Elkeseredetten üzenetek az orvosok: Tömegesen haláloznak el a vírustagadók a kórházakban

PicsArt 10 10 10 27 43

A koronavírus-járvány második hulláma valóssággal sokkolta az intenzív terápián dolgozó orvosokat. Egyre több a súlyos eset, és itt, az intenzív osztályokon lassan nincsenek már szabad ágyak.

Az emberek hanyagsága, nemtörődömsége, a romániai kórházak és egészségügyi rendszer hiányosságai, és egy olyan vírus ereje, amely a nálunk fejlettebb, nyugati egészségügyi rendszereket is térdre kényszerítette együttesen egy olyan premisszahalmazt alkotnak, amely egy nagyon sötét, aggasztó forgatókönyvet jelez.

A Recorder hét, intenzív osztályon dolgozó orvost kérdezett a második hullámról, ezekből szemezgetünk, a teljes cikket pedig ITT TUDJÁTOK elolvasni, és erősen ajánljuk, hogy tegyétek meg!

 

PicsArt 10 10 10 27 43

Alina Nistor, ATI-orvos, Megyei Kórház Suceava

40 helyünk van az ATI-n, ebből húsz COVID-nak, húsz pedig a nem kovidos eseteknek. Tegnap nappali ügyeletben voltam, nem volt egy szabad ágyunk sem. Az utóbbi időben kevés olyan beteg kerül úgy az intenzívre, hogy onnan más osztályra kerüljön – az oxigénszaturáció esetükben 15-20-30%-kos, ami nem elég a túléléséhez. Többségük elveszíti a vírussal folyatott harcot.

Nem tudom azt mondani, hogy a vírus másképp viselkedne, mint korábban. A különbség az – és emiatt van sok halálesetünk és intenzív esetünk, hogy korábban az emberek hamarabb jöttek kórházba, mert megijedtek, így a kezelés hatékony volt. Most később jönnek, és már nem működik a standard kezelés, az ideális az lenne, ha a tüneteke megjelenése után három négy nappal már jelentkeznének, de sokan egyszerűen nem hisznek a COVID-ban. Megjelennek az intenzíven, alig lélegeznek, de azt állítják, hogy nem kovidosok. A családtagjaik hasonlóképp: üvöltenek velünk, hogy ott tartjuk őket, megöljük őket stb.

A páciensektől hallom: nem létezik a vírus. Mondom nekik, hogy én is elkaptam. Hiába. Vannak, akik elutasítják a Remdesivirrel való kezelést, volt egy páciensem, aki elutasította, mondván, hogy ő nem kísérleti nyúl. Odaírta a kórházi lapra, hogy elutasítja. Ott halt meg az intenzíven…

Most is van egy hölgy az osztályunkon, aki elutasítja az oxigént, kiszedi magából, mert ő haza akar menni, de, amikor letépi magáról az oxigént, akkor fekete lesz az oxigénhiány miatt. Az emberek nem tudják, mit cselkeszenek. És igen, félek attól, hogy mi következik, hogy az intenzívek megtelnek. Nem a bővítés miatt aggódok, nekünk még vagy egy szekciónk, ahova terjeszkedhetünk, de egy ember kezeljen 40 kovidos beteget? Embertelen!

Diana Miclăuș, ATI-orvos, Fertőzőkórház, Kolozsvár

A mi osztályunkon nincs már egy szabad ágy sem. Már egy jó ideje mind a húsz ágy foglalt a fertőzőkórházban (Spitalul de Boli Infecțioase), ahogy egyik felszabadul, már jön is a következő páciens. Ágy pedig két módon szabadul fel: halál esetén, illetve amennyiben javul a páciens állapota, akkor más osztályra küldik. Az intenzív osztályon a halálozási arány igen magas, tény, hogy súlyos estekről van szó, mindegyikük invazív vagy non-invazív mechanikus lélegezgetésen van. A mostaniak többsége hatvan év feletti, de van 40 és 50 éves páciensünk is.

Jelenleg van mindenünk, ami a munkánkhoz szükséges, de látva a legújabb számokat nem vagyok benne biztos, hogy holnap is így lesz. A helyzet egyre súlyosabb, és nem tudni meddig bírjuk kezelni.

Laura Zarafin, ATI-orvos, Colentina-kórház, Bukarest

Nálunk tele van az ATI – nyolc ágyunk van a kovidos osztályon, mindegyik foglalt. Az intenzíven nagyon sokan elvesztik a vírussal folyatott harcot, későn kerülnek a megfelelő osztályra, előtt két három kórházat is megjártak, ebből kifolyólag úgy gondolom, habár nem álltam neki kiszámolni, hogy közelítünk a New Yorkban tapasztalt mortalitási arányokhoz. Volt egy periódusunk, úgy két hónappal ezelőtt, amikor a páciensek non invazív lélegeztetéssel is meggyógyultak, negatív lett a tesztjük. Optimisták voltunk, azt hittük, hogy a vírus kevésbé virulens – ezután elkezdtek megjelenni az egyre súlyosabb esetek, robbanásszerűén megnőtt azoknak a  száma, akiket már nem lehetett megmenteni. Az egyik leggyakoribb komorbiditás a túlsúlyosság – majdnem az összesen túlsúlyosak.

Megfigyeltem, hogy egy idő óta egyre több fiatal kerül az intenzívre. a pandémia kezdetén csak idősekkel találkoztunk, most például, amikor utoljára voltam ügyeletben, volt egy 55 éves, de 40-nek kinéző páciensünk (hölgy), akinek nem volt semmilyen komorbiditása. Egy 48 éves orvosnő, a sürgősségi osztályról. Egy 18 éves gyerek. Azaz, lecsökkent az életkor, és nem mindenkinek van kísérőbetegsége. Az utóbbi napok halálesetei összefüggésben állnak a növekvő fertőzésszámmal – fertőzöttek egy adott aránya súlyosabb tüneteket produkál.

