A vályogházak melege és bölcsessége: amit minden magyarnak tudnia kell erről!

Számtalan anyagot ad a természet ingyen, csak észre kell vennünk, és leleményesnek kell lennünk, hogy használjuk tudjuk őket.

Anna Heringer közönségesnek tartott anyagokat (pl. agyagot, bambuszt) használ építményeihez Kínától Svájcig, Bangladesben, és még messzebb.

Lenyűgöző előadásában meglátogatunk egy fenséges iskolát, egy elegáns irodát és barátságos közösségi tereket, amelyek mind természetes anyagból készültek.

Október vége volt, Ausztriában, a hegyek között. Tanulmányi kiránduláson voltunk zürichi építészhallgatóimmal. Amikor megérkeztünk az egyik magas völgybe, azzal leptem meg őket, hogy nincs szállás foglalva éjszakára, sem szálloda, sem kunyhó.

Nem tévedésből. Teljesen szándékosan.

Az volt a feladat, hogy abból építsünk menedéket magunknak, amit találunk. Túléltük mindannyian. Hideg volt, tényleg nagyon kemény hideg. Nagyszerű lehetőséget adott annak megtapasztalására, hogy a természet sok ingyenes forrással szolgál, csak észre kell vennünk ezeket, és leleményesen kell felhasználnunk.

Voltam már ilyen helyzetben. Körülbelül 13 éve építészhallgatóként Bangladesbe mentem, egy távoli faluba – a neve Rudrapur – , hogy szakdolgozatom részeként megtervezzek és felépítsek egy iskolát.

Éltem már korábban is itt, 19 évesen önkéntesként a Dipshikhánál: ez egy vidékfejlesztéssel foglalkozó bangladesi civil szervezet. Megtanultam tőlük, hogy a fenntartható fejlődés legfenntarthatóbb stratégiája saját forrásaink és lehetőségeink becsben tartása és felhasználása, függetlennek kell maradni a külső tényezőktől. Próbáltam ezt tenni az épületeimmel is.

Nem kellett messze mennem, hogy megfelelő építőanyagot találjak az iskolám számára. Ott volt a lábunk alatt: sár, föld, vályog, agyag – mindegy, hogyan nevezzük –, és bambusz, ami mindenütt megterem. Banglades távoli vidékein ritkán van áram, de nekünk nem is kellett.

Volt emberi erőnk, és az emberek örültek, hogy dolgozhattak.

Az eszközök, az más kérdés. Ott voltak ezek a fickók, a bivalyok. Próbáltuk marhákkal is, de érdekes: azok túl intelligensek.

Mindig a korábbi lábnyomaikba léptek.

Nem tudták összedolgozni a fal alapanyagait,  az agyagot, a szalmát és a homokot.

Leszámítva egy kis tanácsadó csapatot, pl. Eike Roswagot, aki a megvalósításban segített, és kosárfonó unokatestvéremet, Emmanuelt, mindent a falu mesterei építettek. Ez a METI iskola hat hónapnyi építkezés után.

Forrás