Börtönt kap a főnök, amiért az alkalmazottnak nem tetszett a munkahely!

„Pokollá tették a dolgozók életét, mert kirúgni nem lehetett őket” – számol be az Index egy sok kérdést felvető ügyről. Történt, hogy egy sokáig állami kézben lévő telefoncéget nem tudott tovább fenntartani a francia állam, ezért annak ki kellett lépnie a piacra. Mivel egy állami cég sosem törekszik a hatékonyságra, a szolgáltatása pedig szar, a piaci meg éppen fordítva, ez minden esetben létszámleépítéssel – ékesen szólva, a költséghatékonyság növelésével – jár. Csakhogy ez nem volt ilyen egyszerű: a munkavállalóknak olyan szerződésük volt, ami alapján egyszerűen nem lehetett őket kirúgni.

A balliberális média szerint (és nem csak az itthoni szerint) a főnökök ezért kegyetlenkedni kezdtek a munkavállalókkal, és olyan munkakörülményeket teremtettek, hogy az alkalmazottak közül többen öngyilkosok lettek. Egyelőre úgy tűnik, senkit nem érdekel, hogy az öngyilkossági ráták nem tértek el szignifikánsan a francia nép átlagától. Most a vezetők az ítéletükre várnak a bíróságon. Vélemény.

Képtalálat a következőre: „főnök alkalmazott”

  1. A szabad ember az öngyilkossága pillanatában a maga sorsának száz százalékos felelőse, a szabadságot itt pedig nem kell még filozófiai értelemben sem vennem, elég csupán az általános szabadságjogokéban.
  2. Minden embert megillet az ártatlanság vélelme, vagyis nem tulajdonítható neki egy bűncselekmény, amíg bizonyított ok-okozati következmény nincs a viselkedése és aközött. Ezt a két tételt lefektetve, szerintem a következő történt:
  • állambácsi szólt, hogy a szükségtelenül nagy és kurvára nem hatékony vállalatot nem tudja tovább eltartani a csöcsén
  • a vállalat ezért kilépett a piaci térbe (vagyis privatizálták)
  • ahol a főnökök szembesültek azzal, hogy két szék között a padlóra estek: nem államiak többé, így a tápláló csöcs megszűnt, de a piacon nem tudják megállni a helyüket, mert profi munkavégzők helyett túlfizetett, állami csöcshöz szokott hereverélőkkel van tele minden szék
  • kirúgni nem tudták őket, ezért leszóltak: „Marika néni, akkó tessék má’ elkezdeni dógozni is a pénzért, mint mink, a többi halandó”
  • csakhogy az állami alkalmazott sehol a világon nem ahhoz szokott, hogy dolgozni is kell, éppen ezért állami alkalmazott, nem pedig a piacon helyezkedik el

– De Marika néni, itt akkor sem másfél óra az ebédszünet, a reggel kilenc az reggel kilenc, a munka meg holnap délre legyen készen az asztalomon!

– És ha nem? Nézze, nekem szerződésem van, ha elkések, akkor sem rúghat ki, a szakszervezet kicsinálja érte! Az ebéd másfél óra, egy perccel sem kevesebb, de erről nem nyitok vitát! Ja, és nehogy már maga mondja meg, hogy dolgozzak!

– Jó, értjük már. Akkor tessék, csináljuk így. Itt a mágneskártyája: ha nem ér be kilenc óra tíz percig, nem tudja vele kinyitni az ajtót, és aznap nem tud bejönni dolgozni. Ha ez hússzor is előfordul a félév során, akkor a szerződése sem védi többé. Az ebédlőbe csak dél és egy között léphet be vele. A munkát pedig holnap délre várom az asztalomra.

– Rohadt kapitalista disznók, mégis mit várnak tőlem?

– Hogy álljon neki végre dolgozni is a pénzért, ahogy mi is tesszük.

Igen, melózni szopás, a főnök meg kapitalista geci. De bármikor felmondhatsz, bármikor odébbállhatsz, és ha unalmas a robot, bármikor vállalhatsz kockázatot és nekiállhatsz vállalkozni. Nincs ingyen semmi. Az, hogy az állam lógó heréje legyél, hogy cserébe állampolgárok milliói essenek el a minőségi szolgáltatástól, nem alapvető jogod. Öngyilkosnak lenni, ha ez megtörténik és nem tetszik, igen, de azért pedig nem felelhet más.

