Egy űrháború és kozmoszlakók eljövetele a Földre? Már zajlik az előkészítés, egy titkos prófécia alapján?
A Vatikán egyértelműen rejteget valamit a Titkos Levéltárban.
Több tízezer titkosítót dokumentum foglal helyet ebben a komplexumban, melynek pontos helyét a mai napig nem teleesne tudni, ugyanis vannak oylan részei, melyek le vannak zárva.
Ezek hossza, mérete, területe nem ismert.
talán több százezer akta is kaphatott itt helyet: ezek nagy része pedig több évtizedre van titkosítva, de olyan is van, mely hivatalosan nem is létezik, és csak “tárolják” az idők végezetéig, vagy míg el nem jön a megfelelő idő.
Sokak szerint a Vatikán egyértelműen rejteget valamit, ami a földönkívüliekkel és a földönkívüli jelenségekkel lehet kapcsolatos.
Az egyházban az elmúlt 50 évben ugyanis egy lassú, alig észrevehető paradigmaváltás kezdődött el.
Az egyház korábban azt hangoztatta, hogy az embert a maga képmására teremtette az Isten. Aztán ahogy a tudomány elkezdte meghódítani a világűrt, elkezdtek a háttérben finomítani az állásponton.
Sőt, maga II. János Pál pápa is hitt abban, hogy létezhetnek hozzánk hasonló értelmes lények a kozmoszban.
Több ízben beszélgetett csillagászokkal, de még a NASA-hoz köthető szakemberekkel is erről, és arról is, hogy az egyház hogyan fog erre reagálni, ha eljön az idő.
Abban ugyanis mindkét fél biztos volt, hogy az egyháznak alkalmazkodnia kell majd az új világhoz, mely akkor kezdődik el az emberi világban, amikor bejelentik:
Nem vagyunk egyedül a világegyetemben.
Sokak szerint a Vatikán egy kész tervvel állt elő ara vonatkozóan, hogyan fogják kezelni a helyzetet, és ez a nap valamikor el fog jönni, méghozzá a közeljövőben.
Egy hitéleti válságot szeretnének ezzel megelőzni.
Ráadásul a levéltárban több olyan dokumentum is létezhet, amelyek már korábbi leírásokat is tartalmaznak földönkívüli találkozásokról, lényekről.
Az ma már nyilvánvaló, hogy maga a Biblia is egy alapvetően megnyirbált irat, melyből rengeteg apokrifnak nyilvánított iratot vettek ki.
Tették ezt azért, mert olyan dolgokról írtak bennük, ami az egyház által erőltetni és felépíteni kívánt vallási világnézettel teljesen szembement volna.
Ezek a dokumentumok, Bibliából száműzött “énekek”, evangéliumok arra utaltak, hogy Jézus nem csak és kizárólag az emberek megváltója volt…
Példának okáért ott van Énok könyve, mely egy kozmikus űrháborúról ír, de sokak értelmezése szerint Mária Magdolna evangéliuma is tele van rejtett utalásokkal, Barnabás evangéliumáról már nem is beszélve.
Előkerült már egy olyan több ezer éves egyiptomi papiruszdarabka is, mely azt írja le, hogy Jézus egy alakváltó humanoid lény volt.
Vagyis nem teljesen ember…
Képzeljük csak el, mi lett volna, mindezek napvilágra kerültek volna?
Az egyház időközben elkezdte belátni, hogy az igazságot nem lehet örökké elhallgatni, és hogy a tények a földönkívüliekről utat fognak törni maguknak.
A paradigmaváltás már zajlik.
Ahogyan az egyház egyre nyitottabban kezeli a földönkívüli élet kérdését,
A NASA is lekezdte felkészíteni a világot a várható sokkra, amit az idegenek létének bejelentése fog okozni.
Nézzük csak meg, 5-10 éve mit mondtak a földönkívüli életről, és ma mit mondanak mind a Vatikán, mind a NASA…
Nyilvánvaló, hogy lassan elkezdtek minket hozzászoktatni a gondolathoz, hogy a földönkívüliek valósak, és végig itt voltak köztünk…
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter