Egyenlők és egyenlőbbek – avagy napjaink "haladó" állatfarmja

Aki nem ismeri még Orwell Állatfarmját, amely a kommunista diktatúra máig legérthetőbb analógiája, illetve ha túl kemény munka lenne a történelemkönyvek nem is olyan régi passzusait áttanulmányozni, csakhogy kicsit – legalább elméletben képben lehessen, mit jelent a diktatúra, mit jelent a kommunizmus, honnan indult és hova jutott – ajánlom ezt a nem túl hosszú történetet megnézni: elég könnyű ahhoz, hogy mindenki meg tudja emészteni és elég egyértelmű ahhoz, hogy a vak is megértse a lényeget…

Én Erdélyben nőttem fel, és életem első évtizedét, 1978-tól 1989-ig igazi kommunista diktatúrában éltem. Gyerek voltam és mit érzékelhettem ebből gyerekként? Hogy beszélni bizonyos dolgokról még a családban is csak halkan és óvatosan lehet, mert ha rossz helyen vagy rossz ember előtt mersz véleményt nyilvánítani valamiről, ami nem egyezik a nagy közös magasztos elvvel, akkor börtönbe is kerülhetsz. Egy rossz helyen elejtett szóért.

Szólásszabadság? Amit ma a fiatal liberálisok őrjöngve követelnek a Parlament előtt üvöltözve és mindezt következmények nélkül megtehetik – miközben a “diktatúra” ellen tüntetnek? És nem érzik, nem értik, hogy ez mennyire nevetséges…

Én nem így nőttem fel – talán jobb is, mert így legalább megtanultam látni, érteni, különbséget tenni, értékelni, gondolkozni.

De nézzük hát, hogy milyen volt egy gyerek szemszögéből csak az érzések, megélések szintjén.

Emlékszem, hogy mennyire gondosan megtanították gyerekként, hogy miről nem szabad semmilyen körülmények között beszélni senkinek, és olyan széles volt a lista, hogy sokszor gyerekként mégsem sikerült mindent észben tartani. És sokszor nem is értettük, hogy miért kapunk fejmosást ha véletlenül valahogy kikotyogtunk az iskolában olyan életveszélyesen bizalmas információkat, mint pl. hogy milyen finom csokit kaptunk vagy milyen kávét vettek valakitől a szüleink, amiről egyébként hallani se lehetett, vagy, hogy  a Szabad Európa Rádió mennyire akadozott és lehetetlen volt hallgatni.

Emlékszem, hogy tiltották vagy próbálták minél erősebben korlátozni a vallásgyakorlást, az iskolának kötelessége volt tiltani a hitoktatást, ez is fontos része volt a nagy ELV-nek, amelynek szent célja a szellem sötétségben tartása –hiszen ez lehetett a biztosítéka a rendszer minél hosszabb ideig tartó életben maradásának.

Emlékszem, hogy rendszeresen csak egy műsor volt látható a tévében, amely a nagy népi gyülekezet előtt órákig tartó diktátori monológot jelentett a virágzó aranykorról, a fejlődő gazdaságról és arról a jólétről, amelynek élvezői lehetünk. Mindezt félbeszakítva a karmesteri intésre megrendezett zászlólengetésekkel és vastapssal.

Emlékszem a boltok üres polcaira, ahol halkonzerv és lekvár volt a választék. Más semmi. A cukrot, olajat stb. fejadagra osztották és ezen felül persze lehetett kapni még pult alól… Ha félévente egyszer érkezett narancs, mondjuk télen, kígyózó sorok voltak a bolt előtt és lehet, hogy már a végének nem jutott..

Az iskolában, óvodában úgy kellett mantrázni a kommunizmust és elvtársait dicsőítő verseket, mint a miatyánkot. Adott esetben román nyelven – nem értettük, de elvtársaink talán már akkor tudták, hogy a mantra esetében nem is lényeges, a kitartó ismételgetés a fontos, az is megteszi a hatást.

És bizony, voltak vérbeli kommunisták, igazi elvtársak,akik szívvel lélekkel követték a nagy szent célt, és ez nem is volt rossz üzlet… nekik. Mert mint ahogy az alkotmányban benne volt: minden ember egyenlő, de vannak egyenlőbbek és aki nincs velünk az ellenünk van. Az elvtársak hamar ráéreztek arra is, hogy a legnagyobb fegyverük az információ és jól működő besúgói hálózat alakult ki, amelynek előnyeit élvezhették a legelvtelenebb elvtársak. Mindenki tudta róluk, hogy kik azok és ma is tudjuk. Ők azok, akiknek a nevük kiejtése hallatán eltorzult az arc és egy köpés járt a földre ráadásként. Sokan voltak, nagyon is sokan és szellemi örökségük ma is tisztán látható az utókorban.

A liberálisok különféle válfajai: szocialisták, zöldek, emberbarátnak tűnni akaró progresszívok, akikben mind jól felismerhető a közös gerinc. Az elvtelenség elvtársai ők, a profi köpönyegforgatók, a nagy semmitmondó szónoklatok szakértői, a hangos diktátumok kikiáltói.

És bizony aki hozzászokott ehhez a létformához, az soha nem vetkőzi le, és időnként elemi erővel előtör belőle: az „aki nincs velünk az ellenünk”. Ezek azok, akik ma vidékiznek és agymosottaznak, kutyáznak minden józanul gondolkodót.

Látom, hogy bár mindenhol volt rendszerváltás, de az elvek és az ezeket visszasíró elvtársak ma is mindenütt köztünk élnek. És alattomosak, hangosak és erősen éreztetik az egyenlők és egyenlőbbek elvét. Még akkor is, amikor hatalmuk és erejük gyengülőben van. Ők azok, akik fenyegető üzeneteket küldenek ha valaki a nekik nem tetsző személyekkel szóba áll, esetleg szimpatizál, akik senkinek, agymosottnak nevezik azokat akik más elveket vallanak és akik szerint a legnagyobb diktatúra ha azok is megszólalhatnak akik nem velük vannak. Primitív módon bele is fojtják a szót mint az erőszak gyakorlott mesterei- mindezt csak elvből, hiszen vannak egyenlők és egyenlőbbek…

De legyünk éberek és ne becsüljük le ennek az elnyomó alattomos ideológiának  a báránybőrbe bújtatott modern megnyilvánulásait, mert végzetes lehet- mint ahogy láthatóan végzetes is mindenhol, ahol még hatalmon van egy képviselője is

Forrás