A történelmi idővonal tisztogatása zajlik? Az emberi múlt “kilúgozása”?
Az Amerika-szerte végzett feltárások 90%-a privát cégek által finanszírozott. Privát érdekek döntik el, mit láthatunk, és mit ismerhetünk meg a múltból… történelmi elhallgattatása zajlik a sötét emberi múltnak?
Mindig is két múlt létezett.
Egy összeácsolt múlt, amit úgy mértek ki, hoztak létre mesterségesen, aszerint, hogy mit akartak láttatni, és mit akartak a színfalak mögé rejteni.
És emellett létezett az emberiség, és így Amerika valódi múltja.
Az a múlt, amiről tulajdonképpen senki sem mert eddig beszélni.
A múlt a komancs indiánok legendáival hatalmas óriásokból álló civilizációkról, ember előtti időkből származó közösségekről, több MILLIÓ(!) éves emberi kezek által kivájt alagútrendszerekről…
Egy rejtette idővonala van a Földnek, amit az első ilyen jellegű, az evolúcióba nem beillő leletek napvilágra kerülését követően elkezdtek háttérbe szorítani.
Az igazság ugyanis sokak szerint túlságosan a feje tetejére állított volna mindent, kezdve azzal, hogy az emberi faj nem a majomtól származik, tehát nem volt semmiféle közös ős, és voltaképpen az evolúció sem úgy zajlott, ahogyan azt a történelemkönyvek tanították.
Darwin alaptézise megbukott, mielőtt az egész világ már befogadta volna.
Nem hagyhatták összedőlni ezt a világképet.
A valódi múlt sokkal több kínos kérdést vet fel, melyek nyomasztó rejtélyeket vetnek fel az emberi faj múltjával kapcsolatban.
Nem véletlen, hogy Amerika-szerte megindultak olyan hadműveletek, melyek ezen elhallgatott múlt utolsó nyomait hivatottak végleg megsemmisíteni, majd egy részüket katalogizálni.
Az emberi történelem kilúgozása zajlik: a nefilim óriások, a komancs mondák furcsa lényeinek bizonyítékainak eltüntetése.
Mintha sosem lettek volna…
Nefilim lények igen is léteztek, és a Biblia sem véletlen említi őket. A Biblia egyes eseményei tudományosan bizonyíthatóan megtörténtek.
Ahogyan a kontinenseket összekötő, emberiség előtti időkből származó alagútrendszerek is léteznek.
Ezek mind egy olyan világ nyomai, mely jóval a fajunk létrejötte előtt virágzott. Egyértelmű, hogy nem mi vagyunk az első értelmes lény a bolygón, ahogyan az is nyilvánvaló, hogy a bolygót ily módon örökül kaptuk az őscivilizációtól.
Mivel a feltárások nagyrészt magáncégek által történtek az elmúlt évtizedekben, még sok esetben akkor is, amikor látszólag állami keretből történtek ezek a feltárási munkák, ezért azt hallgattak el, amit akartak.
És rendre meg is tették.
Állítólag maga a Smithsonian Intézet is tett egy nyílt beismerést korábban arról, hogy valóban leletek létezését tusolták el, és hallgattak arról, hogy több méter magas, emberi lényekre hasonlító humanoidok csontvázait találták meg egyes régiókban, kiemelten Dél-Amerika dzsungeleiben, Észak-Amerika hegyvidékein.
Állítólag – tehát meg nem erősített információk szerint – több ezer nefilim, azaz óriás lény koponyáját szállították el, katalogizálták, majd semmisítették meg annak érdekében, hogy a rejtett idővonal minden bizonyítékát elrejtsék.
„A nyugati archeológiai intézetek egy világméretű eltusolásban vettek részt, ami az 1900-as évek eleje óta tart, azzal a céllal, hogy elhitessék a világgal, hogy Amerikát elsőként 15.000 évvel ezelőtt ázsiai népek kolonizálták a Bering-szoroson keresztül, pedig több százezer sírhely létezik
Amerika területén, amelyek az őslakosok szerint már előttük is ott voltak és egy rendkívül fejlett civilizáció létezéséről, a fémötvözetek elterjedt használatáról tesznek tanúbizonyságot.
Amúgy rendszeresen kerülnek elő óriás emberi csontvázak, amelyekről a média hallgat,” – mondta korábban James Churward, az AIAA szóvivője.
Ha pedig ez így van, akkor adódik a kérdés:
Minden, amit ismerünk a múltból, az tényleg a múlt? Vagy csak egy az egész világgal megetetett hazugság? Egy illúzió arról, hogy az emberi faj, ki, vagy mi is valójában…?
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter