Épp hogy csak megmenekült a püspökladányi p3d0fiI karmaiból a 12 éves nógrádi fiú 

1890515_police.jpg

Egy iskolából hazafelé tartó 12 éves kisfiútól akarhatott szexet a 25 esztendős L. Barna május 13-án. Az iskolás elképesztő lélekjelenlétet tanúsított: miután a férfi a földre teperte őt, sikerült kiszabadulnia és elmenekülnie támadója szorításából.

A rendőrségen a kisfiú édesanyja tett bejelentést. Az iskolást a férfi azzal az indokkal szólította meg egy újpesti metrómegálló mellett, hogy mutassa meg neki, hogy honnan indul a Nógrád felé tartó busz. A gyermeket a férfi ezt követően elcsalta egy fás-bokros területre, ahol a fiút a földre rántotta és ott erőszakoskodni próbált vele.

1890515_police.jpg

L. Barnát a lakásában vették őrizetbe a rendőrök © Police.hu

Az ügyben a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya szexuális erőszak kísérlete miatt indított eljárást. Az adatelemzések és a kamerafelvételek alapján jutottak el a püspökladányi L. Barnáig, akit múlt szombaton fogtak el az otthonában. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

A Bors információi szerint a támadót egy intézetből fogadták be a szülei, akik mit sem tudtak a fiú tettéről. Meglepetésként érte őket, amikor a rendőrök megjelentek a lakásuknál.