Eltusolt alternatív technológiák: így hallgattatták el a filléres autózást ígérő találmányokat!

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

A világ sokkal nagyobb fejlettségi szinten lenne, de egy szűk, anyagi érdekekre épülő de annál erősebb ipar – és a mögötte álló háttérhatalom – minden erejével azon van, hogy ezeket visszatartsa…

Avagy ők ölték meg a filléres autózás és alternatív erőforrások álmát…

Más cégek is kifejlesztettek néhány meglepően olcsó technológiát, melyek hidrogént használnak az autókban és egyéb kapcsolódó iparágakban.

De néhány sajnálatos esemény miatt egyikük sem került be a köztudatba.

Korábban a japán Genepax kifejlesztett egy módszert a víz hidrogénné alakítására, de a cég csődbe ment az első autó megjelenését követően.

Még mindig a tulajdonukban van a technológiai szabadalom, amely képes vízbontással hidrogént előállítani egy kémiai reakció során, aminek oxigén a mellékterméke.

Stanely Allen Meyer is megtalálta a módját, hogy használja a hidrogént és az oxigént az autók meghajtására, akit állítólag 1998-ban megmérgeztek, miután találkozott egyes befektetőkkel.

A bátyja szerint azt mondta, hogy “megmérgeztek”, mielőtt összeesett a találkozó után.

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mi mindent hallgattak még el a közelmúltban, pusztán anyagi érdekekből…

Az energialobbi ügynököket alkalmaz és olyan fekete ruhás embereket, akik ha kell, a végsőkig is elmennek azért, hogy jobb belátásra bírják azokat, akik ezekben a modern technológiákban kutakodnak.

Több újságíró is beszámolt már például arról, hogyha az alternatív technológiákba jobban beleásták magukat, elkezdték őket figyelni, fekete üvegű autók követni.

Azt érezték, hogy a nyomukban vannak valakik, akik nincsenek a társadalom perifériájában – írja a titokterminál.com

Tom Ogle feltalálóra még a nyílt utcán rá is lőttek egy alkalommal.

Ő volt az a bátor szakember, aki olyan motort fejlesztett, ami képes volt egyetlen tankkal akár ezer kilométeres táv megtételére is.

Láthatjuk tehát, hogy tűzzel-vassal irtják azokat, akik előre akarnák tolni a világ fejlődésének kerekét.

A világ sötétségben tartása ugyanis anyagi érdekük.

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel