Akkora a szárazság, hogy Kelet-Németországban teljesen elfogyhat a víz 

A tavaly nyári szokatlan szárazság utáni idei júniusi rekordhőség meghozta a hatását Kelet-Németországban: a folyókban annyira kevés a víz, hogy a szakértők egyenesen ivóvízhiánytól tartanak.

A Kelet-Németország jelentős részét vízzel ellátó Elba és Odera vízállása már a hőség előtt is olyan alacsony volt, hogy kilátszottak a meder alján nyugvó szikladarabkák, és homokszigetek képződtek a folyókban.

Német mezőgazdászok arra panaszkodnak, hogy a szokatlan, már-már sivatagi szárazság miatt idén a gabonatermés mennyiségének drasztikusan csökkenésére is számítani lehet. A Bild magazinnak nyilatkozó gazda szerint az idei kukoricahozam akár a szokásos felére is csökkenhet.

7KPIFFrdMBzGPoJMs.jpegA Rajna völgye tavaly novemberben: ezen a területen normális eseben átlagosan közel 2 méter mély a vízFotó: FlickR

Németországban a tavalyi csapadékmennyiség nem érte el a szokásos éves hozam kétharmadát sem. A szárazság az ország teljes területének a 90 százalékát érintette valamilyen mértékben. A több hónapig tartó csapadékmentes időszak következtében mintegy 8 ezer gazda igényelt különleges segélyt.

A bajba jutott parasztok több mint fele Alsó-Szászországban igényelte a rendkívüli segélyt. A szárazság okozta mezőgazdasági krízist összesen mintegy 340 millió Eurós erre elkülönített összegből igyekeztek minimalizálni.

Csakhogy a tavalyi szárazság óta eltelt tél és tavasz nem pótolta a természetes vizek hiányzó hozamát, így a múlt hónapban egész Európán végigsöprő és mindenhol rekordhőmérsékleteket produkáló rendkívüli hőhullám végképp kimeríteni látszik a Kelet-Németországi folyók tartalékait. Olyannyira, hogy lassan már nemcsak a mezőgazdasági, hanem a lakossági vízellátás is veszélybe kerülhet.