Bebörtönzik és megöletik a szólásszabadság élharcosát

Tommy Robinson aktivista újságírót tegnap letartóztatták Londonban “uszítás és a köznyugalom megzavarása” vétsége miatt. Gyorsított eljárásban még aznap 13 hónap börtönre ítélték, mert interjúkat készített, és a Facebok-oldalán tudósított egy muzulmán nemi-erőszak banda (angol eufemizmussal ‘grooming gang’) peréről. A bíróság épülete előtt interjúkérdéseket tett fel a bandatagoknak. Ez kiverte a liberálisoknál is és a rendőrségnél is a biztosítékot.

Tommy az angol jobboldal fenegyereke, folyamatosan tudósít az Egyesült Királyságban meredeken romló közbiztonsági helyzetről. A brit liberális lapok természetesen örülnek a letartóztatásának, sőt olyat is írnak, hogy egyes esetekben a sajtó és a szólás szabadságot is fel kell függeszteni, ha ezzel meg lehet gátolni a “gyűlöletkeltést.”

Valószínűleg meg akarják majd ölni

Az újságíró már több halálos fenyegetést is kapott, sőt, már letartóztatása napján több muzulmán banda bejelentette, hogy ha bevonul börtönbe, akkor ott kinyírják. Egyesek szerint ezt a hatóságok is tudják, így akarják likvidálni a “bajkeverőt”. A halálra ítélt muzulmán-ellenes aktivista mellett több tüntetést is szerveztek, egyelőre a hatóságokat és a muzulmán bandákat ez nem hatotta meg.

A történetet interpretálók szerint ez a legnagyobb hatósági támadás a szólásszabadság ellen. Hiszen itt, ebben a konkrét esetben arról van szó, hogy:

miközben nem csinálsz semmit, elvisznek, beraknak egy börtönben, ahol a rabok 70 százaléka muzulmán, akik már egyszer ki akartak nyírni. Mindezt azért, hogy ismét legyen rá alkalmuk. Mindehhez a liberális lapok asszisztálnak, a konzervatív politikusok behúzzák a farkukat, a hatóságok pedig összejátszanak a bűnözőkkel.

Ha mindezt meg lehet csinálni következmények nélkül, akkor konkrétan bármit meg lehet tenni. Bármikor, bárki ellen, aki felemeli szavát a dolgok eddigi alakulása ellen.

Öt évtizede tudjuk hogy ez a lassú de biztos út a liberális  totalitarizmushoz, azt hiszem, ki lehet jelenteni. Megérkeztünk!

[display-posts orderby=”date” title=”Kapcsolódók:” tag=”tommy-robinson”]