Börtönéből szervezett merényleteket a halálra ítélt iszlamista hitszónok

Halálra ítélték Indonéziában pénteken Aman Abdurrahmant, az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető hitszónokot, aki börtönéből több súlyos merényletet szervezett a világ legnagyobb muzulmán többségű országában – a jakartai bíróság ítéletében felelőssé tette őt a 2016 januárjában Jakarta szívében elkövetett terrortámadásért, amelyben nyolcan haltak meg a négy öngyilkos merénylővel együtt.

Aman Abdurrahman, az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető hitszónok (Fotó: EPA/BAGUS INDAHONO)

A két éve történt eset volt az első olyan terrortámadás Indonéziában, amelynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára. Bebizonyosodott, hogy ugyancsak ő állt egy jakartai buszmegállóban tavaly elkövetett, három rendőr halálát okozó öngyilkos merénylet, illetve egy borneói templom elleni támadás mögött, amelyben négy gyerek megsebesült.

A 46 éves Abdurrahman rezzenéstelen arccal hallgatta végig az ítéletet, majd térdre borulva homlokával megérintette a padlót, de nem válaszolt arra a bírói kérdésre, hogy fog-e fellebbezni. Ügyvédei azt mondták, hogy nem fog, mert nem ismeri el sem a felette ítélkező bíróságot, sem az indonéz törvényeket.

A vádhatóság szerint Abdurrahman a nyugat-jávai börtönéből – ahol terrorizmus miatt büntetését tölti – szervezte meg a terrorcselekményeket, kapcsolatot teremtve a szabadlábon lévő merénylőkkel. Idén májusban a börtönben két napig tartó zavargások voltak, amelyekben életét vesztette a börtönhatóságok öt alkalmazottja és egy fegyenc.

Az elítéltek órákon át féltucatnyi rendőrt tartottak túszként fogva. A zavargásokban több mint százötven, javarészt terrorizmus miatt elítélt ember vett részt.

Néhány napra rá Nyugat-Jáva fővárosában, Surabayában több terrorcselekményt követtek el, amelyekben legalább 16 civil és rendőr, illetve 17 öngyilkos merénylő halt meg, több mint ötvenen megsebesültek.

A rendőrség szerint a támadásokat a Jemaah Ansharut Daulah (JAD) nevű szervezet hajtotta végre, amely hűséget esküdött az IÁ-nak, és amelynek szellemi vezetője Abdurrahman.