felfalja a balos forradalom

A jobboldal trágár, szólásszabadságpárti kritikusa az új baloldal mumusa lett, mivel állítólag rajongói Trump-szavazók, ő maga pedig homofób, nőgyűlölő és a fehér felsőbbrendűség támasza. Úgy látszik, Eminem lemaradt egy brosúrával.

A minap Eminem egyik régebbi slágerét adta a rádió, és kénytelen voltam megállapítani, hogy valóban értelmezhetetlenné váltak egyes jelenségek a klasszikus jobb-bal felosztásban.

A kétezres évek elején még talán volt értelme annak a narratívának, hogy a fehér, konzervatív amerikai elit megmondja a szókimondó, munkásosztálybeli Eminemnek, mit mondhat, és mit nem; ezzel szemben pedig a detroiti külváros feketék között nevelkedett fehér fiú a szólásszabadság bajnokaként lép fel. A keresztény konzervatívok szerint nem mondhat ki bizonyos szavakat, ő viszont csak azért is megteszi.

A klipjeiben nem szerepelhetne obszcenitás, ő viszont csak azért is odarakja. Persze a nyugati tudományos élet elszállt köreiben már ekkor is forrott az a józan ésszel szembenálló gondolatvilág, amelynek tombolását ma láthatjuk, de

Eminem talán még okkal hihette, hogy az általa leírt helyzet jó ideig így marad.

Hallgassuk csak meg, miről is rappelt 2002-es White America című dalában! Szerinte bár az amerikai alkotmány kimondja a szólásszabadsághoz való jogot, ezt az amerikai jobboldal – az akkori kormány – megszegi. Hiába halt meg megannyi férfi és nő ezért a jogért, s hiába ez az amerikaiak egyik legnagyobb büszkesége, ez a rapper szerint csak egy látszat: „How many people are proud to be citizens / Of this beautiful country of ours, the stripes and the stars / Of the rights that men have died for to protect? / The women and men who have broken their necks / For the freedom of speech the United States government has sworn to uphold… or so we’re told”.

Ezzel szemben van egy fiatal, főleg színes bőrű, baloldali ellenállási mozgalom (ehhez lásd a Mosh c. 2004-es dal klipjét), amely pontosan ugyanazt gondolja, mint Eminem: „I never would’ve dreamed in a million years I’d see / So many motherfuckin’ people who feel like me / Who share the same views and the same exact beliefs / It’s like a fuckin’ army marchin’ in back of me”.

Ezt azzal folytatja a Moshban, hogy célja a Bush-kormány szólásszabadságot korlátozó intézkedéseinek (?) megtörése, és annak a generációnak a képviselete, amely azért küzd, hogy olyan dolgokat is kimondhasson, ami mások számára sértő lehet:

„Boo! The boogie monster of Rap, yeah, the man’s back / With a plan to ambush this Bush administration / Mush the Senate’s face and push this generation / Of kids to stand and fight for the right / To say somethin’ you might not like”. Ugyanis a jobboldal minden sorát cenzúrázná: „That’s why they put my lyrics up under this microscope / Searchin’ with a fine tooth comb, it’s like this rope / Waitin’ to choke, tightenin’ around my throat / Watchin’ me while I write this, like, ’I don’t like this note!’”. Itt egyértelműen a kormányról beszél: “I’m in trouble with the government“.

Eminem tehát azt hitte a kétezres évek elején, hogy a nép egyszerű fiai fognak fellázadni a fehér elit ellen,

mégpedig a szólásszabadság talaján állva, és persze az egész mögött a fehér privilégiumok, társadalmi előnyök állnak. „Look at these eyes, baby blue, baby just like yourself, / If they were brown, Shady’d lose, Shady sits on the shelf”. Majd ezt követően: „Let’s do the math: if I was black, I woulda sold half”.

Vajon komolyan gondolhatta ezt a rapper? Nem látta a társadalmi szervezetek, egyetemek és sajtóorgánumok kibontakozó véleménydiktatúráját, amely a tengerentúlon már akkor is tönkretesz egy karriert, ha valaki elsüt egy szőkenős viccet? Valamit biztosan meglátott belőle: „So now I’m catchin’ the flak from these activists”, énekli a White America végén, de a dal így is arra van kihegyezve, hogy a fehér közép- és felsőosztály lakatot akar tenni a szájára. A feministákról pedig igen lekezelően énekel (azaz nem mérte fel az általuk jelentett veszélyt): „Feminist women love Eminem / ’Chicka, chicka, chicka, Slim Shady, I’m sick of him / Look at him, walkin’ around, grabbin’ his you-know-what / Flippin’ the you-know-who,’ ’Yeah, but he’s so cute though.’”

Ám bármit is gondolt Eminem az Egyesült Államok és a nyugati világ 2000-es évekbeli állapotáról és a közelgő konzervatív-véleménydiktatúráról, mára mást látunk. Milo Yiannopoulos mondta egy interjújában, hogy

a szólásszabadság-pártiak régebben még a keresztény jobboldallal vívták harcukat, ma pedig a progresszív baloldallal teszik ugyanezt.

Az Eminemet érő friss – és nem annyira friss – támadások ezt látszanak alátámasztani. Nemrég ugyanis Eminem Kamikaze című új albumán Tyler the Creator rappert illette homofób megjegyzésekkel. Ezért akkor még elnézést kért: „Erősen az volt a célom, hogy bántsam őt, de már belátom, hogy másokat is bántottam a szóhasználatommal”. 

Azonban konkrétan egy nappal ezt követően frappáns dalban válaszolt az őt kritizáló Machine Gun Kellynek. MGK még eredetileg Eminem kiadójánál akart albumot csinálni, ám most egykori inspirálójára tört, mégpedig egy eléggé felemásra sikerült alkotással. Eminem válasza homofób dalszövegek nélkül is felmosta volna a padlót az ifjú titánnal, de persze a „mester” nem állta meg, hogy ne szúrjon be bár kevéssé píszí szöveget.

Az eredmény? Teljes idegösszeomlás a nyugati haladár sajtóban. Amerikától Ausztrálián át Indiáig idézhetnénk a kirekesztőző és intoleránsozó megjegyzéseket, ám maradjunk a nagyágyúknál.

A brit Liberális Demokratákat támogató, ám a „társadalmi igazság” mellett továbbra is harcoló Independent még egy ennyit írt „Szerettem Eminemet a húszas éveimben – de nem túl meredek 2018-ban?” című cikkében: „Akkoriban vagánynak lenni annyit tett, hogy nem féltél tágítani a határokat és megkérdőjelezni a status quót, de manapság már mindenki menőnek számít, aki csupán szörnyen bunkó, és nem törődik azon etikettel és társadalmi normákkal, melyek megakadályoznák, hogy nyíltan gonoszak legyünk egymással”.

A baloldali amerikai Mic már 2013-ban megírta, hogy Eminemnek „mennie kell”. Miért?

Mert „Eminem szerintem a heteró fehér férfiak privilégiumának tankönyvi esete”.

A portál friss cikke, melyet később idézek, ugyanezt a hangot üti meg. Az erősen progresszív Vox szerint legújabb albumán a rapper „homofób pánikot kelt a melegek ellen” (vagy valami ilyesmi – a progresszív újbeszél nem mindig fordítható). A Billboard zenei magazin szinte rögtönítélő bíróság elé vonná Eminemet: a rappert „felelőssé kell tenni homofóbiája miatt”. „A hip-hop és a rap nem kap menlevelet az ilyesfajta kérdésekben” – így az Egyesült Államok egyik legnagyobb szakmai fóruma. A BBC szintúgy a homofóbiával kapcsolatos kritikákat idézte, és címben tette fel a kérdést: itt az ideje, hogy Eminem befejezze?

A legsúlyosabb eset azonban az Esquire férfimagazin (!) volt, mely azon a részen borult ki, ahol Eminem orális szexre invitálta MGK-t, melynek során természetesen nem ő végezné a munka kimerítőbb részét. (Itt nagy a kísértés, hogy ismét fordítás nélkül közöljem a sorokat, mert a magyar nyelv nem adja át ezt az amerikai fiatal értelmiségieknél megszokott ordenáré tinihiszti-stílust). Az ominózus sorokat idézve így elmélkedik a magazin: „Hát remek. Nem fogom megmagyarázni, hogy ezzel mi a gond”. A kiborulós hangnemet nyilván a szerző is érezte, ezért így folytatja: „Most nem akarok full liberális, ezredfordulós hópehely lenni . . . [de] ha azt érzékelteted, hogy a f***pás miatt kevésbé számítasz embernek, akkor láthatóan nem érdekel, hogy bántasz-e másokat”. 

Eminem számára nyilván különösebben nem lesz nagy meglepetés, hogy dalszövegei „bántanak másokat”, ám a magazin itt nem állt meg, és a hisztirohamot még magasabb szintre csavarta: „Ezen a ponton már senki sem kéri, hogy legyél mártír az LGBT-közösségért. Még azt sem kéri senki, hogy legyél szövetséges”. (Az remélem mindenkinek megvan, hogy a cseppet sem militáns LGBTQ-akármi-mozgalom „szövetségesekre” és – értelemszerűen – ellenségekre osztja a heterókat?). „Ezen a ponton csak annyit kérnék, hogy nevezd nevén a dolgokat”, mert ha Eminem homofób szövegeket énekel, és közben „a Trumppal szembeni ellenállást élteted a dalaidban, akkor mindenkit megsértesz. A szavaid hangosabbak, mint a tetteid. Vállald fel”.

Elmúltak tehát azok az idők, amikor a szélsőségesen baloldali Guardian még azt írhatta (2000-ben), hogy Eminem „nőgyűlölő, homofób, [de egy] hős”. A lap tavaly ugyanis újragondolta álláspontját: „[Eminem] valószínűleg az a hiphop sztár, akinek a legvalószínűbb, hogy Trump-támogatók és alt-right őrültek vannak a rajongói között”. Hogy miért is – az rejtély marad. Eminem hiába adott ki egy éve egy erősen Trump-ellenes dalt: „We are not afraid of Trump”, stb. stb. Ugyanis „az emberek ráébredtek, hogy a nőgyűlölet valós dolog, és hogy az Eminemhez hasonló művészek ünneplésének valós eredményei vannak” – így a liberális Atlantic.

Eminem Trump-ellenes freestyle kirohanása

Kell tehát egy mai konzervatívnak sajnálnia Eminemet?

Valószínűleg nem, hiszen feketeöves ellenlábasa ő a konzervatív értékeknek. Esetében sokkal inkább az az érdekes, hogy a progresszív lapok egyre inkább figyelmen kívül hagyják a tényt: valaha létezett alkotói, művészi én. Eminem dalszövegeiben az értelmetlen erőszak, a droghasználat, az öngyilkosság, mindenfajta gyűlölet, de még a kannibalizmus is előfordult. Lelke rajta.

Eminem ezt eddig azzal kerülte meg, hogy előadói neve mellé megalkotott még egy művészi alakot (Slim Shady-t), akivel „kimondatja” a legelborultabb őrültségeket is. (Ezt meglehetősen nyíltan bevallja a White America c. dalához fűzött saját kezű kommentárjában a genius.com dalszöveg-oldalon). Ilyen azonban napjaink Amerikájában és nyugati világában nem lehetséges már. A Mic voltaképpen igen egyértelmű volt ezzel kapcsolatban friss cikkében: „Nincsen határ a művész és a művészet között, mikor előítéleteket használnak rajongók szerzésére és pénzcsinálásra”. De azért lefordítom:

ha nem vagy progresszív, nincs művészi éned.

Nem akarom eltorzítani a Martin Niemöller-idézetet, miszerint „először a homofóbokért jöttek”, így hát elég annyit megállapítanom: az Egyesült Államok fősodratú médiája hivatalosan is sírba tette a költői- és véleményszabadságot.

Eminem egykor a detroiti külvárosból felemelkedő srácok példaképe lehetett. Alacsony, munkásosztálybeli származásáról énekel Sing for the Moment c. 2002-es dalában is: „Now how the fuck did this metamorphosis happen? / From standin’ on corners and porches just rappin’ / To havin’ a fortune, no more kissin’ ass . . . / It’s fucked up, ain’t it? / How we can come from practically nothin’ / To bein’ able to have any fuckin’ thing that we wanted”.

Egy fehér munkásosztálybeli férfi azonban már egyre kevésbé érezheti magáénak a baloldalt a nyugati világban. Erről nem a fehér munkásosztály tehet, hanem a belőle ellenséget csináló haladárok. A progresszív média szerint a jövő a színesbőrű nőké – a kérdés csak az, hogy a feketéké vagy a latináké? Eminem White America c. slágerében még azt énekelte, hogy ő a baloldali progresszivizmus ikonja: „Just look at me like I’m your closest pal / The posterchild, the motherfuckin’ spokesman now”. Kérdés, hogy ma kinek lehet az ikonja, ha így két szék közé esve ikon lehet egyáltalán.