Elképesztően érdekes és nagyon elgondolkodtató dolgot mondott egy interjúban. Szerintetek is így lenne? Ez lenne mindenre a magyarázat?
A világban mint tudjuk, minden mindennel összefügg. A legtöbben nem fogadják el azt a káoszelméletet, miszerint a dolgok csak úgy megtörténnek, és semmi sincs nagyon jelentős hatással más dolgokra. Éppen ellenkezőleg…
A világ egy jelentős része abban hisz, hogy semmi sincs ok nélkül. Ahogyan az okozat mögött is egy ok áll, egy megteremtett dolog mögött egy teremtő, egy dolog mögött egy cél…
Egy másik felfogás szerint az élet, és a világunk a létező megnyilvánulása a nemlétezőben. A megnyilvánulás egy formája. Ha van Nirvána, ahol nincs sem tér, sem idő, sem pedig mozgás, sem semmi más, akkor az maga a NEMLÉT. A világunk talán egy olyan illúzió, mely ebben a nemlétben foglal helyet?
Anthony Hopkinsnak egy interjúja során volt egy nagyon érdekes gondolata, ami részben szorosan idevág.
“Mindig is azt vallottam, hogy az élet egy álom. Lenyűgöz ez az álomvilág, amiben élünk. Az alvás közbeni álmaink, és az elalvás előtti pillanat, amikor kibontakozik a tudatalattink. Én személy szerint úgy érzem, a vallást és a spiritualitást félretéve, hogy ez az egész mind csak illúzió… káprázat!
Az, hogy az életem így alakult. Az, hogy 40 éve ide vágytam, és hogy itt ülök. Szerintem ezek cseppet sem logikus dolgok. Sokan írtak róla, többek között Carl Jung is, hogy van valami bennünk, amit legbelül értünk eredendően. Olyan mélyen, hogy szinte fel sem fogjuk.
És aztán van néhány pillanat az életünkben, amikor bevillan valami. Egy ilyen pillanatban döntöttem el, hogy megváltozom. Ezek az apró jelek azt súgják, hogy minden rajtad áll… Én nem tudom, hogy történik, de velem megtörtént.”
Részlet “Az Actors Studio falai között” című műsorból…
Valójában az az egészben a legcsodálatosabb és egyben legijesztőbb, hogy senki sem tud semmit sem igazán, csak találgat vagy mások találgatásait elemzi. Tényleg nem logikus a világ… talán tényleg csak egy káprázat, egy illúzió!
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter