Elon Musk újra sokkolt: “A Neuralink agy-implantátum révén a beszélt nyelv hamarosan idejétmúlt dolog lesz”

sP9dxTE

Elon Musk ismét sokkolja a Föld lakosságát, mert az egy dolog és persze az ő dolga, hogy a saját újszülött gyerekének az “X Æ A-12” nevet adták (mint egy cyborg szinte), de közölte, hogy a beszélt nyelv hamarosan idejétmúlt dolog lesz az új agytechnológia fejlesztése miatt.

Erről a milliárdos Tesla – SpaceX-vezér csütörtökön este a Joe Rogan Experience műsorban beszélt, ahol gratuláltak Musk új, hatodik fiának megszületéséhez, de kérték, hogy ugyanmár segítsen a gyerek nevének kiejtésében.

“Először is a társam az, aki többnyire előállt ezzel a névvel. Ő nagyszerű a nevek alkotásában…. Csak szimplán X, az iksz betű és az Æ együtt ‘ash’ és az A-12-t pedig én tettem hozzá, ami utal az “Archangel-12-re, a CIA felderítő repülőjére, amit később továbbfejlesztettek SR-71 Blackbird néven, mely ‘a legjobb gép a világon’.”- mondta Musk.

Ahogy a beszélgetés egyre inkább a neurális hálózatokra és a mesterséges intelligenciára terelődött, Elon Musk kifejtette, hogy

“A ‘Neuralink’-technológia egy akkumulátor által működtetett és közvetlenül a koponyába beültetett egység, amit az elkövetkező évek folyamán fognak bemutatni és potenciálisan majdnem mindent rendbehoz, ami most rossz az agyban. Tulajdonképpen az olyan rendellenességek kezelésétől kezdve, mint az epilepszia, még maga a nyelv is idejétmúlttá válik, ennek az új technológiának köszönhetően. És ezzel talán a kimondhatatlan baba-nevek is vele együtt.”

– mondta megmagyarázva, hogy az emberi lények már most is részben cyborgok vagy egy Mesterséges Intelligenciával együtt élő szimbióták, akiknek a hardverét most szinte frissíteni kellene.
“Nem is igazán lesz szükséged beszédre.”

Arról kérdezve, hogy mennyi időbe fog telni, míg az emberiség elnémul, Musk azt mondta, hogy a legjobb forgatóköny szerint olyan 5-10 éven belül a bevezetés után megtörténik, ha ilyen gyorsuló mértékben fejlődik ez a technológia.

Természetesen, még ha a cégek ‘Szép Új Világában” néhányan dönthetnek is úgy, hogy “szentimentális okoból a beszédet választják mégis”, de a ‘szájból jövő zajok’ a múlt primitív maradványai lesznek.

Sir Julian Huxley mondta 1954-ben:

“Hiszek a transzhumanizmusban, ha egyszer lesz elegendő ember majd, aki igazán elmondhatja ezt, akkor az emberi fajok egy újfajta létezés küszöbére értek.”

Miután a folyamatosan változó és bővülő ellenségképpel szembeni védelem infrastruktúrája a helyére került, az emberek már nem lesznek képesek visszaszerezni a szabadságukat.

Mire minden darab a helyére kerül, nemcsak a szabadság visszaszerzésének lehetősége, de az ehhez szükséges akarat is szertefoszlik.

A megvezetett emberek imádni fogják a Nagy Testvért.

A Neuralink és Elon Musk 2019-es teljes bemutató előadása:

Eredeti hír: RT News
Fordította: SBG Buddha Forrás:  VilagHelyzete