Ember előtti alagutakkal és ősi járatokkal van tele a bolygó: kontinenseket kapcsolhatnak össze! Az előző emberiség nyom…


Skóciától Törökországig, Dél-Amerikától Kanadáig nyúló, kőkorszaki alagutak és komplett barlangrendszerek húzódnak a bolygónk felszíne alatt, néhol még az óceáni aljzat alá is benyúlva.

A létezésük ellentmond az emberi történelmi idővonalnak.

Ezeknek az alagútrendszereknek ugyanis a legfiatalabb szakaszai is messze túlmutatnak azon a korszakon, amikor az ember egyáltalán civilizációba volt képes rendeződni, nemhogy masszív, mindennek ellenálló alagutakat építeni.

Ezek az alagút-hálózatok több ezer négyzetkilométeren át kanyarognak, elágaznak, egymásba futnak, és az történelem nagy eltűnéseire is magyarázattal szolgálhatnak.

Komplett háborúkat dönthettek el vele azok, akik tisztában voltak ezen alagutak létezésével….

Az alagutaknak akad olyan része is, mely 300 MILLIÓ évvel ezelőtt alakult ki, és NEM természetes módon…

Ez pedig a teljes emberi evolúciót megkérdőjelezi.

Vagy legalábbis azt, hogy vajon mi voltunk-e az elsők a bolygón…

Az Európa alatti alagutak egy részéről már elég régen tudnak a történészek. Azt viszont senki nem gondolta volna, hogy a világon feltárt többi alagúttal is összefüggésben lehet.

Európa alatt hatalmas szakasza fut, Bajorországban több mint hétszáz titokzatos alagutat tartanak számon a szakemberek, akik szó szerint a sötétben tapogatóznak, amikor azok építésének céljáról faggatják őket: sírkamra, rituális helyiség, druidák találkozóhelye és menedék, esetleg börtön, szinte már minden lehetséges magyarázat felmerült.

A mai napit feltáratlanok a hálózat mélyebb részei.

Egyes járatok ugyanis egyenesen lefutnak a semmibe…

Oxigénhiány van odalent, így vannak olyan alagútrészek, ahová senki nem mert még lemerészkedni, mivel nincs akkora kapacitású ogixénpalack, amivel vissza lehetne onnan érni, és ki tudja, hová vezet, mennyire hosszú….

Dél-Amerika alagútjaival is hasonló a helyzet.

Ecuadorban, de Peru területei is bukkantak már rá olyan barlangokra, melynek bejárata levezetett a föld alá, és hosszú kilométereken át tekergett, mire egy hatalmas elágazásban zavarta össze a barlangászokat.

Itt is szintén feltáratlanok ezen járatok nagy része.

Ezekben a barlangokban, alagutakban van egy közös pont. Mesterséges úton lettek kialakítva, fejlettnek tűnő eszközökkel, hiszen akárkik, akárhogyan nem munkálhattak meg több száz millió tonna kőzetet, ez több ezer éven át tartana…

Némelyik szakaszon még a falak is függőleges síkban vannak, és szinte tükörsimák, míg vannak elnagyolt részek.

Az egyik alagútszakaszon találtak már olyan nyomokat a régészek, amik feltehetően vésőtől, vagy egyéb ősi szerszámoktól származhatnak.

A “bibi” csak az volt, hogy ezek a szakaszok 3000 millió évvel ezelőtt jöhettek létre… Kik, vagy mik építhették ezeket? És mi célból?

A Táltos-barlangrendszer is a része lehet ennek a hatalmas hálózatnak. Sőt, egyes helyeken ezeka járatok lenyúlnak az óceán alá, persze a letapogatásos vizsgálatok alapján ezek a szakaszok már be vannak omolva és el vannak árasztva.

Az Antartkisz is tartogat ilyen téren meglepetéseket. Ott is találtak már a jég alatt több oylan barlangszakaszt, ami a semmibe vezetett, és egyes részei jeges vízzel voltak elárasztva.

A gigantikus fal jelenléte az óceán mélyén szintén azt jelzi, hogy egy ősi civilizáció globálisan építhetett kis struktúrákat a bolygón.

Élhetett tehát egy emberiség kora előtti humanoid faj a Földön, akik egy rendszert építhettek ki. Alagutakon át közlekedtek, és nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ezek az alagút-hálózatok egykor teljesen összeköttetésben voltak.

Gondoljunk csak arra, hogy a kontinensek elhelyezkedése több száz millió évvel ezelőtt egészen más volt.

Skóciától egészen Törökországon át Dél-Amerikáig megtalálhatók ezek a föld alatti “úthálózatok”.

Egyes feltételezések szerint ezek egykor egy egybefüggő egészet alkottak, még azelőtt, hogy a kontinensek és kőzetlemezek a jelenlegi helyükre vándoroltak volna.

A nagy kérdés ezekkel az alagutakkal kapcsolatba az hogy kik alkothatták, mi célból, és végső soron a látszólag a mélyen a semmibe vezető járatok hová tartanak.

A paleoasztronautika hívei szerint egy ősi civilizáció műve az egész, ami az embert megelőzően volt jelen a Földön, aztán egy váratlan kataklizmát követően – talán az Özönvíz? – elmosta a történelmi nyomaikat az idő..

Rengeteg különféle történet van arról, hogy alagutakba merészkedtek le emberek, majd örökre nyomuk veszett.

Az 1910-es évektől kezdve annak nyomtalanul eltűnt barlangászokról feljegyzések, de konkrét expedíciók is vesztek már oda.

Sőt, úgy hírlik, hogy a szovjetek több ízben kísérletek meg lejutni az egyik ilyen alagútrendszer legmélyére… végül részben sikerrel is jártak, és a hátramaradt információk alapján elképesztő dolgokat láttak “odalent”…

Amerikai fiatalok egy csoportja a 90-es években lemerészkedett egy nyílt bejáratú barlang egyik szűk járatán.

barlangászok voltak, de még őket is megviselte. Több száz méteren át haladtak lefelé, és azt tapasztalták, hogy egyre melegebb van, ami teljesen normális volt.

Az viszont nem, hogy érezhető volt a légellenállás, mintha valamiféle szellőzőrendszerben lettek volna…

Az is felmerült, hogy az ősi Belső Föld népe talán egy túlélési esélyként építhette ki az alagutakat, és a belső világot, például egy aszteroida becsapódás esetére.

Bármivel is néztek szembe, a Föld felszíne alá kényszerültek.

Mások viszont úgy vélik, hogy a Belső Királyság nem kényszerből született, és az egykor felszínt uraló nép önként vonult le. Azóta ők a vakondemberek, ahogyan azt a legendákból ismerjük.

Ugyanis érdekes módon a világ számos kultúrája és népe ír ezekről a bizonyos vakondemberekről.

A földfelszín alatt élő, barlangokból ki sem merészkedő, nagyrészt vak alakok sokáig rettegésben tartották az embereket. Egyes faragásokon ma megtalálható az ábrázolásuk is.

Fehér szeműeknek írták le őket, olyanoknak, akinek “nem emberi” a tekintetük. Feltehetően ezt azért látták így, mert a lenti sötét világban valóban elvesztették a látás képességét ezek az emberek, vagy a nagy részük.

Lejáratok, úthálózat a Belső Föld birodalmába? Tényleg létezhetnek?

Ne feledjük, hogy a múlt legendái mindig tartalmaznak igazságmagvakat… Ezt a nácik komolyan vették és maga Hitler parancsára több olyan expedíció is lezajlott, melynek célja ezen barlangok és járatok feltérképezése, kutatása.

A nácik egészen messze jutottak, és ott volt a kezükben a Belső Föld Birodalmának kulcsa.

Fennmaradt naplók és térképek igazolják, hogy Az Antarktiszon találtak egy olyan lejáratot, ami elvezetett ebbe a belső világba.

Készült egy rejtélyes térkép, mely pontosan megjelölte, hol van az Agartha-ba vezető átjáró. Mindehhez egy Karl Unger német tiszt levele is mellékelve volt, melyben egy instrukció volt olvasható, hogyan kell lejutni a Föld mélyére.

Unger egy U-209-es tengeralattjáró fedélzetén tartózkodott, Heinrich Brodda parancsnokkal. Az információk szerint elérték a belső Földet, de egy rejtélyes oknál fogva eszükbe sem jutott visszamenni a felszínre.

A térkép szerint a Föld sarkain át lehetett lejutni a belső világba, ami alapjaiban tér el a miénktől. A térképet előkerülésekor nagyon sokan megvizsgálták, és nem találtak arra utaló jeleket, hogy modern kori replika vagy hamisítvány lenne.

Hogy mi lett az U-209-es legénységével, az a mai napig rejtély… De nem csak a múltba nyúlik vissza minden…

Állítólag a modern érában is számtalan alkalommal találkoztak velük…

 


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük