Etióp Feri egy falunapon tudta meg, hogy nem való politikusnak

Rasszista támadás áldozatául esett Dominik Feri cseh parlamenti képviselő a délkelet-csehországi Borsice településen – közölte a CTK helyi hírügynökség vasárnap este.

Az apai ágon etióp Dominik Ferit 2017-ben választották meg az ellenzéki liberális-konzervatív TOP 09 párt színeiben a cseh törvényhozás alsóházába. Az 1996-ban született Dominik Feri az eddigi legfiatalabb képviselő a cseh parlamentben. (A Die Welt nevű német álkonzervatív lap EU-barát prominens politikusként listázva emelte ki egy összeállításában Ferit, Macronnal, Schultzcal, Weberrel és Renzivel együtt, “afrofrizurás cseh sztárnak” titulálva futtatva a jövő csehét, aki most kapott egy kis további muníciót – a szerk.)

A CTK szerint két ismeretlen elkövető úgy összeverte a fiatal politikust egy borkóstolón, hogy kórházba kellett szállítani.

Dominik Feri a Novinky.cz helyi hírportálnak elmondta, hogy a tettesek egyike azt kiabálta: „Négerek nem valók politikusnak”.

Vasárnap esti Twitter-üzenetében közölte, hogy a hátán ejtett felületi sebet időközben összevarrták a kórházban, egyébként pedig jól van.

Vladislav Malcharczik rendőrségi szóvivő közölte, hogy körözést indítottak a támadók felkutatására.


Dominik Feri, a cseh államférfijelölt

Miroslav Kalousek, az ellenzéki TOP 09 párt elnöke elítélte a támadást. „Újabb rasszista indíttatású támadás országunkban. Ezúttal sem holmi iszlamisták, hanem úgynevezett tisztességes csehek voltak az elkövetők” – hangoztatta Kalousek.

Jan Hamácek, a cseh kormányfő első helyettese és belügyminiszter szintén elítélte a történteket. “Nézeteltéréseket nem lehet ököllel megoldani. Mihamarabbi felépülést kívánok Dominik Ferinek, remélem mindent gyorsan kivizsgálnak, az elkövetőket pedig megbüntetik”– tette hozzá Hamácek.

Fissítés: Feri rosszabb bőrben van, mint gondoltuk

Cigányéknál a félholtra verés is nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek számít, és az sem szokatlan már, hogy dulakodás közben meghalnak az emberek. A fizikai erőszakot eddig sem támogattuk (bár mártírcsinálásra tökéletes), de ezek után legbátrabb olvasóinknak merjük csak azt javasolni, hogy a rasszista vérengzés utáni Feri képeire egyáltalán rá merjenek pillantani.

Íme, az afrocseh Twitter-oldaláról beágyazva a szörnyűséges látvány, amely mellett az iszlám még a legmegrögzöttebb nácik számára is a béke vallásának tűnik: