Ezért sem mindegy kivel fekszenek le a nők – Megtartják és magukban hordozzák minden olyan ember élő DNS-ét, akikkel nemi kapcsolatban voltak


A nők megtartják és tovább hordozzák minden olyan férfi élő DNS-ét, akivel nemi kapcsolatot létesítettek, a Seattle-i Egyetem és a Fred Hutchinson Rákkutató Központ új tanulmánya szerint.

A tanulmány, melynek során véletlenül fedezték fel a megdöbbentő információkat, eredetileg azt próbálta megállapítani, hogy a fiú gyermeket váró nők hajlamosabbak-e bizonyos neurológiai betegségekre, amelyek gyakrabban fordulnak elő férfiakban. (1)

Miközben a tudósok a női agyat vizsgálták, a tanulmány nem várt fordulatot vett. Kiderült ugyanis, hogy a női agy még titokzatosabb, mint azt korábban gondoltuk.

A tanulmány megállapította, hogy a nők agya gyakran “hím mikrokimerizmust” hordoz, vagy más szavakkal, egy másik személytől származó férfi DNS jelenléte mutatható ki, amelyek genetikailag különböznek a nőket felépítő sejtek többi részétől. (2)

A tanulmány szerint “A vizsgált nők (37-en az 59-ből) 63%-ának agyában hím mikrokimerizmust fedeztek fel. A hím mikrokimerizmus az agy több régiójában is jelen volt.

Tehát a nők 63%-a férfi DNS sejteket hordoz, amelyek az agyukban élnek. Nyilvánvalóan a kutatók tudni akarták, honnan származott a férfi DNS.

Felmerült a kérdés, hogy vajon az apától származik-e, de rájöttek, hogy nem ez a helyzet, mert amikor az apa és az anya DNS-e keveredik, egyedi DNS jön létre. Akkor honnan származhat?

A vizsgálat során a kutatók azt feltételezték, hogy a legvalószínűbb válasz az, hogy a női agyban élő összes férfi DNS a fiú gyermekkel való terhességből ered. Ez volt a biztonságos és helyesnek tűnő feltevés. A kutatók azonban egészen más dologra jöttek rá.

Amikor olyan nők agyát boncolták és vizsgálták, akik soha nem voltak terhesek, nem is beszélve a fiúgyermek hiányáról, akkor is kimutatták a férfi DNS sejteket, amelyek a női agyban voltak jelen.

Ezen a ponton a tudósok nem tudták, mi a fene folyik itt. Összezavarodtak, mindent megtettek, hogy elrejtsék a bizonyítékokat, amíg meg nem értik és meg nem tudják magyarázni. Számos altanulmányban és cikkben temették el ezt a tényt, de ha átvizsgáljuk ezeket, akkor megtaláljuk azt az elképesztő magyarázatot, hogy honnan származnak ezek a férfi DNS sejtek. (3)

n%25C5%2591i%2Bagy%2Bf%25C3%25A9rfi%2Bdn

A kutatók végül a következőket állapították meg:

A fiúgyermek nélküli nőknél nem volt ritka a mikrokimerizmus. Az ismert terhességek mellett a hím mikrokimerizmus egyéb lehetséges forrásai közé tartozik az el nem ismert spontán abortusz, az eltűnt hímivarú testvér, egy idősebb testvér sejtjei, melyek az anyai vérkeringés által kerültek át, vagy a NEMI KAPCSOLAT. A hím mikrokimerizmus szignifikánsan gyakoribb és magasabb szinten volt az abortuszon átesett nőknél, mint más terhességi történettel rendelkező nők esetében. További vizsgálatokra van szükség a hím mikrokimerizmus sajátos eredetének meghatározására a nők körében.

Tehát a tudósok szerint a nők agyában élő férfi DNS sejtek lehetséges forrásai a következők lehetnek:

  • Egy megszakadt terhesség, amiről a nő nem tudott
  • Egy fiú iker, aki eltűnt
  • Egy idősebb testvér adta át az anyai vérkeringéssel
  • Nemi közösülés

Figyelembe véve azt a tényt, hogy a nők 63%-ának agyában férfi DNS sejtek találhatók, vajon melyik az a fenti lehetőségek közül, amely a legvalószínűbbé teszi a férfi DNS eredetét?

Az első három lehetőség a nők nagyon kis százalékára vonatkozik. A 63%-os értéket ezekben az esetekben nem lehetett figyelembe venni. A negyedik lehetőség? Ez sokkal gyakoribb.

Vagyis a válasz a nemi kapcsolat.

Ez nagyon fontos következmény a nőkre nézve, mivel minden férfi, akivel nemi kapcsolatot teremtenek, az életük részévé válik. A tanulmányban vizsgált nők idősek voltak. Néhányan már több mint 50 éve hordozták magukban az élő férfi DNS-t.

Olyan ez, mint egy sci-fi, a férfi DNS a testük részévé válik, és nem tudnak megszabadulni tőle. Csak most kezdjük megérteni a nemi kapcsolat teljes erejét és következményeit. (4)

(1) – http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371
(2) – https://en.wikipedia.org/wiki/Microchimerism
(3) – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/m/pubmed/16084184/
(4) – https://mindfoster.co/1129/women-retain-and-carry

Forrás


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük