Ez a 22 éves koronavírusos lány üzenete a fiataloknak: Ti is veszélyben vagytok!

Az első tünetei után négy nappal már koronavírus-tesztet akart csináltatni, de csak a betegsége 10. napján tudta meg, hogy valóban fertőzött.

Miközben mindenki azt hiszi, hogy a koronavírus leginkább az idős embereket érinti, egyre több olyan történet jelenik meg, ahol fiatalok számolnak be a betegség lefolyásáról. Egy 22 éves lány a Twitteren részletezte állapota egyes állomásait, szúrta ki a BoredPanda.

“22 éves vagyok és Covid-19 pozitív”

– így kezdődik Bjonda Haliti első tweetje.

A fiatal lány ezután kifejti: azért döntött a története megosztása mellett, hogy a vele egykorú emberek tudatosabban álljanak a vírushoz, ugyanakkor szeretné a szorongást és a stresszt is oldani, amit egyeseknek a világjárvány okozhat.

Bjonda Haliti ezután napi bontásban számol be a betegség lefolyásáról:

1. nap

Enyhe száraz köhögéssel kezdődött, és egy kis torokfájással. Nagyon fáradt voltam este.

2. nap

Annyira fájt a fejem, hogy szabályos fájdalmat jelentett minden egyes köhögés. Egész este fáztam, miközben lázas voltam.

A szemeim nagyon fájtak és gyengének éreztem mindkettőt, ez volt az egyik legfeltűnőbb tünetem. Kényelmetlen volt még mozgatni is őket.

Egy kis utánajárás után azt hittem, csak egy egyszerű migrén, de nem múlt el. Szinte egész nap aludtam.

3. nap

Alig volt energiám bármihez. Ezen a ponton a tünetek: száraz köhögés, fejfájás, láz, hidegrázás, némi hányinger. Úgy döntöttem, hogy elmegyek az orvoshoz, ahol kiderült, hogy nem vagyok influenzás.

Az orvos azt mondta, hogy összeszedhettem valamilyen fertőzést, ezért antibiotikumot írt fel. Javasolta, hogy igyak sok folyadékot, szedjek vitaminokat és probiotikumot. Este tovább emelkedett a lázam.

4. nap

Végre elmúlt a láz, de új tünet jelentkezett: légszomj. Olyan érzés volt, mintha egy tégla lenne a mellkasomon.

Kipróbáltam egy önellenőrző tesztet, amit a neten olvastam valahol (vegyél nagy levegőt, tartsd benn és számolj el 10-ig), amit minden gond nélkül kibírtam. Ekkor már szerettem volna, hogy teszteljenek koronavírusra, de ez nem olyan egyszerű. Szóval egyelőre folytattam az önkéntes karantént és rengeteg folyadékot ittam.

5. nap

Tünetek: torokfájás, köhögés, légszomj. Megint elmentem az orvoshoz, és ragaszkodtam a teszthez. Azt mondta, hogy “figyelemre méltó” az életerőm, és hogy nem vagyok hajlandó elfogadni a nemleges választ. Mellkasi röntgent is kértem, de ott minden normális volt.

A vizsgálat végén azt tanácsolta, hogy maradjak karanténban, és 5-6 (!!!) nap múlva megkapom az eredményeket.