Olaszország kormánya új törvények irányába tesz lépéseket, amelyek megkérdőjelezik a központi bank irányítását az ország tartalékai felett. Róma a nemzet aranyának köztulajdonba vételére szólít fel – számol be róla az Új Világtudat.
Az 5 Csillag Mozgalom és a Liga pártok kormányzó koalíciója két törvényjavaslatra tett előterjesztést, amelyek országos vitát váltottak ki az ország hosszú távú pénzügyi és monetáris rendszerével kapcsolatban.
Az egyik törvényjavaslat szerint a központi bank tulajdonosait kötelezhetik a részvényeik eladására az olasz kincstár számára az 1930-as évekbeli árakon, míg a második törvény kinyilvánítja, hogy az Olasz Nemzeti Bank tartalékainak tulajdonosai maguk az állampolgárok.
“Az arany az olaszoké, nem a bankároké. Készen állunk arra, hogy mindenütt harcoljunk Olaszországban, és szükség esetén az utcára vigyük az olaszokat,” – mondta Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei ellenzéki párt vezetője.
Az 5 Csillag Mozgalom és a Liga korábban az ország jelenlegi monetáris rendszerének irányítását hibáztatta a kis egyéni befektetők veszteségeiért, amit az olasz pénzügyi intézmények közelmúltbeli bukása okozott.
A kormányzati tisztviselők szerint a jegybank nem tudta fenntartani az ország bankrendszerének megfelelő felügyeletét a legutóbbi válság idején, amely az euróövezet egész monetáris rendszerét veszélyeztette.
Az Olasz Központi Bank, amely 2534 tonna aranyat birtokol 102 milliárd dollár értékben, jelenleg teljes függetlenséget élvez, az egész döntéshozatali folyamata teljesen független a kormánytól.
“Természetesen változásra van szükség az Olasz Központi Banknál, ha arra gondolunk, hogy mi történt az elmúlt években,” – mondta Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes idén, amikor a jelenlegi szabályozó igazgatásának leváltására szólított fel.
Februárban az olasz kormány az ország aranyrészvényeinek értékesítését javasolta annak érdekében, hogy elkerüljék a 2020-ra tervezett általános forgalmi adó növekedését. Salvini akkor pozitívan értékelte a tervet, és érdekesnek nevezte az ötletet.
Az ország elnöke, Sergio Mattarella azonban nem támogatja a javaslatot. Az államfő szerint a kormánynak kerülnie kell a független hatóságok, például az olasz bankok munkájába való beavatkozást, amelyek nem fogadhatják el a kormányok utasításait.
A koalíciós kormány teljes mértékben támogatja az aranykészletek köztulajdonba vételét, és a törvényhozók 60%-át képviselő pártok támogatásával a törvénytervezetnek nyilvánvalóan minden esélye megvan a jóváhagyásra. A központi bank államosítását az 5 Csillag Mozgalom állítólag támogatja, míg a Liga még mindig habozik, így a törvényjavaslat a jelenlegi 40%-os támogatással nem rendelkezik többséggel. (1)
(1) – https://www.rt.com/business/455866-italy-central
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter