Az ősi nukleáris tél: egy elhallgatott kataklizma és Göbekli Tepe elveszett temploma a bizonyíték 

Ragnarök beszámolójában számos szörnyeteget bemutatnak, mint akik felelősek a világ pusztulásáért, beleértve Mitgard Kígyót, a tűzóriás Surtur-t és legalább négy kutyát, melyek közül három farkas.

Kettőt közülük azzal vádolnak, hogy lenyelte a Napot és a Holdat, ami magyarázza ezeknek az égitesteknek az ideiglenes eltűnését és melyet vitathatatlanul egy katasztrófa követ…

Egy üstökös, vagy egy aszteroida becsapódása a földbe elképzelhetetlen méretű füstöt, port és mindenféle mikrorészecske áramlását okozná, amely szétszóródik a felsőbb atmoszférákban és létrehoz egy úgynevezett nukleáris telet, az elérhető fény totális megszűnését.

Ezek a törmelékek, melyek meglehetősen hosszú időn keresztül a levegőben maradnak, toxikus hamu vastag rétegéhez kapcsolódnak, melyet az az igen intenzív tűz hozott létre, ami azokban a napokban, hetekben és hónapokban az esemény után elárasztotta az egész Földet.

Ennek az abszolút sötétségnek az időszaka őseinket talán arra a gondolatokra terelte, hogy az égi farkasok, más szóval az üstökös törmelékei szó szerint felfalták a Napot és Holdat.

Egyértelmű, hogy a napfény hiánya – ami a bolygót felmelegíti – azonnali hőmérsékletesést okozott, amely hozzájárult a jégkorszak kiváltó okához.

Valójában ez nagyon hasonló módon történhetett, mint ahogy Rolnad Emmerich katasztrófa filmjében, a „Holnapután” című filmben bemutatják (2004).

Habár ez csupán egy fikció, mégis megfelelően jól mutatja be, hogy mi történhetne ilyen komoly időjárás változáskor, és hogy világunk milyen hamar a feje tetejére állna egy globális katasztrófa nyomán.

Ennek hatása térdre kényszerítené az emberiséget, aki napról napra küzd a túlélésért és mindezt azoknak a természetfölötti teremtmények „okoznák” – beleértve a halálos kígyókat és rémisztő farkasokat -, akik szó szerint egybe le tudják nyelni a Napot és a Holdat.

Minden bizonnyal ez egy elképzelhetetlenül rémisztő kor volt.

Ezt a félelmetes kort soha nem lehet elfelejteni; vagy nem kellene elfelejteni. Ahogy Donelly találóan megjegyzi miről is gondolkodna, vagy álmodna, vagy beszélne a következő több ezer évben az emberiség, ha nem erről a szörnyű, bénító borzalomról, melyen fajunk keresztülment?

A legősibb és legműveltebb embereknek, akiknek emlékezete számunkra innét a Földről már nem elérhető, így mégis megőrizte a nagy drámát legendák, mítoszok, imák, versek és mondák formájában; töredékeket, melyek minden ország irodalmába beivódtak.

Az észak-európai emberek szinte bizonyos, hogy megőrizték ennek a „bénító borzalomnak” az emlékét Ragnarök feljegyzéseiben.

Léte megerősíti a kutyák megjelenését – farkasok, ebek és rókák -, melyeket őseink nem csupán veszélyes kozmikus csalónak tekintettek, akiknek hatalmában állt halált és pusztulást hozni, hanem bennük látták a világ oszlop ellenségeit, vagy az ég oszlopét, amely összeköti ezt a világot az alvilággal és az égi világgal is.

De amint azt majd a következőkben látni fogjuk, ezek a mítoszok nem csupán „legendákban, mítoszokban, imákban, versekben és mondákban” élnek tovább, hanem abban a csillagtanban is, amely egykor felfedte a nagy veszedelmet – ahogy az égi farkasokat akkoriban látták -, és amely mindent, ami kedves az embernek ezen a világon, megingatta.