Ez az térkép megsemmisíti az ellenzék utolsó reményét is

Az ellenzék azzal próbál kampányolni, hogy a kivándorlás miatt elfogy a magyarság. Olyanokat hallani, hogy Magyarország nem bevándorló, hanem kivándorló ország, ám ez a térkép lebuktatja a hazugságukat.

A térképen az látható, hogy az egyes Európai Uniós országok lakosságából hányan élnek az országon kívül. Jól látható, hogy az ellenzék által hangoztatott, az EU átlagához, vagy a környező országokhoz képest, magas kivándorlásról  szó sincs, hiszen Magyarország a lista végén szerepel.

eu diaszpóra térképen

A kivándorlási listát Nagy-Britannia vezeti 4,9-el, mögötte pedig Lengyelország áll 4,4-el. Magyarország le van maradva 0,6-al még akkor is ha a lakosság számához arányosítjuk.

Ráadásul a fenti adat 2015-ös, ami óta csökkenő tendenciát mutat a külföldön dolgozók aránya. Az alábbi már a 2017-es adatokat mutatja százalékban kifejezve.  Jól látható, hogy Magyarországra vonatkozólag éppen hogy csak meghaladja az 5%-ot ,,, kb 5,05 % … és azóta is csökkent. ez a közép mezőnyt jelenti. Tehát felesleges sivalkodni …. bár természetesen mindent meg kell tenni, hogy ez tovább csökkenjen.

Érdemes a képen “bezzegromániát” is megnézni … a kék vonal jelöli a kivándorlók arányszámát: