A világ első koncentrációs táborait az angolok hozták létre, ahol dél-afrikai búrok tízezrei lelték halálukat

 

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

A búr szó a holland boer (földműves) kifejezésből származik. A búrok ősei hollandok vagy hugenották voltak, és Transvaal vagy Oranje szabadállam első telepesei közé tartoztak. 1652-ben a Holland Kelet-Indiai Társaság alapított telepet a Jóreménység fokánál, így keletkezett a gyarmat.

A búrok létszáma 1707-ben 1779 fő volt, a ma afrikánernek nevezett, 2,2 milliós nép nagyrészt az ő leszármazottaikból áll. Sok közülük vándorló életmódot folytatott, állattenyésztéssel foglalkozott. Megszállott kálvinistaként az Úr vadonba küldött gyermekeinek tartották magukat, akiknek az a küldetésük, hogy uralkodjanak a földeken és az ott élő elmaradott bennszülötteken. Afrikaans nyelvük egyre távolodott a hollandtól. Mind az afrikai őslakossággal, mind a holland gyarmati hatóságokkal összetűzésbe kerültek.

Búr gyermek a brit koncentrációs táborban

Fokföld 1806-ban, a napóleoni háborúk során brit fennhatóság alá került, és a búrok hamar szembekerültek az új uralommal is, és a “Nagy Trek” (kivándorlás) során – 1835 és 1843 között – 12 ezer búr hagyta el a gyarmatot és szóródott szét a távolabbi területeken.

A zulukat csak brit segítséggel tudták legyőzni 1838-ban. Megalapították Natal köztársaságot – amelyet az angolok 1843-ban annektáltak – majd a Vaal folyón átkelve négy államot hoztak létre, amelyek 1849-ben egyesültek. 1852-ben a britek elismerték Transvaal (később Dél-Afrikai Köztársaság) függetlenségét, majd 1854-ben a Vaal és Oranje folyók között létrejött Oranje szabadállamot is. Mindkét állam apartheid-politikát folytatott, elkülönítve a fekete és fehér lakosságot. A zuluk a hetvenes években még egy felkelést szerveztek, de 1879-ben vereséget szenvedtek a britektől, akik Zuluföldet 1887-ben protektorátussá nyilvánították.

A búrok Paul Kruger elnöksége idején az uitlanderekre (idegenekre) sem terjesztették ki a polgárjogot. Ezek főleg brit bevándorlók voltak, akiket a Transvaalban feltárt, witwatersrandi arany- és kimberleyi gyémántmezők vonzottak ide. Megindult Fokföld ipari fejődése, majd a vasútvonalak kiépülésével a búr területeké is.

A Brit Dél-Afrikai Társaság szolgálatában 1895-ben kalandorok csapata rohanta meg Transvaalt, de szétverték őket. Ez volt a közvetlen előzménye a búr háborúnak. A háború a brit helyőrség megerősítésére adott búr ultimátum után, 1899. október 11-én kezdődött. A teljes brit erő megközelítette a félmillió főt, míg a búr hadsereg csak 88 ezer embert számlált, ám az előbbiek ellenséges földön, hosszú utánpótlási vonalak hátrányával harcoltak, a védekező búrok viszont ki tudták használni a terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket.

A háború első szakaszában a britek felkészületlenségét kihasználva a búrok támadtak: Transvaalból Natalba, Oranje-ból pedig a Fokföld északi részébe törtek be. A “fekete héten”, december 10-15 között több nagy ütközetben győztek, és kulcsfontosságú városokat (Ladysmith, Mafeking, Kimberley) zártak körül. Ezután brit erősítés érkezett, és megfordult a hadiszerencse. Spion Kopnál azonban 1900 januárjában a búrok még egyszer megverték a briteket.

A második szakaszban a britek Lord Kitchener és Frederick Sleigh Roberts vezetésével felmentették az ostromlott városokat, sorozatos vereségeket mértek a búrokra és előrenyomultak a vasútvonalak mentén. 1900 februárjában elfoglalták Bloemfonteint, májusban Johannesburgot, júniusban Pretoriát. Kruger elnök ekkor elhagyta Transvaalt és Európába ment.

Búr gyermekek és asszonyok egy brit koncentrációs táborban

A háború azonban, amely eddig főként szabályszerű hadműveletekből állt, nem ért véget. 1900 végétől a búr gerillacsapatok – Christian Rudolf de Wet és Jacobus Hercules de la Rey vezetésével – 15 hónapon át rajtaütésszerű támadásokat vezettek brit katonai bázisok és a közlekedési útvonalak ellen. Hatalmas területek estek ki a brit fennhatóság alól. Kitchener szögesdrót kerítésekkel, majd a felperzselt föld taktikájával indított bosszúhadjáratot. Táborokba zárta a falusi búr lakosságot, főleg nőket és gyermekeket, akik közül több mint húszezren haltak meg az elemi higiénia hiánya miatt. Mindez nagy nemzetközi felháborodást keltett.

Kitchener brutális módszerei lassan megtörték a búrokat, akik már 1901 márciusában békéért folyamodtak. Végül, az 1902 májusában kötött vereenigingi békében elismerték vereségüket és függetlenségük elvesztését. A búr államok brit gyarmatok lettek, de önkormányzatuk megmaradt.

A britek felperzselt föld taktikája a civil lakosságot sem kímélte. A képen búrok figyelik, ahogy leég a britek által felgyújtott házuk.

Később a búrok és az angolok közeledtek egymáshoz, ennek következményeként 1910. május 31-én megalakult a Dél-Afrikai Unió domínium. Az afrikánerek megőrizték nyelvüket és kultúrájukat, s végül politikai eszközökkel megszerezték azt a hatalmat, amelyet fegyverrel nem sikerült elérniük. Louis Botha és J. C. Smuts személyében két volt búr tábornok is miniszterelnök lett. Az ország lakossága azonban többségében fekete volt, s az apartheid-politika lezárultával a XX. század vége óta folyamatos vérbosszú zajlik a fehérek ellen.

Harcunk.info

Originally posted 2019-04-23 16:22:06. Republished by Blog Post Promoter