Brit pártvezető: az állam meg akarja öletni Tommy Robinsont a muszlimokkal

Janice Atkinson az Európai Parlament épületében interjúvolta meg a UKIP vezetőjét, Gerard Battent a Tommy Robinson ellen folytatott állami szintű üldöztetésről.

Részlet az interjúból:

Tommy-t zaklatják és üldözik a hatóságok, és fennáll a veszélye, hogy megsemmisítik a személyét úgy, mint a régi Szovjetunióban, és ellehetetlenítik az életét.

Például már most sem tud jelzáloghitelt felvenni, nagyon nehezen tudott találni kibérelhető ingatlant, ahol lakhat, mert ki kellett költöznie a saját ingatlanából … korábban vett egy telket és felépítette a házát, amiben élt, de a halálos fenyegetések miatt most ki kellett költöznie, és a rendőrség azt mondta, hogy nem tudják megvédeni.

Aztán máshova költözött, és karácsony előtt maszkos emberek megfenyegették őt a házában, így ki kellett költöznie ebből a házból is, de most megint hasonló dolgok történnek ott, ahol él.

Múlt héten küldött nekem egy videót, amelyen az látszott, hogy két férfi ült egy autóban a háza előtt, és amikor kiment, két fehér férfi volt ott, és megkérdezte őket, hogy kik ők. Nem hagyta, hogy elhajtsanak, az autójuk elé állt. Végül kénytelenek voltak elismerni, hogy rendőrök, megmutatták az igazolványukat.

Átlagos külsejű fickók voltak, akiket bárhol láthatsz az utcán egy autóban ülni. Tommy benézett az autó hátsó részébe, és tele volt megfigyelő-berendezésekkel. Tehát azért voltak a háza előtt, hogy megfigyeljék őt.

Ráadásul emberek mennek a házához, hogy fenyegessék őt. A feleségét fenyegetik, a családját fenyegetik, őt magát is fenyegetik. Szerintem a rendőrök együttműködnek a szélsőbaloldali szervezetekkel, hogy valamiféle cselekedetre provokálják Tommy-t. Annak érdekében, hogy szóbeli vagy fizikai (atrocitás történjen). Lássuk be, hogy ha egy normális férfi feleségét fenyegetik, akkor elég mérges lesz, és előfordulhat, hogy erre reagál.

Szóval szerintem a rendőrség csak arra vár, hogy Tommy csináljon valamit, ami miatt letartóztathatják, és vissza tudják vinni a börtönbe, ahol fennáll a veszélye, hogy megölik. Mert korábban többször is majdnem megölték, amikor börtönben volt. Amikor legutóbb börtönben volt, akkor 10 vagy 12 hétig magánzárkában volt. Pedig magánzárkában csak két hétig szabadna lenni. És nem tudta megenni az ételt, mert azzal fenyegetőztek, hogy megmérgezik. És poszttraumás stressz szindrómája is lett.

Rosszul hangzik, amit mondok, mert ez valóságos összeesküvés-elméletnek hangzik, de attól tartok, hogy igaz: szerintem az állam börtönben szeretné tudni Tommy-t, ahol más fogvatartottak megölhetnék. Így valaki mást tudnának hibáztatni érte, és így megszabadulnának a problémától.

Döbbenetes, hogy ezt kell mondanom, de most már elhiszem ezt. Az aktív politikában töltött 26 évem mondatja velem, hogy a korrupt állam, amiben most élünk, bármire képes.

Az interjú magyar nyelvű leiratát itt lehet elolvasni.

Videó magyar felirattal:

Forrás