Ha ezeknek csak egy kis része igaz, akkor újra kell gondolnunk a halálról és az életről alkotott képünket. Lehet, hogy a halál nem más, mint egy másik világba való “leszületés”, vagy egy “testcsere”?

Hogy mi történik velünk, amikor meghalunk arról számtalan különféle természettudományos és kevésbé tudományos elmélet született már.

Egyesek szerint visszatérünk a teremtőhöz, mások szerint a lélek egyfajta energiaplazmaként hagyja el a testünket, hogy egybeolvadjon a kozmosszal.

Megint csak egy másik magyarázat szerint a lelkünk egy másik testbe születik le, sokan ezzel magyarázzák azt, hogy egyesek képesek emlékezni az előző életeikre.

A reinkarnációra egyébként több közvetett bizonyíték utal, így egyre több tudós nyitott a kérdéssel kapcsolatban…

jelenlegi természettudományos vélekedés szerint, legegyszerűbben úgy írhatjuk le a halált, hogy az agyműködés és a testi funkciók leállását követően kioltódik a tudat.

A klinikai halál állapotából visszatérők arról számolnak be, hogy rendkívül kiterjedt észleléssel rendelkeztek – még olyan esetekben is, amikor műszerekkel igazoltan megszűnt az agytevékenységük. Sokan meséltek arról, hogy ebben a köztes állapotban lebegve visszatekintettek az addigi életükre, kívülről látták saját magukat, halott szeretteikkel vagy fénylényekkel találkoztak, illetve valamilyen alagútszerű helyen találták magukat.

Való igaz, a tudományos felfogás szerint ezek az állítások meglehetősen abszurdak, azonban az, hogy a halálközeli élményekről szóló, egymástól független beszámolók sok ponton egyeznek, igencsak elgondolkodtató.

Mindez arra enged következtetni, a tudatunk nem csak arra képes, hogy agyműködés nélkül is létezzen, hanem a megszokottnál is élesebben, tisztábban, akadálytalanabbul észlel, lát és hall, miközben más semmit sem észlel ennek a szellemi lénynek a jelenlétéből.

Mivel a halálközeli élmények szubjektív jellegűek, semmiképp sem kezelhetők tudományos bizonyítékként. Amit mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, az az, hogy sokszor könnyen ellenőrizhető észleleteket tesznek az érintettek.

Vannak, akik leolvassák a műtőasztal feletti lámpa gyártási számát, az egy emelettel feljebb lévő nővérszobában végigböngészik a másnapi műtétre kiírtak névsorát, de vannak, akik tökéletesen visszaidézték, miről beszélgettek a körülöttük lévők, miközben ők az összetört kocsijukban küzdöttek az életükért egy baleset helyszínén.

Hiba lenne ezeket a beszámolókat semmisnek tekinteni, még így is, hogy önmagukban nem szolgálnak magyarázatként.

Annyi bizonyos, hogy a lélek a tets halála után útra kel. Kérdés, hogy ez az utazás miből áll, és hogy spirituális-e, vagy tudományosan is megmagyarázható, érzékelhető-e.

A test halála korántsem jelenti a tudati létezés végét, az azonban újabb nagy talány, hogy merre tartanak azok, akik nem térnek vissza a halál torkából.

Szinte minden vallás egyetért abban, és ez a közös pont: a lélek útra kel a test halála után.

A klinikai halál állapotából visszatérők beszámolói nagyon hasonlítanak arra, amit az Egyiptomi és Tibeti Halottaskönyvben írnak a halált követő állapotról és a lélek útjáról.

Talán , a halál pillanatában a tudat nem elhagyja a testet, csak megszűnik a testi tudat működése – aminek következtében nem látunk, nem hallunk, nem érzünk többé ízeket – a lélek pedig visszatér ősi, eredendő állapotába?

Ki tudja…

Talán csak azok, akik jártak már odaát, közülük azonban szinte senki sem tért még vissza, az egy kisebb csoda lenne.

Akik pedig majdnem beléptek ennek a világnak a kapuján, valami mégis visszarántotta őket az életbe.

Republished by Blog Post Promoter