Ez a lány lerántja a genderkurzusról a leplet – Beiratkozott, hogy leleplezze a “tudósvilág” hazugságait

reflexions sur le genre et lenfance 5127361

Halált megvető bátorság. Kiderült, hogy mi tévedtünk és a genderszakon komoly oktatás folyik, véletlenül sem LMBTQ-propaganda ömlött a tanulni vágyókra.

Na jó, mégis egy LMBTQ-propagandaadagoló működött a helyszínen.

Zaymus Eszter a csaladhalo.hu portálon írta meg tapasztalatait. Ő még nem az ELTE mesterképzésére járt, csupán a 2014/2015-ös tanévben vette a fel a fél éves társadalmi nemek kurzust.

Mint a haladó sajtóban lehetett olvasni, a genderkurzuson nem ám az LMBTQ-propaganda megy, hanem a CSALÁD van a középpontban – ami igaznak is bizonyult, amennyiben a szülők azonos neműek ugyebár –, meg a nők társadalmi szerepe, ésatöbbi. Zaymus Eszter azonban nem ezt tapasztalta. Sőt, igen beszédes az általa közzétett – egyébként nyilvánosan elérhető – leírás, tematika.

A gender szakok oktatói rájöttek, hogy a magyar emberek többsége jelenleg (még?) nem nyeli le a transzneműség propagálását, rosszul van a gyermekek pubertását megállító kezelésektől és a „nemváltoztatástól”, nem ért egyet a homoszexuális örökbefogadással, továbbá nem kíváncsi a Facebook által felkínált 71 genderre sem. Így az utóbbi években megváltozott a kommunikáció: megtudtuk, hogy „ez a gender nem az a gender”, mint amit nyugaton látni” – írta Zaymus Eszter.

A tematika fényében felmerül a kérdés, hogy ha ez “nem az a gender”, akkor mi mehet a nyugati egyetemeken genderkurzus címszó alatt.

Lehangolt a képzést átitató LMBTQI… aktivizmus”

– írta, majd így folytatta:

Megtudtuk, hogy hol miként állja a TB ezeket a beavatkozásokat [nemváltás, transzneműség], és hogy ezt kik és hogyan érték el. Szó esett arról is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetősége egyesek szerint csak hátráltatja a valódi „célt”, az azonos neműek „házasságának” elérését”

– sorolta Eszter a fontosabbnál fontosabb tudnivalókat a genderkurzuson tanultakról.

A kurzus kötelező irodalmának minden elemét most nem sorolom fel, itt elérhető. Viszont hadd idézzek háromból közülük:

„A társadalomtudományi kutatásban a történetileg és kulturálisan változó genderfogalom legfõbb vonzerejét éppen az adja, hogy – legalább is analitikusan – megkülönböztethető a „rögzítettnek” tűnő biológiai nemi jellemzőtől és velük akár szembe is állítható.” ( TAKÁCS Judit (szerk.): A lélek műtétei. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2005.)

 „A queer-elmélet, legyen tárgya a transzvesztita performance vagy az akadémiai dekonstrukció, megtalálja és kiaknázza az inkoherenciát a heteroszexualitást stabilizáló három területen. Mivel rámutat arra, hogy nem létezik semmiféle„természetes” szexualitás, megkérdőjelezi még az olyan látszólag problémamentesen használható terminusokat is, mint a „férfi” vagy a „nő”.

„Ugyanakkor a közelmúltban született szexuális identitás-elméletek követik őt egyrészt abban, hogy a diskurzus konstitutív hatalmát hangsúlyozzák, s elfogadják, hogy a „nő” kategóriája – akárcsak a „férfié” – nem alapvető igazság, hanem „csak képzeletbeli formáció”.”

„A meleg felszabadítás a társadalmi értékek radikális megváltoztatásának szükségességét hirdette. Azzal érvelt, hogy a melegek felszabadítása csak akkor volna lehetséges és tartós, ha eltörölnék a biológiai és társadalmi nemi kategóriákat.” (JAGOSE, Annamarie: Bevezetés a queer- elméletbe. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003. Bevezetés)

„Az ötödik és a hatodik fejezetben a leszbikus és a meleg párok gyermekvállalásának Magyarországon is egyre aktuálisabbá váló kérdéseivel foglalkozó tanulmányok szerepelnek.” (TAKÁCS Judit (szerk.): Homofóbia Magyarországon. L’Harmattan, Budapest, 2011.)

reflexions sur le genre et lenfance 5127361

Ha úgy gondoljuk, hogy előre viszi a világot a fent részletezett kurzus, lelkünk rajta, de ne dugjuk homokba a fejünket! Bár vannak olyan oktatók, akik számára a megszámlálhatatlan gender identitások hirdetése, a nemek elmosása vagy megváltoztatása elfogadhatatlanok, e törekvések népszerűsítése a „homoszexuális házasság” célkitűzése és radikális feminista megközelítésekkel együtt részét alkotja a „gender” képzéseknek. Ennek tudatában alkossunk véleményt a magyarországi létjogosultságukról.

A szerző a CitizenGO koordinátora

Én csak annyit szeretnék ezek után, hogy üljenek be azok a fizetős genderszakra, akik szerint erre a “tudományra” égető szükség van.

A kurzus idézett adatai itt érhetők el.

Az ELTE gender szakának tavalyi mintaterve itt található.

Originally posted 2018-08-31 01:58:47. Republished by Blog Post Promoter