Észhez tért, az osztrák, egykori migránsegítő aktivista, már belátja, hogy a magyaroknak volt igaza 2015-ben. Ezt tették vele a bevándorlók:

Franz Schmalwieser, a nyugdíjas osztrák tanár 2015-ben a menekültválság csúcspontján segíteni szeretett volna a rászorulókon, de most már élesen bírálja a menekülteket és az osztrák kormány menekültpolitikáját.

2015-ben a helyi polgármester kérésére Schmalwieser négy menekült családot fogadott be. Adományokat gyűjtött a családnak és még kerékpározni is tanította őket.

A szeme akkor nyílt fel mikor a menekültek az osztrák néptől kapott ingyen ruhák között turkáltak és gyakran hallotta, hogy ez szar, menjünk vegyünk magunknak rendes ruhákat olyat, ami márkás.

Schmalwieser elmondta, hogy az ilyenek miatt az önkéntesek távol maradtak, majd az adományok szép lassan elmaradoztak.

A menedékkérők pontosan tudták, hogy mennyi segély jár nekik, de semmiért nem akartak fizetni – mondta a tanár.

A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a menekültek szidták a szállást, amit ingyen biztosított nekik ők Bécsbe akartak költözni. Sokan el sem fogadták a házat, amit kaptak, hogy Bécsbe mehessenek.

Schmalwieser már nem vesz részt a menekülte segítésében. Arra a következtetésre jutott, hogy a baloldali politikusok őrültek és óriási károkat okoznak az osztrákoknak – írja a Voice Of Europe.