Egy túlélő magyar nő üzenete Kínából: Így lehet túlélni a karantént és a koronavírust

– Mire készüljünk, mit a legnehezebb megszokni a karanténban?

– A kiszolgáltatottságot. Azt, hogy másoktól függ az ember. Nem tud tervezni, nem tudja, hogy mit fog enni.

– Botorság az, ha az emberek készleteket halmoznak föl tartós élelmiszerekből?

– Nem, hanem természetes emberi viselkedés. Azt jelenti, hogy az ilyen ember nem bízik a környezetében, s ha jól belegondolunk, van is erre oka. Most leginkább az lenne a média feladata, hogy tájékoztassa az embereket arról, milyen jogaik lesznek, ha kihirdetik a karantént. Mert ez nem csak azt jelenti, hogy elveszik az ember szabadságát, és korlátozzák a mozgásában, hanem más jogi helyzet jön létre, jogunk van élelemre, ivóvízre, orvosi ellátásra. Ha ezt valaki nem tudja, akkor természetes, hogy izgul, és feltölti a spájzot.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik a karanténra készülnek?

– Ha otthon lennék, előkészítenék egy szobát a lakásban arra az esetre, ha valaki megbetegedne vagy házi karanténba kerülne. Barátaimmal előre megbeszélném, hogyan fogjuk egymást segíteni, ki vigyáz majd helyettünk a gyerekre, ki ad enni a kutyának. Nagyon fontos megnyugtatni az egyedülálló, idős embereket is, hogy számíthatnak ránk.

– Sokak szerint az szájmaszk viselése nem használ, te viszont már hetekkel ezelőtt arról számoltál be, hogy maszk nélkül be sem engedtek a boltba.
– Ez itt járványügyi előírás volt, és annak a szimbólumává vált, hogy az ember vigyáz a másikra, vagyis egyfajta illemszabály is.

– Kintre kesztyűt húztál? Hogyan fogtad meg a kilincseket?

– Kínában sosem fogok meg kilincset. Elkezdtem egyszer használatos latex-kesztyűt hordani, mert a kézfertőtlenítők szétmarják a bőrt. Vagy nejlonzacskót tesz az ember a zsebébe, s ha valamit meg kell fogni, liftgombot megnyomni, kilincset lenyomni, akkor egyszerűen előveszi. Mi útmutatókat is kaptunk, hogy ilyen krízishelyzetekben hogyan hívjunk liftet vagy nyissunk ajtót könyökkel, vállal.

– Azt írtad, sok vírust lemostál a kezedről. Hogyan nézett ki a bevásárlókörútjaid utáni fertőtlenítés?

– A fertőtlenítés többórás folyamat, s valójában hosszabb ideig tart, mint maga a bevásárlás. Minden olyan dolog, amit kint megfogok vagy mások megfognak vagy valamilyen tárgyhoz hozzáér, tehát a táskám, főleg a füle, de az alja is, az egész táska…

– …ha veszel egy doboz tejet, hazaérve azt is fertőtleníted?

– Igen. Eleve nem az elsőt veszem le a polcról, hanem hátra nyúlok. Ahogy megérkezem a szállásomra, a recepción a járványügyis lefújja a táskáimat fertőtlenítővel.

A folyosón lerakodom, bejövök a szobába, először magamat teszem rendbe, a maszkot eldobom, leveszem a kesztyűt, azt is eldobom, megmosom a kezem, leveszem a szemüvegemet, megmosom, fölveszek egy másik kesztyűt, s akkor visszatérek a táskáimhoz, és kirakom az árut. Van, amit letörlök, van, amit átdobozolok, a müzlit például átszórom egy másik dobozkába, a zöldséget és a gyümölcsöt pedig le kell mosni, erre itt van külön fertőtlenítőszer, otthon ilyesmire nincs szükség egyébként. Ha ezzel végzek, akkor a kabátomat, a cipőmet meg a nadrágomat külön zacskóba teszem, és fertőtlenítő mosóporral kimosom.

– Mi a leghatékonyabb óvintézkedés?

– Otthon maradni. A lehető legkevesebbet kijárni. Mi megnyugtató helyzetben vagyunk, már naponta ki tudok menni, tehát nem csak a boltba, hanem sétálni is, ugyanis itt [Hszián városa] úgy döntöttek, hogy mivel egy hete nem volt új eset, lassan beindul a gazdaság, kivéve az oktatást, májusig távoktatásban kell gondolkodni. Újabb kihívás, hogy egyre több ember lesz az utcán, ezzel kapcsolatban is kaptunk egy részletes útmutatót, hogy akik munkába mennek, mire ügyeljenek.

Aki megteheti, az persze gyalog vagy biciklin vagy motorbiciklin járjon. Aki az utcán tartózkodik, ne vegye elő a mobilját, semmi esetre se egyen, haját, ha hosszú, kontyolja föl és hordjon sapkát stb. Tartózkodjanak a munkahelyen való közös étkezéstől, vigyenek magukkal saját ételt, fogyasszák el az irodájukban, ne menjenek az étkezdébe. Ha mégis étkezdébe mennek, üljenek külön asztalnál. Ha mégis egy asztalnál kell ülniük, üljenek egymásnak háttal. Hihetetlen óvatossággal és részletességgel dolgozzák ki az előírásokat. Az emberek tartják egymástól a távolságot, és azt hiszem, még nagyon sokáig nem fogunk egymásnak kezet adni.

– Krízishelyzetben sok minden ki szokott derülni egy társadalomról. Mi derült ki a kínairól, és mi fog kiderülni a közép-európai társadalmakról?

– Akár jól is kijöhetünk belőle. Mindenképpen szemléletváltást fog hozni számunkra. Az biztos, hogy ezentúl majd máshogy fogunk élni; ha nem ez után a járvány után, akkor egy másik után.

A kínai kollégáim egyébként aggódnak, ők azt mondják, ennyi mászkálással nem megyünk semmire, ismerik az európaiakat, mert nyugati egyetemeken tanultak, és azt mondják, a legfőbb hibánk a diszciplína és a kooperáció hiánya. Van egy típus nálunk, a szlovákiai magyarok között, aki félvállról veszi a dolgokat, nem kifejezetten szabálykövető, és azt fogja majd mondani, hogy nem kell hisztizni, nem kell pánikolni, neki ne mondja meg senki, neki ne beszéljenek. Azt hiszem, ez nagyon veszélyes magatartás. Mert ilyenkor tényleg az segít, ha az ember együttműködik azokkal, akik a rend fenntartásán dolgoznak.

[Hizsnyai Tóth Ildikó műfordító a hsziáni Nemzetközi Tudományok Egyetemén tanít]