Elkezdtek felfegyverkezni a magyar emberek – Mint a cukrot viszik a legális önvédelmi lőfegyvereket

Nemcsak az élelmiszereket, de az engedély nélkül tartható önvédelmi gáz- és riasztófegyvereket is villámgyorsan felvásárolták az emberek a koronavírus okozta pánik hatására az elmúlt héten.

„A saját három fegyverboltunkban a lefelezett nyitvatartás ellenére elmebeteg a forgalom mértéke, és a kereskedő ismerősöktől is tudom, hogy máshol is hasonló a helyzet, vidéken pedig már szinte minden elfogyott” – mondta az Index megkeresésére Vass Gábor, a Kaliber magazin főszerkesztője.

„A gyártóknál sincs szinte már semmi, a nagykereskedők kifogytak, és több márka importőreként pedig látjuk, hogy az a határzárak és a légiforgalom megszűnte miatt nehéz az utánpótlás. Gáz- és riasztótöltényt mi is már csak fegyver vásárlásakor tudunk adni és csak korlátozott mennyiséget” – magyarázta Vass.

GUMILÖVEDÉKES FEGYVER GYAKORLATILAG NINCS MÁR.

„Ha valamit éppen be tudunk szerezni, az percek alatt elfogy, és naponta boltonként 20-30 telefon van, ami ilyet keres” – mesélte a kereskedő.

Önvédelmi fegyvereket mutatnak az eladók egy érdeklődőknek egy hatvani vadászboltban. – Fotó: Kovács Attila / MTI

Vass szerint a fegyverfelvásárlási láz most egyértelműen a víruspánik miatt van. „Az emberek, nők nem félnek éjszaka elmenni futni egyedül és fülhallgatóval bedugott füllel, bátran viszik haza készpénzben a milliós bevételt, de most valami láthatatlan, képzeletbeli zavargástól, fosztogatástól félve megrohanják a fegyverboltokat. Mindent megvesznek, amihez nem kell engedély és önvédelemre alkalmas” – mondta Vass.

Egy másik, fegyverekkel foglalkozó kereskedő pedig név nélkül az Indexnek arról beszélt, a hiány a piacon akkora, hogy az emberek már használtan is vennének önvédelmi fegyvereket akár a bolti ár feletti áron is.

A Fegyverellato.hu-t is megkerestük, ők ezt válaszolták. “Mi kis cég vagyunk, nem régen nyitottunk, kisebb raktárkészlettel rendelkezünk, de észrevehetően több fogyott, mint az elmúlt néhány nap előtt. Gumilövedékes fegyverekre lett kereslet jobban” – írták.