A vásárolt menedékjoguk miatt aggódnak a migránsok

A jelenleg Brémában élő bevándorlók között nagy az aggodalom, ugyanis jó eséllyel kitoloncolhatják őket, mivel valószínűleg lényegi eljárás nélkül kaptak menedékjogot. Ahogyan arról már korábban többször is beszámoltunk, súlyos szabálytalanságok történtek a hivatalban, gyanúsan sok kérelmet hagytak jóvá és felmerült annak a gyanúja is, hogy ezt ellenszolgáltatás ellenében intézték el, magyarul

a migránsok és/vagy az embercsempészek lefizették a brémai kirendeltség tisztviselőit, hogy menedékjogot kapjanak.

A németek úgy osztogatták a menedékjogot, mint a cukrot

Több sebből vérzik a németek bevándorlásügyi rendszere.

Az új eljárások miatt most sokan azon aggódnak, hogy megvonják tőlük az engedélyeket, és kitoloncolják őket az országból”

– mondta Marc Milles, a brémai központ egyik képviselője pénteken.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal azt tervezi, hogy újravizsgálja azt a 18 ezer kérelmet, amelyről a brémai hivatalban döntöttek. Az ügyészek szerint több mint 1200 esetben merül fel annak a gyanúja, hogy egyes személyek korrum vesztegetés következtében kaphattak különböző engedélyeket 2013 és 2016 között.

A belügyminisztérium úgy döntött, a vizsgálat ideje alatt a brémai kirendeltség nem dönthet menedék-, illetve letelepedési jogokról.

A korrupt német menekültügyi hivatalnok termékként árulta a menedékjogot

A szövetségi belügyminisztérium szóvivője péntek délután megerősítette azokat a reggeli információkat, melyek szerint korrupció gyanúja miatt eljárást indított Bréma ügyészsége a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) helyi kirendeltségének volt vezetője ellen.

Az ügy azután derült ki és okozott óriási felháborodást országszerte, hogy egy Alsó-Szászországban elhelyezett menedékkérő család röviddel a tervezett hazatoloncolás előtt váratlanul menedékjogot kapott a brémai BAMF-kirendeltségtől. A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság, a Radio Bremen (RB) helyi közszolgálati rádió és a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap közös tényfeltáró munkacsoportjának beszámolója szerint a kérelmezők többsége 2013 és 2017 között szerzett menedékjogot Németországban.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Az a nyomozóknak külön gyanús lett, hogy olyan esetekben is a brémai kirendeltség hozott döntést, ami nem is hozzájuk tartozott, a migránsokat buszokkal szállították át, hogy ott bírálják el a kérelmeket.

Az adatok szerint a benyújtott kérelmek 96 százalékát fogadták el Brémában, ami kiemelkedően magas.

A botrány kirobbanása után Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter leváltotta a migrációs ügyekkel és a menekültügyi hatósággal foglalkozó osztály vezetőjét. A minisztert a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerint csak a brémai ügy nyilvánosságra kerülése előtt egy nappal, április 19-én tájékoztatták a történtekről a munkatársai, pedig már hetekkel korábban tudtak róla.