A baloldal ma újabb fekete precedenst vezetett fel Európa és a nyugati világ bűnlajstromába. A vállalatvezetőknek azért kell bíróság elé állniuk, mert bár minden betűjét betartották a törvénynek – még akkor is, ha ilyen lehetetlen helyzetet írt elő a számukra – valakik azt állítják, ők felelnek az alkalmazottak haláláért. A bíróság iszonyatos nyomás alatt hozta meg ezt a döntést: a média non-stop tolta a síró rokonokat, az aktivista hálózatok pedig ostrom alatt tartották a tárgyalótermeket egy, a gonosznak beállított főnökök által (állítólag) elhangzott mondatot írva a pólójukra: „ha nem az ajtón, akkor az ablakon”. Így mindenki számára egyértelmű volt, hogy az alkalmazottak ártatlan, elnyomott áldozatok, a vezetők pedig szörnyen kegyetlen, kapitalista gazemberek, akiknek börtönben a helyük a gyilkosok mellett.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy folyó, úgy hívták, hogy Tiberis. A Tiberis partján állott hét szép domb, amin hét vad törzs lakott. Ezek a törzsek folyton mészároltak másokat vagy egymást, bosszú bosszút követett, mígnem az unokája is meghalt annak, aki még mesélt róla, ki hajította át az első követ. Egy szép napon a törzsek vénjei tanácskozni kezdtek, és megegyeztek abban, hogy a vérontás megállítására szükség van valamire, ami mindenkié és amit mindenki elfogad: a jogra. Igen ám! De olyan eddig is volt: ha valakire azt mondtam, bűnös, akkor a törzsem addig mészárolta a másikat amíg halállal nem lakolt gaz tettéért. Ezt a hibát nem szabad újra elkövetnünk – mondták a vének – ezért bizonyos sarkalatos garanciákra van szükség, hogy a jog kimerítse a saját fogalmát: egyenlőség a bírák előtt, elfogulatlan bíróhoz való jog, ártatlanság vélelme, a bűnösség bizonyításának szükségessége és még sorolhatnám. És lám, hiszitek vagy sem: a hét, egymást irtó törzsből kivirágzott Róma!

A jogról alkotott fogalmak ezek után korról korra változtak, de egyben mindenki egyetértett: a jog jobb, mint a jog nélküliség. Persze, időközben azért rájöttek, hogy a jog mindemellett is kurvára geci dolog, hiszen sokszor független az őt alkotók szándékától, sőt, néha egyenesen ellentétes vele: rá hivatkozva fordult már elő, hogy akasztottak ártatlanokat és nem végeztek ki norvég gyermekmészárosokat. De azért még így is jobb vele, mint nélküle.

A modernitásban abba az illúzióba ringattuk magunkat, hogy ha szétválasztjuk a hatalmi ágakat törvényhozásra, igazságszolgáltatásra és végrehajtásra, akkor az oly régen elfogadott szabadságjogokról nem csak filozofálhatunk, de garantálhatjuk is őket. Tévedtünk, mert egy negyedik is megjelent: a média. Ennek az lett volna a dolga, hogy odafigyeljen a másik háromra, de helyette maga alá rogyasztotta a triumvirátust, hogy keményebb despota legyen, mint azok együtt.

Ezek a sorok persze unalmasak és didaktikusak, mert minden olyan triviális, szinte már szégyellem, hogy le kell őket írnom. És mégis, olyan kort élünk, ahol újra le kell őket írni.

A „civil” aktivisták és a média összefogására ugyanis most embereket ítélnek el bizonyíték nélkül, mert – ahogy az Index írja – síró családtagok voltak a médiában, akik elmondták, hogy ezek a gaz kapitalista gecik ölték meg az öngyilkos családtagjaikat, akik dolgozni nem voltak hajlandók, felmondani sem, de fizetésre igényt tartottak. És a vállalatvezetőket most Franciaországban, a modern jogállamiság egyik véres szülőszobájában, börtönre büntetik egy olyan bizonyítási eljárással, mint a hozzátartozóik sírása.

– Nem tudjuk eldönteni kié a gyerek!
– Vágjátok hát ketté, és legyen mindenkié!
– Az a nő sírva fakadt!
– Legyen akkor az övé!

Nem szeretném megvárni amíg a baloldal annyira megerősödik a nyugati világban, hogy ez a kafkai helyzet még abszurdabb kereteket ölt. Ha nem tiszteljük mások szent jogát a saját döntéseik következményéhez, és a munkavállaló döntéseit – például a felmondás meg nem hozott, vagy az öngyilkosság meghozott döntését – kezdjük el számon kérni a munkáltatón, akkor lassan kezdhetjük is együtt énekelni a Florian Geyer-dalt, és bebaszhatjuk mindenkinek a kobakját, akinek egy kaviccsal is több jutott, mint nekünk.

A Föld teremtésének kezdetén,
Sej, haj, hahó!
Nem volt akkor gazdag és szegény,
Sej, haj, hahó!

Rajta hát! Szúrd és vágd!
Vezesd a parasztok rohamát!
Rajta hát! Szúrd és vágd!
Vezesd a parasztok rohamát!
Sej, haj, hahó!

És ez van még tovább is: ha elfogynak a vállalati vezetők, a média és a „civil” aktivisták egy nap letérdelnek majd az utcazenészhez, elmagyarázzák neki, hogy csak áldozat, nem ő tehet róla, és az összes munkáltatóját – vagyis minden embert, aki az utcán megy – felelősségre vonnak mindenért, ami vele történt. Így kell olyan világot építeni, amihez képest kishazánk minden mocskával együtt pedáns jogállam.

Forrás: Tibi atya blogja