A Vatikán mint hamis próféta: ez áll az egyház bizarr lépései mögött

Egyre többen fordulnak el a papok és más egyházi méltóságok, tekintélyek által fabrikált hiedelemvilágtól, mely túlnyomó részben hazugságokból, ferdítésekből, a súlyos cenzúra által megcsonkított szent iratokból és megfélemlítésből áll.

Mindezen felül a hívek nagy része azt is felismerte, hogy a klasszikus, bigott katolikus életmód összeegyeztethetetlen a paradox módon éppen Isten által teremtett emberi természettel, annak értékrendjének csak elenyészően kevesen felelhetnek meg…

Erős vár a mi Istenünk – szokták mondani a mélyen vallásos érzületű emberek, akik számára mindennapos iránymutatóként szolgál az isteni kinyilatkoztatásokat magában foglaló Biblia. A mű, mely Szent Könyvként tisztelt, melyre megannyiszor hivatkoznak.

Az ateisták vagy az intézményesített vallás kritikusai ilyenkor nem kevés cinizmussal jegyzik meg, hogy irigylésre méltó a nyáj egy részének tájékozatlanságból fakadó, látszólag irigylésre méltó magabiztossága és rendíthetetlensége. Sajnos, ebben van némi igazság.

Tiszteletben tartva azoknak mély hitét, akik szerint a Biblia, a Vatikán jelenti, illetve képviseli az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen igazságot, mégis ki kell jelenteni, hogy a katolikus-keresztény vallás alapvetései, noha erőteljes szellemi bástyákat emelhetnek az erre érzékeny és fogékony lelkekben, a talapzat, amire ez a bizonyos vár épült, sajnálatos módon meglehetősen ingatag.

A történelem viharait, a véres és mocskos évszázadokat, noha kiállta (erre mi sem jobb bizonyíték, mint az, hogy korunkban is több száz millióra tehető a hívek száma), azonban észre kell vegyük azt is, hogy miközben egyre több és több, mélyreható kutatómunka, feltárás eredménye mutatkozik meg a vallástörténetet illetően, ezzel párhuzamos módon mintha megkérdőjeleződni látszanának az ugyancsak évszázados, sőt, akár évezredes dogmák.

A modern kor embere, aki számos természettudományos jellegű magyarázatot kapott az őt körülvevő világ jelenségeivel, folyamataival kapcsolatban, felismert bizonyos természetes törvényszerűségeket, leleplezte, hogy nincs látható-érzékelhető mennyország és pokol, nem talált rá a lélek legapróbb nyomára sem és nem érzi, hogy valóban meg lenne váltva, kissé eltávolodott mindenféle, addig nagy becsben tartott, az isteni létezésben, a Teremtésben gyökerező látásmódtól.

Mondhatni, hogy a szakrális világnézetek egyetemes válságát hozta el a modernizáció, a technofelvilágosodás.

Bármilyen érzékeny, mélyreható eszközökkel, műszerekkel kerestük, mindeddig sehol nem bukkantunk rá Isten nyomára. Továbbra is csupán a puszta hit maradhat egyetlen támaszként, ami a kor egyre felszabadultabb, ugyanakkor elveszettebb individualitásának, mely egykoron a puszta ember magasztosabb humánumban való kiteljesedésével kecsegtetett, nagyon kevésnek bizonyul. A gőzgépek, az atomreaktorok, elektronmikroszkópok, űrbe telepített távcsövek és a szinte mindenkit lealjasító világháló által is közvetített korszellem időszakában nem csak a hit lényege látszik elveszni, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos igény is mintha egyfajta drasztikus apadás állapotában lenne.

Az ember immár önmaga szeretne Isten szerepében tetszelegni, leváltaná a Teremtőt, mert annak megkövesedett, elavult, régies, korunkban módfelett anakronisztikusnak tűnő, általánosan kialakult képe nem képes adekvát válaszokat adni sem az egyén, sem pedig a világ égető problémáira.

Nietzsche sokat vitatott és sokféleképpen értelmezni próbált kijelentése, miszerint „Isten halott” valójában nem valamiféle eretnekség, sokkal inkább egyfajta tömör világképszemléleti kritika, reflexiója a gépek megjelenése által bekövetkező korszakváltás következményeként fellépő spiritualitás iránti igény sorvadására.

Az ember nem ismer el magán kívül egyetlen, magasabb rendű létezést, a szellemi fejlődés értékei helyett inkább a materializmus szenvtelen, ugyanakkor sokkal könnyebben elérhető és megélhető örömeivel, előnyeivel járó világnézetet választotta. Ilyen értelemben Isten valóban meghalt – az emberek lelkében biztosan.

De mindezért nem mi vagyunk a felelősek. Ahogyan a gyermek sem hibáztató azokért a tetteiért, melyek következményeiről nem világosították fel idejekorán. Most már tisztán látni, hogy az intézményesített vallás, annak legfőbb képviselője, a Vatikán, mely a Bibliát végül is a hívek kezébe nyomta, mint örökérvényű, tévedhetetlen isteni igazságok gyűjteményét, soha nem adott többet annál, mint ami a saját érdekeit szolgálta.

Nem kívánt megajándékozni senkit a teljes megvilágosodás magasztos gyönyörével, ehelyett manipulált, hazudott, túl sokáig és túl görcsösen ragaszkodott ostoba, tudományellenes krédókhoz, ezzel pedig szép lassan, az idő kérlelhetetlen előre haladásával, a modernizáció, a tudományos reformok, a valódi megvilágosodás által egyre elhomályosodva lassan szinte minden hitelét veszítette.

Manapság, a legfrissebb kimutatások szerint mintegy 2,2 milliárd ember tekinthető kereszténynek. Ez nem egy csekély szám, hiszen ezek szerint a világ népességének minden negyedik tagja kötődik a Vatikánhoz, a Bibliához. (A Facebook tagok száma nem olyan régen lépte át a 2,3 milliárdot…)

Ünnepli a Megváltó születését, feltámadását, tiszteli az apostolokat, szenteket. Ez azonban csupán egy szám, egy, a dolgok mélyére nem ásó és oda nem látó statisztika, mely a teljes igazságot nagyvonalúan hanyagolja. Ugyanis ebből a 2,2 milliárd emberből nagyon sokan, száz- és százmillióan egyáltalán nem gyakorolják születésükkor rájuk aggatott vallásukat. Nem járnak templomba, nem imádkoznak, nem élnek keresztényi életet, nem tartják be a tízparancsolatot, no és persze nincsenek semmiféle spirituális jellegű összeköttetésben sem Istennel, sem Jézussal. Ők csak papíron katolikusok. Hogy hisznek-e? Sokan minden bizonnyal, a maguk sajátos módján. Legfőképp vészhelyzetekben… – de ne legyünk ennyire cinikusak!

A legtöbben hisznek valamiféle felsőbb erőben, egy teremtő-rendező elvben, mechanizmusban. Azonban az ő elképzeléseik erről a természetfeletti erőről nem feltétlenül korrelálnak a hivatalossá tett, a Vatikán által képviselt és terjeszteni kívánt hittel, világszemlélettel. Ők azok, akik alig vesznek kézbe egy Bibliát.

Nem hibáztathatók ezért. Noha Ferenc pápa a közelmúltban kijelentette, hogy a személyes hit, a Jézussal való közvetlen kapcsolattartás veszélyes dolog, mégis, egyre többen fordulnak el a papok és más egyházi méltóságok, tekintélyek által fabrikált hiedelemvilágtól, mely túlnyomó részben hazugságokból, ferdítésekből, a súlyos cenzúra által megcsonkított szent iratokból és megfélemlítésből áll. Mindezen felül a hívek nagy része azt is felismerte, hogy a klasszikus, bigott katolikus életmód összeegyeztethetetlen a paradox módon éppen Isten által teremtett emberi természettel, annak értékrendjének csak elenyészően kevesen felelhetnek meg.

Ez is közrejátszik abban, amiről a vatikáni illetékesek mostanság egyre többet jajveszékelnek, vagyis a nyáj egyre ijesztőbb mértékűen csökken. Az emberek elfordulnak a dogmatikus, szinte hullamerev intézményesített vallástól és ez bizony még véletlenül sem az ördög műve. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy miután megismerjük mindazokat a rejtett, titkos és el nem ismert tanításokat, vallástörténeti momentumokat, amiket a Vatikán kétségbeesetten próbált visszatartani a tömegektől, azt kell mondjuk, hogy éppenséggel az Egyház tűnik valamiféle pokoli csábítónak, mely hamis beszéddel, egy hamisított és megcsonkított hiedelemvilággal térítette le az emberi lelkeket a helyes útról – ha van olyan egyáltalán.

Ne kerteljünk, mondjuk ki, írjuk le: Lehet, hogy a Vatikán az a bizonyos hamis próféta? Hiszen a hivatalossá tett vallás olyan elemeken nyugszik, amik nagyjából-egészében hamisítványoknak titulálhatók, mégpedig teljes joggal. Erre jöhettünk rá az utóbbi néhány évtized során, amikor egyre-másra kerültek elő a Bibliával, a biblikus eseményekkel kapcsolatos történelmi jellegű iratok, feljegyzések, derült fény az Egyház bizonyos túlkapásaira, csalásaira.

Az általuk hirdetett ige hamissá lett, hitük beszennyeződött, olyannyira, hogy azt még a hírhedt apáca mosodák mostoha körülmények között dolgoztatott rabszolgái sem tudnák újra makulátlanná tenni.

Részlet az Összeesküvés elméletek sorozat 27., „A hit legnagyobb rejtélyei” című részből