Elbocsátó üzenetet kapott Merkel

A_CIKK_SZÖVEGÉNEK_FELOLVASÁSA
Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

A választás napja a számlálás napja is. A választások egyben a legélesebb kardot jelentik a demokráciában. A németek szep­tember 26-án nemcsak a huszadik Bundestag képviselőit választják meg 1949 óta, egyben pedig a kilencedikét az 1990-es német egység óta, hanem Angela Merkel tizenhat éves kancellárságáról is végbizonyítványt állítanak ki. Ez a legrosszabb osztályzat lesz, amelyet egy kancellárnak – jelen esetben kancellárnőnek – a szövetségi köztársaság fennállása óta valaha is adtak.

Egy kancellár esetében sem volt ilyen eklatáns a különbség igény és valóság, politikai alakítás és eredmények között. Tizenhat év alatt Angela Merkel – szövetségben az egyre aggasztóbb mértékben kormányhű médiával – képes volt arra a négyszeresen bemutatott bűvészmutatványra, hogy politikájával az előző választási kampányokban megígérteknek a tökéletes ellentettjét valósítsa meg. Abból, amit a választási küzdelmekben előzőleg tematizált, semmi sem játszott szerepet az aktuális választásokon. Első, 2005–09-es kancellársága előtt Merkel sokkal élesebb irányvonalat ígért a német jóléti állam újrapozi­cionálásában, mint amelyet az általa leváltott Schröder-kormány az Agenda 2010 reformcsomag keretében – tartós sikerrel – a gyakorlatba ültetett. Szigorú bevándorlási szabályokat is ígért, a szövetségi köztársaság iszlamizációja számára 2005-ig fel sem merült.

A 2005-ös választási éjszaka után mindez semmivé foszlott. Merkel átvette Schröder Agenda 2010-es csomagját, és sem a bevándorlás, sem az össznémet társadalom lopódzó iszlamizációja elől nem zárkózott el. 2010-ben azt a Christian Wulffot segítette hozzá a szövetségi elnöki poszthoz, aki „Az iszlám Németországhoz tartozik” mondatával mindent elmondott, amit csak a kancellárnő szempontjából is bizonyosan hozzá lehetett tenni ehhez a témához. A németek és szomszédaik tehát nem csodálkozhatnak azon, ami azóta az országban történt.

A 2009-es Bundestag-választási kampányban Merkel még a német atomerőművek élettartamának meghosszabbítása pártján volt. Ezt a választások után is fenntartotta. Nem sokkal később azonban a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset és szökőár alkalmat adott számára, hogy saját elhatározásból kinyírja a német atomenergia-termelést. A német atomenergiától való 2011-es elfordulással Merkel a CDU–Zöldek-irányvonalat is újrakalibrálta szövetségi szinten. Megindította ezzel a demokráciában, gazdaságban, energiában és tudományos kutatásban fókuszállamnak számító szövetségi köztársaságnak egy középszerű, zavarba hozható, bizalmi válsággal sújtott Németország-torzképpé való lejtmenetét. Merkel a saját morális meggyőződését a működő hatalommegosztás jellemezte parlamenti demokrácia fölé emelte.

A 2013-as Bundestag-választási kampányban az Európai Unió külső határainak megnyitása és az unióba irányuló ellenőrizetlen, tömeges migráció semmilyen szerepet nem játszott. Semmi sem utalt arra, hogy az addigi német állásponthoz képest történelmi léptékű fordulat következik be. Azonban 2015 szeptemberében valami felfoghatatlannak voltunk a tanúi. A Német Szövetségi Köztársaság kancellárja a parlament megkérdezése nélkül a Dublin III (menekültügyi) rendelet megszegése mellett döntött, lehetővé téve ezzel a Németországba való népvándorlást. A Törökországtól a Balkánon, Magyarországon és Ausztrián át bevándorlókkal teli autópályák mind a mai napig igencsak éreztetik hatásukat. Ha a magyarok nem állították volna fel a sorompót, az EU már nem létezne. Ezt Merkel bizonyosan tudja, de sohasem fogja elismerni. Akkoriban számos német polgár megértette, hogy a kancellár megszegte az állam és a polgárai közötti társadalmi szerződést. Ennek az informális megállapodásnak a következő az értelme: „Én, az állam adókat és járulékokat vonok el tőled, a polgártól. Ezért cserébe minden tőlem telhetőt megteszek a belső, külső és egisztenciális biztonságodért.”

