Afro-Európa – Az európai, emberállatsimogató program

Ha dokumentumfilmeket néz az ember Afrikáról, megdöbbenti az ottani országokat birtokló törzsi arisztokraták kegyetlensége s a muszlim bandák mohó rablás- és ölésvágya

Múlt hónapban tartották meg a német történész-konferenciát Münsterben. A helynek szimbolikus jelentősége van: itt és Osnabrückben zárták le a vesztfáliai békével a négyszáz évvel ezelőtt kitört harmincéves háborút. A katolikusok és protestánsok közti vallásháborúból valóságos világháború lett, s a német-római császárság 18 millió lakosának még a harmada sem érte meg a békét.

Ahogy az éles eszű és a történelem útvesztői közt is elbolyongó Freud tanár úr észrevette, a birodalom nagyjából a római limes mentén vált ketté protestáns és katolikus részre, a győztes és életszínvonalban verhetetlen hollandok mégis ölre mentek a predesztináció, az emberi lény eleve elrendeltetett voltának értelmezésében, Anglia pedig a király lefejezése után a polgárháborút a protestáns szekták közti háborúskodással tette még átláthatatlanabbá.

S mindez történt egy olyan békerendszer küszöbét átlépve, amely jogászok és történészek véleménye szerint sokkal tisztességesebb volt, mint a versailles-i, a jaltairól nem is beszélve.

A münsteri konferencián, amelynek polkorrekt menetét „Merkel-Land” udvari történésze, a müncheni legújabbkori történeti tanszék vezetője, Andreas Wirsching végig a kezében tartotta, a professzor a „történelem hamis használata” ellen mennydörgött, sőt, a humanitás és a jogszerűséget védelmezve talán még Sztálint és Honeckert is megidézte volna a bevándorlás történelem adta jogának védelmében, ha megteheti.

Szóhasználata a régi tudszocos dogmatikát idézte, s a bevándorlás több évszázados hasznos voltáról úgy beszélt, mintha a történelem célja az európai intézmények ebből fakadó tágra nyitása lenne egészen a vesztfáliai békével kezdődően. (Ám ha neked fáj a migráció, akkor te náci vagy, s mint rasszista huligánt, a Bayern München vezetésével ki fognak tiltani minden focipályáról.)

Wirsching professzor meg sem említette, hogy a modern Európa nemzetei és nemzetállamai épp az ott, Münsterben és Oldenburgban kötött szerződések révén léptek ki teljes fegyverzetben a történelem porondjára. A populistáknak odavetette, hogy nem kell mindig a német bűntudat hiábavalóságán rágódni, szenvedjenek csak tovább.

A történelem értelmezésének áthághatatlan kereteibe – amelyeket még 2012-ben írott Európa története című nagyívű és kancellárasszony-szagú munkájában fektetett le – az AfD, az alternatívok emberei nem férnek be.

Oktatófilmek is készülnek. A Titanic című szélső liberális gúnylap olyan hülyének mutatja be a „mai nácit”, mintha a sztálini Krokodil gúnyrajzai ihlették volna meg, s egyik szerzőjének filmjében ifjú és kívánatos migráns férfiak néznek farkasszemet a német rendőrökkel. A szempárbajt mosolyt követi, és az egyik szőke rendőrnő elindul, hogy megölelje a jövevényeket.

A hátlapján igazi bravúr: erőteljesen kirajzolódik a POLIZEI felirat. Ám ha dokumentumfilmeket néz az ember Afrikáról, az ottani államokat birtokló törzsi arisztokraták kegyetlensége s a muszlim bandák mohó rablás és ölésvágya megdöbbenti. A képek a gyarmatosítás előtti ősi barbárságot idézik, s felvillantják a franciák 18. századi mintagyarmatának, Haitinek a végzetét, amikor a szabadság, egyenlőség és testvériség wudu értelmezése elborzasztó öldöklésekhez vezetett. (Az 1789-es forradalomig Port-au-Prince forgalma New Yorkéval vetekedett.)

Tudomásul kéne vennünk, hogy a primitív népeknél a foglakozásszerű zsákmányolás ma is – lásd Szomáliát, Afganisztánt vagy Nigériát – állandósult életstílus és minden esetben olyan vallásos és politikai hiedelem következménye, amely megveti a kétkezi munkát.

Hír a német jobboldali sajtóból: Egy iráni és egy afgán megerőszakolt egy szellemileg fogyatékos nőt. A németekből mintha hiányzana a józan ész. Elfogadják a migráns- és államsimogató programokat, s népnevelődnek, Wirsching tanár úr pedig megmondja nekik, hogy az antitotalitariánizmus szellemisége már a múlté.

Most megint csak az antifasiszta szemlélet a javasolt, a populisták a nép árulói, éljen Merkel és Honecker! (Mi magyar történészek tehát leragadtunk a huszadik század a primitív antitotalitáriánus, azaz a fasizmust és a kommunizmust egyaránt elítélő szemléleténél.) A modern antifaságot még tanulnunk kell.

Ferenc pápa is újra meg újra óv minket a populizmustól! Igaz, a Nyugat olyan dogmatikus védelmezői, mint a német történészek, érzik az eluralkodó világvége-hangulatot. Közhelyként idézik Róma bukását. Arról is beszélnek, hogy Róma a közjó széles értelmében kormányozta provinciáit, bölcs és üdvös elvek szerint, s Brüsszelre vetik szemüket.

Igaz, sem Róma, sem a világ egyetlen eddigi birodalma sem kormányozta a gyakorlatban ilyen elvek szerint alattvalóit, s ha az uralom mégis üdvös volt a számukra, az véletlenségből történt. Az uralmon lévők inkább igyekeztek minél nagyobb előnyöket szerezni az alul lévők kárára, a lehető legkisebb veszéllyel és erőfeszítéssel. A jóléti állama 20. század második felében csak a véletlen műve volt.