És sok sunnyogás is van (reticenta – dolgok, amiket ki kéne modnani, de nem mondunk ki). Az egyxik páciensnek én szereltem fle a lélegeztetőgépet neki, és megkérdezte tőlem, hogy „doktornő, ez a vírus tényleg létezik”. Válaszom a következő volt: „nem tudom, mondd meg te, te lélegzel így”, mire a fickó legyintett: „előtte sem lélegeztem túl jól”, innen pedig eljutottunk oda, hogy „engedjetek haza, erőszakkal tartotok bent”. Ez sokkolt engem.

Én egy realista személy vagyok, és azt mondom: az következik Romániában, ami volt Olaszországban, azért, mert a román nép ezt választotta. Sajnálom, de ezt kell mondanom. El kell majd döntenünk, hogy ki marad életben, és ki hal meg. Attól félek, hogy nem lesznek szabad ágyak az ATI-n, és az emberek otthonaikban fognak meghalni.

Mihaela Albu, ATI-koordinátor, Megyei Kórház, Arad

Nem olyan rég még nem voltak gondjaink a helyekkel, sőt, még mi segítettünk más központoknak. Azonban jelenleg 12 ágyunk van és az összes foglalt – nincs már hely nálunk. Sajnos kevesen gyógyulnak meg azok közül, akik hozzánk kerülnek, a jelenlegiek közül talán kettő-háromnak van esélye a felépülésre. A többi nagyon súlyos esetnek számít, és ahogy telik az idő, mintha egyre súlyosabb esetek érkeznének. Általában több az olyan páciens, akik non-invazív lélegeztetésre szorulnak, mint azok, akiknek intubálásra van szüksége. Az élekor szerint 55 és 70 között oszlanak meg, de volt 30 és 24 éves páciensünk is. Általában túlsúlyosak vagy cukorbetegek.

A másik észrevételem a betegség lefolyásának kiszámíthatatlanságához kapcsolódik, mármint vannak olyan helyzetek, hogy most még beszélgetsz a beteggel, együttműködő, és fél óra múlva halott. Aggódom, hogy mi fog történni, mert rendkívül megugrott a fertőzések száma, a napi ezervalahányról háromezerre. Megtelnek az intenzív osztályok, és nem is a szabad ágyak jelentik annyira a problémát, mint a képzett személyzet hiánya, akik itt dolgoznak. Nem tudsz más osztályokról átirányítani embereket, hogy meglegyen a létszám, egy intenzíven dolgozó ápoló képzése időbe telik.

Még sokáig emelkedőben lesznek az esetszámok, mert az emberek nem tisztelnek semmit, és nem hiszik, hogy a vírus létezik. Volt egy páciensem, aki nem hitt a vírusban, amíg nem került az intenzívre, de itt meggondolta magát, interjút is adott később „testvéreim, vigyázzatok, létezik!”. Ő a saját lábán ment el tőlünk.

Liviu Ungureanu, ATI vezető orvos, Megyei Kórház, Piatra Neamț

A helyzet óráról-órára változik, reggel elmentek hárman, jöttek is hárman. 11 pácinesünk van a 12 szabad helyre, de ezeket nehezen lehet használni a hiányos infrastruktúra miatt: kis helyiségek, amelyekben nehezen mozgunk. Nagyjából 10 pácienst tudunk kielégítően kezelni, 11-et nehezen, 12-őt nagyon nehezen, de azt jelentjük, hogy van 12 ágyunk.

Ciprian Gîndac, ATI-orvos, fertőzőkórház „Victor Babeș”, Temesvár

Az intenzíven 14 helyünk van a kovidosoknak, és öt a nem kovidosoknak. A Covid-osztályon nincs már szabad hely. Legalább öt napja nincs.

Nálunk a „gyógyult” fogalma kissé különös. Mi azt mondjuk, hogy vannak pácienseink, akik elhagyták az intenzív osztályt, nem azt, hogy meggyógyultak. Sajnálatos módon a mi osztályunkra a súlyos esetek kerülnek, a gyógyulási arány 50 százalék alatt van. Nem érzek semmiféle különbséget a vírus viselkedésében, ugyanannyira virulens, ugyanaz a típus. Sajnos, aki súlyos tüneteket produkál, hacsak nem fiatal, 30 év alatti, nem igazán menekül meg, főleg azok, akik inkubációra szorulnak. Azoknak az aránya, akik intubálás után megmenekültek nálunk nagyon alacsony, tíz százalék alatti.

Az intenzívre kerülők egy része nem fogja fel, hogy mi történik vele akkor sem, amikor hozzánk kerül. Van egy pillanatuk, amikor úgy érzik, hogy semmi súlyos bajuk nem lehet, „happy hipoxia”-nak nevezik ezt az állapotot. Az oxigénszaturációjuk alacsony, megkérded, hogy vannak, azt válaszolják:” nagyon jól, doktor úr!”. Csodálkozva nézik, hogy körülöttük forgolódunk, hogy alkalmazzuk a kezelést. És egy adott pillanatban már nem beszélnek. Akkor már világos…

Abszolút félek! Félek, hogy nem lesz vége! Nem tudod izolálni az egész bolygót, amíg nem lesz egy hatékony kezelési mód, vagy vakcina, addig nehéz lesz.