Az integrálás nevű hazugság


Az integrálás nem is hazugság. Valójában egy nem létező, az iskolákra ráerőltetett, álságos kifejezés, amelyhez semmilyen feltételt nem biztosított senki. Nem voltak átképzések, tanfolyamok, nem kaptak segítséget a pedagógusok. Egyszerűen csak megtörtént. Így mindenki szenved. Szenved az a gyerek, aki nem odavaló, mármint nem a „normál” általános iskolába, mert senki nem tudja, mit kellene kezdeni vele.

Szenved a többi gyerek, mert a poklok poklát éli meg minden nap, amikor ezeket a gyerekeket elviseli. Kínlódik a pedagógus, mert nem tudja, hogy mit tegyen, semmiféle tárgyi feltétele, képzettsége nincs ahhoz, hogy ADHD-s gyerekekkel küzdjön meg. Nem tudja, mit tegyen, amikor az osztályában a beintegrált gyerek(ek) a magatartás és egyéb zavarával kukorékol, üti-veri a többit és olyan agresszió lakozik benne, hogy örülhet annak, hogy nem hord magánál gépfegyvert.

Sokan azt gondolják, hogy mindez túlzás, de aki tevékenyen részt vesz az iskolák mindennapjaiban, az tudja, hogy borzasztóan nehéz helyzetben van mindenki. Minden osztályban van már nem 1-2, hanem sokkal több tanulási, magatartási, indulatkezelési problémával küzdő gyerek. Az ilyen képes megállás nélkül szekálni a többit. És ha azt gondoljuk, hogy ezt ki lehet bírni, akkor látni kell, hogyan szenved 20 gyerek 4-5 másik agressziójától, attól, hogy pár tanuló folyamatosan bántja a többit szóban és testileg is.

Egy egyszerű folyosón való közlekedés is problémát okoz, hiszen ezek a gyerek nehezen viselik a tömeget, a szabályokat és nem tűrik a határokat. A figyelmük csak percekig tart és utána nem maradnak csendben, hanem másznak a pad alatt, felett, felállnak órán, megütik a másikat, szurkálják bármivel, ami a kezük ügyébe kerül.

Aki az integrálást kitalálta, nem gondolta végig, hogy egy osztályban vannak olyanok, akik szeretnének tanulni. Szeretnék jól érezni magukat egy tanórán. Szeretnének akár figyelni, fejlődni, haladni. De ezt pár gyerek egyszerűen lehetetlenné teszi. Vajon nekik nincs joguk a tanuláshoz? Nekik nincs joguk a személyes szabadsághoz? Vajon az ő érdekeik miért kerültek háttérbe a kisebbséggel szemben?

Aki az integrálást szorgalmazta, nem volt tisztában azzal, hogy ebben az országban, az állami iskolákban a feltételek nem adottak. Vagy pontosan tudta, csak ez senkit nem érdekelt.

Amikor ezek a gyerekek belerúgnak a tanítójukba, amikor 7-8 évesen azt mondják a tanító néninek, hogy szopd le a faszom, geci, és ezt a társaik is hallják, akkor vajon elgondolkodik-e valaki, hogy milyen szintű a probléma?

Amikor ezek a gyerekek azzal fenyegetik meg a társaikat, hogy rugós bicskát hoznak be, amikor leköpik a többit, akkor vajon hová lesz a többiek nyugodt tanuláshoz való joga?

Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy egyre több sérült gyerek van. Olyan mélységesen mély problémák vannak a társadalmunkban, hogy azt nem lehet azzal elintézni, hogy egy normál közösségbe benyomunk gyerekeket, majd ellesznek valahogy. Mindeközben pedig tagadjuk a problémákat, mert a statisztika nem mutatja ki.

Azok a pedagógusok, akik még rendelkeznek valódi elhivatottsággal, akik még érzik, hogy a nevelés és az oktatás a munkájuk igazi értelme, lesokkolva hallgatják a trágár beszédet, szembesülnek a durvábbnál durvább agresszióval, amit az osztályukba járó gyerekek megélnek. És legtöbbször nincs segítség.

A szülő ritkán partner. Inkább az ügyeleti idő végégig benn hagyja a gyerekét az iskolában, minthogy megoldást keressen. Nem akar a saját gyerekével lenni. Addig jó, amíg az iskolában hagyhatja. Szakember alig van, mert a probléma súlyossága akkora, hogy elmenekülnek a pályáról.

A pedagógusok, akikről azt tartja a közvélemény, hogy folyton rinyálnak, mert nem kapnak elég jó fizetést, megbecsülést, tiszteletet és segítséget, lassan elhagyják a pályát. Pedig azt a csodálatosan sok szünetet mindenki irigyli, mégsem siet senki tanárnak, tanítónak lenni, mert pontosan tudja, hogy a mai nem nevelő, nem tanító szülők gyerekei mellett nincs az a fizetés, ami megfelelő lenne.

A megbecsülés is igen szerény, de a kritika és a támadás annál több. A családokban nagy a baj, senki nem találja a megoldást, mindenki hárít, de törődni a gyerekkel érdemben, nem akar. Hárítani a legkönnyebb. Hibás a társadalom, a környezet, az iskola, óvoda, csak valahogy a család marad ki, ahol a nevelés, tanítás elkezdődik. Természetesen akad kivétel. Szerencsére. Különben ez a komplett bolondokháza elviselhetetlen lenne.

Ahol nevelnek, ahol szeretettel fordulnak a gyerekek felé, ahol érdemi odafigyelés van, ott egy olyan gyerek nő fel, aki szeretne békében tanulni. Aki nem akar rettegni pár gyerek terrorjától. Aki nem akar attól félni, hogy megrúgják „véletlenül” tízszer az iskolaudvaron. Aki nem akar attól félni, hogy a vécébe zárják, és a falhoz lökik olyankor, amikor a pedagógus nem látja. Pedig annak ezer szeme van, képes osztódni, mégis akkor történik a baj, amikor 99 helyen jelen van, de a századikról lekésik, mert éppen neki is vannak természetes szükségletei.

Meddig lehet azt hagyni, hogy ne legyen megoldás a sérült, integrálásra alkalmatlan gyerekek számára? Meddig kell azt tagadni, hogy ezek a gyerekek másfajta bánásmódban kell, hogy részesüljenek? Meddig kell szenvedni egy nagyobb közösségnek néhány miatt? És meddig kell a pedagógusnak hagyni, hogy rácsapjon egy gyerek, hogy bokán rúgja vagy, hogy elküldje melegebb éghajlatra? Félreértés ne essék, 7-8 évesekről van szó. Nem kamaszokról, kamasz indulatokról.

Mi lesz akkor, ha egyszer nem lesz elhivatottság? Mi lesz, ha a „normális” gyerekek szülei megelégelik ezt? És ne jöjjön senki a finn modellel, és a finn módszerekkel! Ez Magyarország, magyar emberekkel, magyar mentalitással és körülményekkel. Itt nem lehet finn modellel vagdalkozni. Vagyis lehet, de értelmetlen.

Ideje már lépni! Ideje megértetni a felsőbb szervekkel, hogy vannak olyanok, akik valóban békében szeretnének tanulni. Joguk van hozzá. Nem?

 


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük