A tíz év fegyházra ítélt késelő, akit mindenki a keresztnevén szólít és akire sokan felnéznek 

Ha rendelkezünk némi erkölcsi érzékkel, akkor minden bizonnyal úgy gondoljuk, hogy akit súlyos testi sértésért, gyilkossági kísérletért elítélnek, az a bírósági ítéleten túl a társadalom jogos megvetésére is számíthat. Úgy hihetjük, hogy az életellenes bűncselekményekre nem létezhet semmiféle morális felmentés.

Sokan vallhatjuk, hogy nincs olyan nézeteltérés, sérelem, elmérgesedett kapcsolat, ami  erkölcsileg megindokolhatná, hogy valaki egy másik ember életére törjön, ahelyett, hogy valamiféle más megoldást keresne.

Ugye, azt meg aztán végképp elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a más életére törő bűnözővel olyannyira szimpatizáljanak emberek, hogy közösségi oldalakon kijelentik, hogy a gyilkossági kísérletet már korábban el kellett volna követnie és hogy “csodálják”, “felnéznek rá”.

Minden bizonnyal abszurdnak éreznénk, ha az ügyről készített bűnügyi riportban barátian a keresztnevén szólítaná a riporter a bűnelkövetőt, és sajnálkozna, hogy szegényre milyen terheket róhat majd a büntetés letöltése és az, hogy elszakítják őt az emberi kapcsolataitól. Ha bárki azt mondaná, hogy nem csak ez történhet meg, hanem még civil szervezetek is mentegethetik, sőt tízezrek írhatnak alá petíciót, hogy a köztársasági elnök részesítse kegyelemben a bűnelkövetőt, akkor biztoson a legtöbben rávágnák, hogy ilyesmi legfeljebb csak egy totál abszurd párhuzamos valóságban lenne lehetséges. –

Pedig ha így gondoljuk, akkor nagyon nagyot tévedünk. Ahhoz hogy mindez megtörténhessen, elég ha az erőszakos bűnelkövető egy szőke nő, akit “Ágnes”-nek hívnak.

A bíróság nem régen bizonyítottnak látta, hogy Kertész Ágnes előre kitervelten egy Gina néven ismert kábítószert (GHB) csempészett férje italába, majd a kábult embert egy 20 centis késsel háromszor torkon szúrta. A bíróság a vádlottat jogerősen 10 év letöltendő fegyház büntetésre ítélte. Közös gyermeküket a gyámhivatal az apjánál helyezte el.

“Ágnes” védekezésében azt adta elő, hogy kapcsolatuk megromlott, és ő az utóbbi időben sérelmesnek érezte, hogy gyermekükkel a férj volt otthon, mert önmagát alkalmasabbnak érezte a gyermek nevelésére és eközben a veszekedések rendszedresek voltak, amikor ő munkából haza érkezett. Saját magára mint a családon belüli erőszak áldozatára hivatkozott. És ezen a ponton kerülnek képbe a feminista civilszervezetek.

Például az Antoni Rita által vezetett Nőkért Egyesület weblapja, ahol mások mellett ők is egy cikkben buzdítanak annak a petíciónak az aláírására, amely kegyelemet követel “Ágnes” számára, akit a családon belüli erőszak áldozataként igyekeznek bemutatni.  Mielőtt bárkit is magába szippantana a nővédő ösztönökre apelláló feminista hangulatkeltés, kénytelen vagyok rámutatni: ebben az ügyben a családon belüli erőszaknak a tényleg komolyan veendő, valódi áldozata nem lehet más, csakis az a férfi sértett, akit kis híján meggyilkoltak. Minden más hivatkozás csak manipulatív mellébeszélés.

Nagyon kevés szó esik róla, pedig a kriminalisztika és a szociológia már feltárta azt a tény, hogy a nők ugyanazért a bűncselekményért lényegesen kevesebb büntetést kapnak. Ha csak erről a súlyos igazságtalanságról kellene szót ejtenünk, már az is túlontúl sok lenne, azonban létezik egy olyan jelenség is, amely a női bűnözőket egészen egyszerűen bűntelenné magyarázza, sőt a társadalom számára egyenesen akár nőfelszabadító hősként is képes feltálalni.

Ha az “áldozathibáztatás” fogalom számára keresünk kézzelfogható értelmezési tartományt, akkor pont most találtuk meg a női bántalmazókat, gyilkosokat felmentő és a férfi áldozataikat mindenért felelőssé tévő feminista eszmeiség képében. Ha nem hisszük hogy ilyesmi létezik, csak olvassuk el a WMN női magazin cikkében Dés Fanni, a NANE (külföldről támogatott ügynökszervezet) “szakértőjének” véleményét, és annak záró konklúzióját:

“Addig nem lehet érdemi változást remélni a nők elleni erőszak terén, amíg államilag nem ismerik el a nők és férfiak közötti strukturális egyenlőtlenségek létezését, amelyek nemcsak a mindennapjainkat, hanem a minket körülvevő rendszereket is átszövik. A párkapcsolati bántalmazás pont annak a patriarchális társadalmi berendezkedésnek a végterméke, amiben a nők alacsonyabb rendű pozícióban vannak.”

Jól érzékelhetjük, hogy az efféle dogmatikában csak bűnös férfiak és női áldozatok létezhetnek. Amivel szemben a kriminalisztikai szakemberek és a szakszerű kutatások rámutatnak, hogy a családon belüli erőszakos helyzetekben az esetek jelentős részében a bántalmazás kölcsönös, reciprokális és a felek ahelyett, hogy felszámolnák, együttesen fenntartják a kölcsönösen erőszakos viszonyrendszert. Hogy ki a nagyobb erőszaktevő, az könnyen megállapítható például akkor, ha az egyikük a másik életére tör.

Nagyon szomorú, hogy a NANE féle radikális feminista bölcselkedőknek az emberi morál egyszeregyét is el kell magyarázni: mindig létezik egy jobb megoldás mások meggyilkolása helyett! Roppan szégyenteljes dolog, hogy egyesek még mindig szakértői véleményként próbálják eladni a “patriarchátusról” szóló hablatyolást, holott a boszorkányüldözés középkori gyakorlatánál aligha áll mindez magasabb szellemi színvonalon.