Elismerték, mégis mentegetik őket! Balos antifák verték meg a jobboldali képviselőt, a Die Zeit szerint az AfD a hibás


Biztossá vált, amit eddig csak sejteni lehetett: szélsőbaloldaliak verték félholtra az AfD brémai vezetőjét.

Hétfőn éjjel brutálisan megverték Frank Magnitzot, az AfD politikusát. Szerencsére Magnitz állapota a sérülése ellenére hamar stabilizálódott, szerda este el is hagyhatta a kórházat. A rendőrség a kezdetektől fogva politikai indíttatást vélt a támadás mögött, az AfD képviselői is erről beszéltek a héten.

Brutális támadás! Félholtra verték a migránsellenes AfD képviselőjét

Kiderült, igazuk lett, a Die Welt számolt be róla, hogy egy szélsőbaloldali antifasiszta csoport vállalta magára a történteket.

Magnitz… nem szabad az ilyeneknek Brémában és máshol sem az utcán járkálnia, és ez vonatkozik a többi nácira is”

– írta az Antifaschistischer Frühling Bremen nevű csoport.

A három elkövető kiléte azonban továbbra is ismeretlen: az Antifa szokásához híven arca vállalása nélkül követett el erőszakos cselekményt, ráadásul ezúttal hárman mentek egy idős ember ellen.

Döbbenetes, hogy  most meg maga a rendőrség és a médiumok mentegetik az antifákat, hogy lehet hogy az nem is úgy volt, lehet nem is igaz ez a beismerés.

Die Zeit ennél is tovább ment, szerinte az AfD a hibás, amiért megtámadták politikusát

Noha minden németországi párt elítélte a Frank Magnitz brémai AfD-pártvezető elleni támadást, a Zeit mégis olyan cikket közölt, ami részben a politikust és bevándorlásellenes pártját is hibáztatja a történtekért. Az ügyészi hivatal szerint a politikust nem megverték, csak ellökték.

A Bundestag több pártja elítélte a bűncselekményt. A szintén ellenzéki Zöldek részéről például Cem Özdemir, a párt egyik legismertebb politikusa kiemelte, hogy az erőszak a széles körben szélsőjobboldalinak tartott AfD-vel szemben sem megengedett, és csak az erőszak győzelméhez járul hozzá az, aki „gyűlölettel száll szembe a gyűlölettel”.

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről Heiko Maas külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az erőszak soha nem lehet a politikai küzdelem eszköze, „teljesen mindegy, hogy ki ellen vagy milyen okból”.

A Die Zeit című lap véleménycikket közölt az ügyről csütörtökön. Azt írta: az AfD arra használja fel a tartományi vezetője elleni fizikai támadást, hogy rámutasson, hogyan vált a politikai erőszak áldozatává.

A lap szerint valóban igaz, hogy a párt egyre gyakrabban célpontja ilyen támadásoknak, de arról nem akar tudomást venni, hogy maga is részt vesz a politikai légkör megmérgezésében. Mindazonáltal az összes párt politikusait érik hasonló támadások – szögezte le a lap.

Azonban a Die Zeit szerint az AfD ezt a politikai erőszakot ahhoz hasonlítja, ahogyan a zsidókkal bánt a hatalom a náci Németországban, az üldöztetést hasonlónak látja.

Azon felül, hogy az összehasonlítás komolytalan, és ki nem mondottan, de bagatellizál, megint csak el akarja homályosítani az AfD szerepét a politikai légkör megmérgezésében

– írta a Die Zeit. A tettesek elmenekültek a helyszínről, továbbra sem tudni róluk semmi biztosat.

Forrás: MTI; Fotó: New York Times


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük