Brüsszel rémálma valóra válik – újabb szöget kaptak a koporsóba ha az olasz bevándorlás ellenesek megegyeznek 

Sergio Mattarella olasz elnök korábban belengette, ha nem sikerül megegyeznie a pártoknak, szakértői kormányt is kijelölhet. A hírre egyből sokkal gyorsabbak lettek a koalíciós tárgyalások és csütörtökre szinte biztosra mondható, hogy jöhet a Matteo Salvini-féle bevándorlásellenes Liga és az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom szövetsége.

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom miniszterelnök-jelöltje csütörtökön elmondta, hogy pártja és a Liga hétfőig kért haladékot az államfőtől, ugyanis egy közös kormányszerződés megírásán dolgoznak.

Az M5S-Liga kormányprogramjának pontjai fontosabbak annál, hogy ki lesz a két párt közös miniszterelnöke” – mondta.
Mint ismert, Olaszországban március 4-én tartottak választásokat, ahol magasan a bevándorlást elutasító pártok szerezték meg a legtöbb szavazatot. A konfliktus abból fakad, hogy a Beppe Grillo által vezetett Öt Csillag Mozgalom nem hajlandó részt venni egy olyan koalícióban, melyben szerepet kap Silvio Berlusconi is, akinek pártja, a Forza Italia szoros kapcsolatban áll a Ligával.
A kormányszerződésben az M5S és a Liga választási ígéreteinek is helyet kell kapniuk: az Öt Csillag Mozgalom többek között állampolgári jogon járó alapjövedelmet ígért, amelyről a választások másnapjától egyre kevesebbet beszélt. A Matteo Salvini vezette Liga adócsökkentést, nyugdíjreformot és az illegális bevándorlók kiutasítását ígérte Olaszországból.

Luigi Di Maio és Matteo Salvini pénteken újabb személyes találkozót tart, és hétfőn mutatják be a leendő közös kormány tagjait.

Az olasz lapok csütörtökön arról számoltak be, hogy a Brüsszellel szemben kritikus, de atlanti politikát szorgalmazó Luigi Di Maio a külügyminiszteri széket kaphatja meg, Matteo Salvini pedig a belügyminiszterit, amivel fordulat következhet be az olasz migrációs politikában.

Sergio Mattarella államfő a hét elején unta meg a pártok közötti vitát és döntéskényszerbe hozta a szervezeteket: vagy bizalmat szavaznak a parlamenti pártok egy semleges kormánynak, vagy nyáron, de legkésőbb ősszel új választások lesznek Olaszországban. A populista, idáig euroszkeptikus M5S-szel és a jobboldali Ligával az a két párt kerülhet hatalomra, amelyre a legtöbben szavaztak a március 4-i parlamenti választásokon.

Azzal, hogy a megegyezés kapujában vannak a pártok és közel a kormányalakítás, újabb szöget üthetnek Brüsszel koporsójában, hiszen Olaszországban ismét egy bevándorlásellenes és euroszkeptikus hatalom születhet meg.