Merkel 2015 szeptemberében nyíltan megmondta, hogy a szövetségi köztársaság nem tudja ellenőrzés alatt tartani a határait. (A koronavírus-járvány idején a kormány naponta bebizonyítja a polgárainak, hogy az utolsó centig be tudja hajtani rajtuk, amit az ellenőrzése alatt tart, és büntetőjogilag üldözhet!) Németország 2015–16-os totális baklövése óta Merkel más témákkal igyekszik befolyásolni a választókat, hogy mindenképpen felejtsék azt el. A világ megmentésének jelszavával az ország olyan megterhelésnek van kitéve, amelyet békeidőben éppúgy hanyagságnak, mint felelőtlenségnek kell értékelni. Mindent alárendelnek az éghajlatmentés tényleg vallásosan beállított céljának. A munkahely fogalmának jelentése felszívódott a világ megmentésének nirvánájában. Az autógyártást a piacképtelen elektromos autónak áldozzák be, az energiatermelés átalakításának következménye az áram egész Európában legmagasabb ára, a kutatást is elvágólag állítják – pénzt csak a „helyes” magatartást tanúsító, megfelelő kutatás kap –, a gazdaságot pedig egyre inkább az állam irányítja. A sort csaknem a végtelenségig lehetne folytatni.

A véleménynyilvánítás szabadsága nyomás alatt van. Amennyire túlságosan is a kritikus újságírás világítótornya volt még nem is olyan régen a német média, mára legnagyobbrészt önként befeküdt a kormányvonalnak. A kritikus újságírók fáradságosan tudják fedezni a költségeiket. Aki a kormány sajtóértekezletén túl gyakran tesz fel túlságosan kritikus kérdéseket, azt leprásként kezelik vagy egyenesen úgy állítják be, mint akit Putyin vezérel – még akkor is, ha olyan újságírókról van szó, akik évtizedeken keresztül Putyinnal szemben kritikusan tudósítottak Oroszországból. 2021 Németországában senki, aki a szólás szabadságáért fellép, nincs biztonságban, hogy nem bélyegzik jobboldalinak és fosztják meg egyúttal a kenyérkeresettől. Az NSZK nem az NDK, nem diktatúra. Némely dolgoknak azonban átkozottul rossz az íze és a szaga!

Magától értetődő, hogy Angela Merkel nem egymaga érte el el ezt a mélyrepülést a középszerűségbe. Megelőzte ezt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) útja a szocialista illú­ziókba, illetve az SPD 2013-as határozata arról, hogy a szélsőbaloldali párt bevonásával harcot indít a jobboldal ellen. Azóta Németországban azok az SPD-sek irányítanak informálisan, sőt kormányszinten is, akik szimpátiával viseltetnek az Antifa iránt. A jobboldal elleni apologetikus, demokráciaelméletileg pedig megkérdőjelezhető harccal az SPD igencsak bugyuta módon osztotta meg a német lakosságot. A baloldali demokrata elfoglalja az engedélyezett mezőt, a jobboldali demokratára pedig általában „a jobboldali egyenlő szélsőjobboldali, egyenlő náci” ítéletet mondják ki.

Intellektuálisan tisztességes vita már nem lehetséges. A nemzetiszocializmus bűntet­teinek – amelyet a szocializmus szógyök ­miatt már csak a sztálini értelemben neveznek fasizmusnak – joggal van helyük a vitában, ám a kommunizmus bűntettei valahogy jókedvükben köddé váltak. Az SPD ezzel elárulta az 1989-es „békés forradalom” konszenzusát. Átállt a kommunista táborba. Nekem tehát ebben a szociáldemokráciában már nem lehetett maradásom. Most ugyanúgy, ahogyan 1989 előtt is, párttagkönyv nélküli szociáldemokrata vagyok. A CDU/CSU Angela Merkel idején időközben behúzódott az antifasiszta konszenzus táborába.

Ismerik? Sztálin és Putyin egy éjjel jól bevodkáznak a Kremlben. Egyszer csak Sztálin a combját csapkodva megszólal: „Ezek a demokraták! Ezeken nem lehet segíteni! Maguk árulják a kötelet, amelyre fellógatjuk őket. Lenintől jó dolog ám tanulni!” Az SPD fokozatosan kiürítette a teret, amelyet sikeres kancellárjai, Brandt, Schmidt és Schröder a német társadalom közepén elfoglaltak, és egyre inkább balra húzódott. A Gauss-féle haranggörbe – amelynek értelmében az erős középen a szavazatok többszöröse vész el, ha a szélen halásznak szavazatok után – az SPD számára politikai senki földjévé vált. Angela Merkel behúzta az egész CDU/CSU-t az SPD mögött a Zöldek felé tartva a balközépre, és ezáltal teljesen logikus módon igen sok szabad helyet hagyott hátra a demokratikus centrumtól jobbra.A politikában és a gazdaságban nincsen vákuum. Az Alternatíva Németországnak (AfD) most ott ül, ahol korábban az uniópártok (CDU/CSU) nagy részének biztos helye volt. A soron következő Bundestag-választások előtt a CDU/CSU, az SPD és a Zöldek olyan közlekedőedényekhez hasonlítanak, amelyek alacsony, hozzávetőlegesen ugyanúgy 20-20 százalék körüli szintet mutatnak. Olyan ez, mint a szocializmus: egyenlően osztoznak a szegénységben – ezúttal szavazatszázalékban értve.

A szerző volt szociáldemokrata politikus, 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

(Borítóképen: Angela Merkel német kancellár felszólal a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2021. március 25-én. MTI/EPA/Clemens Bilan)

Forrás …

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Oszd meg a cikket ismerőseiddel