Éveken belül nanorobotok tömik majd a fogainkat: másodpercek alatt renoválnak majd egy komplett fogat;

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

A szakértők szerint a technológia már készen van, csak csiszolgatni kell, és éveken belül leválthatók lesznek a hagyományos eljárások!

Hamarosan búcsút mondhatunk a fogászatnak. vagy legalábbis azoknak a korábban fájdalmas fogászati kezeléseknek, mint amilyen a fogtömés.

Ugyanis nem lesz többé lyukas fog, sem fúrás, érzéstelenítés, és az a rettenetes tű…

Egy olyan technológia alapjait mutatták be, ami forradalmasíthatja az egész fogászatot, méghozzá olyan mértékben, hogy nem lesz szükség fogászati eszközökre a hagyományos értelemben.

Néhány másodperc, legfeljebb 60 másodperc elég lesz ahhoz, hogy egy fogat ezzel a különleges eljárással “befoltozzanak”.

Ráadásul itt nem csak egy egyszerű tömésről van szó.

Gyakorlatilag arról, hogy újraépítik a fogzománcot és a teljes foganyagot nanotechnológia segítségével…

Elsőre meglehetősen sci-finek tűnhet, de a nanotechnológia már készen áll a bevetésre, sőt, a szakemberek már kísérleteket is végeztek.

Elmondásuk szerint 5-10 évre vagyunk attól, hogy ténylegesen befoltozható legyen alig egy perc alatt egy fog.

Az eljárás lényege az, hogy nanobotok – nanoméretű robotok – millióit juttatják a szájba, majd számítógépes vezérléssel utasítást adnak nekik a feladatok ellátására.

Az eredeti foganyagból stimuláció és regeneráció segítségével több foganyagot állítanak elő, így építve újra az eredeti fogat.

Ilyen stimulációs kísérletet már több anyaggal is elvégeztek, ma is léteznek olyan gyógyszerek és hatóanyagok, amiknél mellékhatásként azt figyelték meg, hogy egyes embereknél a dentin újratermelődött a fogakban.

A művelet végén pedig mágnessel gyűjtenék össze a nanobotokat, illetve a szerkezetek lenyelve maguktól is kiürülnének a szervezetből, semmilyen kárt nem okozva.

Elképesztő mértékben alakítanának át mindent egy ilyen eljárással.

A fogmegőrző kezelések mindenki számára elérhetővé válnának tömegesen – eleinte persze feltehetőleg a gazdagok “játékszere” lesz a pár másodperces fogászat…

Sőt, a fejlesztők egy oylan verziót is felvetettek, mely a megelőzésre fókuszálna.

Vagyis nanobotok folyamatosan tartanák karban a fogainkat, leszedve a kialakult fogköveket, apróbb szennyeződéseket, megölve a káros baktériumokat.

Ők lennének a  szánkban élő “rendőrök”.

Arról persze nem közöltek részleteket, hogy evéskor és iváskor mi történne velük, nagy valószínűséggel ezt egy esti, reggeli procedúra keretében lehetne megoldani a fogtömésnél már említett módszerrel.

Hogy mikor lesz ez elérhető, nem tudni, de ne rohanjunk azonnal a  fogorvoshoz érdeklődni.

5-10 év, mire az eljárás ténylegesen kiforrott lesz…

Mire pedig szerény hazánkba is eljut, és bevezetik, ahhoz talán 50 év is kevés lesz!

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel