Ennél gusztustalanabb CNN-videót ma még nem láttál


Persze, hogy nem, hiszen nem nézel CNN-t. Ha pedig mégis, akkoris meg fog döbbenteni ez a “vitaműsor”, amit Donald Trump déli határra tervezett kerítéséről indítottak.

CNN: Ketten egy ellen, szóhoz jutás nélkül

A műsor come, Cuomo Primetime – egészen visszataszító stílusban rendezi a politikai vitáit. A műsoridőben a vita Trump-párti részét képviselő egykori elnöki tanácsadó Steve Cortes tulajdonképpen töredéknyi időt kapott az álláspontja kifejtéséhez a balos CNN-kommentátorral szemben.

S ez még hagyján, hiszen minden egyes megszólalásakor a műsorvezető és másik oldalt képviselő Ana Navarro fennhangon kiabáltak a konzervatív tanácsadóval. Kettő az egy ellen, mert úgy a tisztességes, szavába vágva, ahogyan illik.

De Steve Cortes még így is fölényesen nyerte a vitát.

Csak Trump fiának tweetje jutott fegyverül

A szegmens azzal kezdődött, hogy a műsorvezető felhozta Donald Trump Jr. egy azóta már törölt tweetjét arról, hogy az állatkertben is milyen jól működnek a falak. A kijelentése valóban ízléstelen, de nem köthető az elnökhöz, hiszen nem ő posztol a fia nevében.

Persze Cuomo és Navarro számára ez édesmindegy, minden igyekezetükkel azon voltak, hogy egy rasszista, idegengyűlölőnek állítsák be Trumpot.

Körömreszelős nagyképűség, kontra áldozatok százai

Sőt Navarro egy ponton elkezdte egy körömreszelővel csiszolni a körmét, hajazva Trump fiának “elkényeztetett” mívoltára. Tette mindezt úgy, hogy közben az országot rendkívül súlyosan érintő illegális bevándorlás volt a téma.

Cortes igyekezett védeni Trump álláspontját, úgy fogalmazott: “az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények számának a nullával kellene egyenlőnek lennie.”

Navarro erre sóhajtott, és elővette a körömreszelőjét élő adásban. Erre jött a nagy pofon visszakézből:

“Nyugodtan reszeld csak a körmeid. Tudod, kik nem tudják a körmeiket ápolni? Azok az emberek, akiket ezek az illegális bevándorlók megöltek. Ana, olyan veszélyes illegális bevándorlókról beszélek, akiket ismernek a hatóságok, és mégis az országban maradhatnak, mert az általad ajnározott baloldali politika a menedékvárosaiba fogadja őket.”


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük