Az ellenzéki erőszak következmény nélkülisége alapján ennyire liberális demokrácia aligha van bárhol – Gulyás Gergely interjú


A balliberális oldalt és holdudvart kizárólagos felelősség terheli, hogy a fizikai fenyegetés és erőszak a parlamenti politika eszköztárában megjelent, az ellenzék egy része immáron nem a demokratikus akaratnyilvánításban, a legitim felhatalmazásban hisz, hanem az erőszakban – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint az ellenzék láthatóan képtelen elviselni, hogy 12 éve minden választáson brutális nagy pofont kap a választópolgároktól.

Ami az erőszakos utcai tüntetéseket illeti, a tárcavezető kiemelte, a baloldal is szeretne magának egy saját 2006-ot, hogy a saját szégyenükben másokkal is osztozhassanak, de a tények nem az ő barátaik, a jogsértések következmény nélkülisége alapján pedig ennyire liberális demokrácia aligha van bárhol az Európai Unióban, mint Magyarországon.

“Ha a klasszikus magyar liberalizmusnak a rendszerváltozást követően volt hiteles képviselője, akkor a ’90 utáni első ciklusban ez a Fideszről mondható el. Kifejezetten sajnálom, hogy ma Európában a normálisan gondolkodók többsége okkal kap hidegrázást, ha liberális pártokról hall” – mondta Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta, a kultúrharc nem központi utasításra történik, de a kormány meghallja a kritikákat, amire jó példa a tévéfilmalap létrehozása. A miniszter elárulta, Soros György már a rendszerváltozáskor úgy gondolta, hogy a választási eredményektől függetlenül ő fog kormányt alakítani. PS-interjú!

Retinánkba égtek december képsorai, az erőszakos utcai balhék és a politikusok közmédiában nyújtott alakításai. Az ellenzéki politikusok és az általuk felhergelt néhány tüntető már az erőszaktól sem riad vissza. Az ellenzék értelmezése szerint Magyarországon diktatúra van, márpedig miután ezt hiszik, azt is gondolják, hogy ennek lebontásához minden megengedett, minden eszköz belefér. Ebből kiindulva kell attól tartani, hogy sokkal erőszakosabb cselekedetre is képesek lesznek? Jogos ez a félelem?

Az ellenzék magatartásán azt látjuk, hogyha negatívumokról beszélünk, akkor nincs az a teljesen képtelen, vicces állítás a magyar kormányról vagy az országról, amelyet ők ne kürtölnének világgá – valóságtartalomtól függetlenül. Ha egy országban diktatúra van, azt többek között onnan lehet felismerni, hogy ezt nem lehet következmények nélkül kimondani, leírni és hirdetni.

Ma Magyarországon az ellenzék akarja ellehetetleníteni a parlament működését, és hagyja figyelmen kívül a képviseleti demokrácia szabályai szerinti népakaratot. A képtelen diktatúravád leginkább azokra nézve sértő, akik a XX. század náci és kommunista diktatúráit átélték és megszenvedték, hiszen a nyilvánvalóan valótlan állítás relativizálja a valóban létezett diktatúrák igazi rémtetteit.

Persze nem zárhatjuk ki, hogy ez a valós szándék, vagy legalább jarulékosnak vélt haszon, hiszen a kommunista párt jogutódjának és a Jobbiknak a politikusai is élen járnak e vádaskodásban. Egy diktatúrában az ellenzék nem reménykedhet egyenlő elbánásban és törvény előtti egyenlőségben.

Nálunk viszont az ellenzék jónéhány képviselője úgy gondolja, hogy törvények felett áll. Ami a köztévénél történt, az a képviselői jogállással összeegyeztethetetlen. A törvény szerint az országgyűlési képviselő bármely közintézménybe beléphet, de ugyanitt rögzített korlát, hogy ezzel nem zavarhatja meg az intézmény rendeltetésszerű működését. Tévés akciójuk általuk is bevallott célja – petíciójuk beolvasása – éppen a normális működés megzavarása volt.

Ha valaki objektíven értékeli mindazt, ami ebben a hónapban a parlamentben, az utcán és a köztévében történt, akkor ami az ellenzék jogait és különösen jogsértő magatartásának következmény nélküliségét illeti nem túlzás azt állítani: ennyire liberális demokrácia aligha van bárhol az Európai Unióban, mint Magyarországon.

Az ellenzék legitim politikai eszköznek fogadja el az erőszakot? Egyszer sem határolódtak el például a rendőrök megdobálásától, megtámadásától, sőt, még ők hergelték a tömeget.

Ami a parlamentben és az utcán történt, az ellenzék kizárólagos felelőssége. Ezt a felelősséget jogilag értékelni, politikailag pedig vállalni kell. Mi demokraták vagyunk, mi a választókhoz fordulunk a politikai felelősség levonása érdekében, a jogi felelősség megállapítása pedig nem a mi dolgunk.

Mi a választóktól azt kérjük, ha normális, demokratikus jogállamot szeretnének, ahol nem a kisebbség határozza meg erőszakkal a politikai döntéshozatalt, akkor az EP-választásokon szavazzanak bizalmat a kormánypártoknak.

Általánosságban a magyar közélet viszonyainak eldurvulásában mindenkinek van felelőssége, és nincs jogunk Áder János köztársasági elnök azon intését vitatni, hogy a parlamenti erőviszonyok számosságából adódóan a mindenkori kormánypártok felelőssége meghatározó. Abban azonban a balliberális oldalt és holdudvart kizárólagos felelősség terheli, hogy a fizikai fenyegetés és erőszak a parlamenti politika eszköztárában megjelent.

A munka törvénykönyvének módosítása csak ürügy volt, nem is amiatt mentek utcára?

Egyértelműen ürügy volt. Az ellenzéki oldalon meghatározóvá vált az a mélyen antidemokratikus meggyőződés, hogy miután a választópolgárok mostmár sokadjára nem hajlandók észrevenni, hogy a balliberális oldalnak – legalábbis önmaguk kényes ízlése szerint – igaza van, ezért az ellenzék egy része immáron nem a demokratikus akaratnyilvánításban, a legitim felhatalmazásban hisz, hanem az erőszakban.

Akik ma ellenzékben vannak, 12 éve minden választást elvesztettek és – mivel elviselni nem tudnák – próbálnak tudomást sem venni arról, hogy e meg nem értés csak részben az ő tehetségtelenségük következménye, hiszen az ország évről évre jobban teljesít.

Messze vagyunk a tökéletestől, az unión belül Magyarország még mindig nem a gazdagabb, hanem a szegényebb országok közé tartozik, de az elmúlt 6-7 év felzárkózása, bérnövekedése, építkezései, beruházásai ezt az országot nagy mértékben vitték előre. 800 ezer emberrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 8 évvel ezelőtt. Tehát egyszerre szembesülni azzal, hogy amikor a balliberális kormány volt hatalmon, akkor csődbe vitték az országot, 12 éve minden választáson brutális nagy pofont kapni a választópolgároktól, ezt a balliberális ellenzék láthatóan képtelen elviselni.

A mostani utcai események a magyar liberalizmus halálhörgései, utolsó kétségbeesett rohamai?

Ha a klasszikus magyar liberalizmusnak a rendszerváltozást követően volt hiteles képviselője, akkor a ‘90 utáni első ciklusban ez a Fideszről mondható el. Én kifejezetten sajnálom, hogy ma Európában a normálisan gondolkodók többsége okkal kap hidegrázást, ha liberális pártokról hall. Miközben az emberi méltóság, a jogegyenlőség, az általános választójog vagy éppen a szabad piac klasszikus liberalizmus által felkarolt követelése a kommunista diktatúra bukásával helyesen vált közös alkotmányos szabályainknak rendkívül fontos részévé.

Ehhez képest Magyarországon azt láttuk, hogy amikor liberálisok hatalmon voltak, akkor durván korlátozták a gyülekezési jogot, nem tettek különbséget békés és erőszakos tüntetés között, ma pedig a balliberális oldal az erőszakot is megengedhetőnek érzi a parlamentben és a rendőrökkel szemben.

A cselekedeteiknek köze nincs a fogalom eredeti értelméhez. Ennek a folyamatnak van európai dimenziója is, hiszen azok a pártok, akik liberálisnak nevezik magukat Európában szintén réges-régen szakítottak a klasszikus liberalizmussal, és egy destruktív, minden hagyományos európai érték elleni küzdelmet minősítenek liberálisnak. Magyarországon és Közép-Európában ennek ma valós társadalmi bázisa nincsen.

2006 és az akkori tüntetések a tragédiáival együtt a magyar jobboldal nagy és összekovácsoló eseménye volt. Ön szerint a baloldal is akar magának egy saját 2006-ot?

2006 az övék is, ők irányították a rendőrséget és ők tartották őrizetbe vett ártatlan fiatalok megkínzása és a szemkilövetések után is “lenyűgözőnek” a rendőri fellépést. A Fidesz akkor is azt mondta, amit most. Az őszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése utáni politikai hidegháborús időszakban a Fidesz a posztkommunistákkal, az SZDSZ-esekkel és Dávid Ibolyáékkal együtt fogadott el az Országgyűlésben politikai nyilatkozatot, amelyben egyértelművé tettük, hogy mindenkinek joga van tüntetni, de a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani. Ma is ezt mondjuk.

Valóban komoly morális teher a szocialistáknak, hogy a kommunista diktatúra utódpárti léte mellett a 2006-os diktatórikus – és 90 után egyedülálló – rendőrállami fellépés is hozzájuk kötődik. Nyilván szeretnének olyan helyzetet előállítani, ahol ebben a szégyenben másokkal is osztozhatnak. Csak az a baj, hogy a tények nem az ő barátaik és saját vágyaik beteljesüléséhez kevés egy-két szilveszteri kabaréba illő produkció néhány képviselőjük részéről.

Bayer Zsolt felvetette, hogy újabb Békemenet jöhet. Egyetért ezzel, ezek olyan események, amire válaszolni kell?

A butaság, az erőszak, a rosszindulat és antidemokratikus hozzáállás láttán sokunkban fogalmazódik meg ez az igény. A mostani tüntetések mögött tömegtámogatottság nincs. A balliberálisokat átölelni akaró, de egyidejűleg antiszemita botránytól hangos Jobbiktól Gyurcsányig terjedő és a szakszervezetek támogatását élvező sajátos koalíció néhány ezer embert tudott utcára vinni.

Ehhez képest, ha a miniszterelnök mond beszédet, akkor egy nemzeti ünnepen is ötször ennyien szoktak megjelenni, de ha a Fidesz egy nagyrendezvényt tart, ott többszázezren is részt vesznek. Az utcán a résztvevők számát tekintve tehát a választási eredménynél is nagyobb győzelmet tudunk aratni. Érdemes mérlegelni: megérett-e már erre a helyzet.

Károsnak tartja a polgári oldalon belüli kultúrharcot. Miért szeretné, hogy véget érjen a kultúrával és támogatásokkal kapcsolatos vita?

Jogos felvetés, hogy bármely területen – így a kultúra világában is – vizsgáljuk meg: 8 év kormányzás után kellő előrehaladást értünk-e el. Tőlem az elmúlt évek nyilvános megszólalásaiból a PestiSrácok vagy a Magyar Idők legkritikusabb szerzőinél is élesebb kritikákat lehet idézni.

Amivel nem értek egyet, sőt, amit kifejezetten károsnak tartok, hogy az elmúlt hónapok kritikáinak egyrésze nem a másik oldal azon zászlóvivőivel szemben fogalmazódott meg, akik – miután állami támogatások tíz- vagy százmillió forintjait nyerték el kulturális produktumaikhoz – nemzetközi színterén versenyeznek Magyarország lejáratásában, hanem a jobbközép táboron belül. Ha a Fideszt továbbra is egy nagy néppártként akarjuk megőrizni, ami szerintem a siker záloga, akkor ez politikailag káros, Prőhle Gergely esetében pedig méltánytalan.

Nem gondolom, hogy ne lehetne egyes igazgatói döntéseit vitatni – erre ő is nyitott volt -, de egészében azt megkérdőjelezni, hogy idestova három évtizede a Fideszhez lojális és nagykövetként és államtitkárként egyaránt sokat tett az országért, azt olyan igazságtalan aránytévesztésnek tartom, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Ezek szerint hátra kell lépni egyet a kultúrharcban és távolabbról szemlélni a folyamatokat?

A kultúrharc nem központi utasításra történik. Nem kell formális vagy informális csatornán megszerzett engedély ahhoz, hogy olyan programokat, terveket, vagy akár személyeket érjen kritika, akiket, illetve amelyeket akár a miniszterelnök is magához közel állónak tart, sajátjának érez. Arra azonban mindig figyelni kell, hogy a valós teljesítményeket még a másik oldalon is ismerjük el és ezek a kritikák ne lépjék át azt a határt, ami már a polgári oldal egészének káros.

Azért tudunk sikeresek lenni, és a Fidesznek azért van a rendszerváltás óta nem tapasztalt támogatottsága, mert a jobboldalon belül széles ideológiai és személyi spektrumot sikerül lefedni. A miniszterelnök személyes érdeme, hogy ez a spektrum egyben tartható, de erre figyelni és szükség esetén figyelmeztetni kell. A mi oldalunkon belül lényegesen magasabb az egymással szembeni tolerancia, mint a baloldalon, ahol ráadásul divat szívből gyűlölni is egymást, sőt a baloldal egyes szereplői egymást jobban gyűlölik, mint ahogy bennünket utálnak. Nálunk ezzel ellentétes polgári kultúra alakult ki, ahol elismerjük a velünk mindenben egyet nem értők érdemeit is, mert nem kell ugyanazt gondolnunk mindenről.

Hogy a kormány meghallja a kritikákat, annak ékes bizonyítéka, hogy az év egyik utolsó ülésnapján elfogadott törvények között van olyan, amely egy tévéfilmalapot hoz létre az NMHH-n belül, ahol nagyságrendileg a filmalapéhoz hasonló támogatásból történelmi tárgyú tévéfilmekre lehet majd pályázni.

A tévéfilmalap létrehozása Andy Vajnának üzenet?

Semmiképpen nem hadüzenet. Andy Vajna kizárólag a mozifilmekkel foglalkozott eddig is, és ez így lesz ezután is. Az ő tevékenységének megítélése is állandó viták tárgya. Próbáljunk meg ragaszkodni a tényekhez. Azután, hogy 2010-ig a filmtámogatásokat az intézményesített tolvajlás jellemezte, az a támogatási rendszer és filmügyi szabályozás, amit Andy Vajna a TAO-val együtt bevezetett, óriási előrelépés. Ahogyan az sem vitás, hogy a magyar film visszakerült a világtérképre, Berlinale-siker, Oscar-díj és számtalan rangos elismerés, amelyeknél a díj elnyerésének ténye az országnak is megbecsülést szerzett.

És valóban: mégis van jogos hiányérzetünk. Az egyik, hogy a világ filmiparának ízlése egyre ritkábban egyezik a konzervatív magyar választók értékítéletével. A másik, hogy míg azzal önmagában nincs baj, ha a kormánnyal nem szimpatizáló művészek kapnak akár jelentős támogatásokat, de ha valaki az állami pénzből készült filmjének külföldi bemutatóit már nem is csupán a kormány, hanem az ország lejáratására érzi a legmegfelelőbb alkalomnak, az túl van az elviselhetőség határán. Ezért fontos, hogy a tévéfilm támogatással egy másik lába is legyen a magyarországi filmiparnak – anélkül, hogy kirúgnánk a már meglévőt.

Mi újságírók és önök is éles támadásokat kaptunk és kapunk amiatt, mert Magyarországon felállt egy jobboldali médiaholding, amely több nemzetközi példához hasonlóan egy alapítványi ernyő alatt fog össze több médiumot. Értékrendje vállaltan konzervatív lesz, amely a nemzetközi példáktól is eltér. Ön szerint erősebb lesz a magyar jobboldali sajtó a holdingtól?

Ez gyorsan ki fog derülni. Az alapítvány vállaltan jobboldali, de független a kormánytól és a pártoktól, így nem feladatunk az alapítvány működésének minősítése. Piaci és i szempontból nyilván előnyös egy médiaholding. Éppen ezért követ az Alapítvány nyugati mintát ebben a kérdésben, és sajnálom, hogy ennek ellenére sem érkezik elismerés onnan. Ráadásul ha az írott sajtót életben akarjuk tartani, akkor együttműködés szükséges az írott és online médiumok között.

Milyen intézkedések várhatók 2019-ben?

A következő 10 hónapban két országos választás előtt állunk. Ez meghatározza majd a politikát. A családok támogatása és a béremelések folytatódni fognak. Az erős gazdaság és a kiemelkedő növekedés mindennek az alapja. Az ápolóknál például 72 százalékos fizetésemelés lesz a következő 3 évben, a honvédelmi és belügyi dolgozóknál 25 százalék fölötti bérnövekmény lesz január elsejével, és a központi közigazgatásban dolgozók esetében is 30 százalékkal emelkednek a bérek. Utóbbi azért fontos, mert a központi közigazgatásban 2008 óta nem volt fizetésemelés.

Mit vár az EP-választásoktól?

A bevándorláspárti és bevándorlásellenes erők közötti parlamenti viszony a mi javunkra fog megváltozni. Meglátjuk, hogy csak hangsúlyeltolódás lesz, vagy földrengésszerű, komoly és radikális változás.

Budapest nehéz terep lesz-e a kormánypártoknak 2019-ben?

Ha megnézem a jelölteket, egyetlen város közösségéről sem feltételezem azt az önsorsrontást, hogy ne a már eddig is bizonyított, a rendszerváltozás óta egyedülálló városvezetői rutinnal rendelkező Tarlós Istvánt támogassák a választáson. A kerületi polgármestereink is a Fideszét meghaladó népszerűséggel bírnak. Ritkán vagyok optimista, de a főváros kapcsán most kifejezetten: abban bízom, hogy a közgyűlési többség megmarad és Tarlós Istvánt harmadszor is megválasztják főpolgármesternek a budapestiek.

Meglepte a PestiSrácok.hu azon értesülése, miszerint Soros György megbízásából a választások előtt ellenzéki politikusokat hallgatott le egy külföldi cég, hogy terhelő információkat gyűjtsenek róluk és leleplezzék az esetleges fideszes kapcsolataikat?

Ha igaz, akkor ez bűncselekmény. 1990 óta erről a hálózatról tudjuk, hogy az illegitim hatalomgyakorlás természetes célkitűzésük. Soros György már a rendszerváltozáskor úgy gondolta, hogy a választási eredményektől függetlenül ő fog kormányt alakítani és meg is üzente a győztes párt elnökének, Antall József miniszterelnöknek, hogy az SZDSZ-t be kell venni a kormányba. Minden ország legitim törekvése, hogy szuverenitást megőrizze. Minden illegitim, a választói akaratot felülírni kívánó befolyási kísérlettel szemben fel kell lépni.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

 


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük