A szegény terrorista Hasszán, nem bírja a magyar börtönt: Már háromszor próbált öngyilkos lenni

img_2318.jpg

A Budapesten elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatását hétfőn ismét meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék.

A hvg úgy tudja, a férfi egyszer a lepedőjével fojtogatta magát, aztán a kanalával próbálta meg elvágni a nyaki ütőerét, a harmadik kísérlet részletei nem ismertek.

A szír férfi ügyvédje a portálnak megerősítette az infomációnkat, és azt állította: védence börtönbeli állapotok és a kialakult “sötét gondolatok” miatt kísérelt meg öngyilkosságot.

Kelen László azt mondta: ügyfelének kijárna az emberséges bánásmód, az ártatlanság vélelme, és a tisztességes hozzáállás a börtönben is. Hozzátette: hat esetben fegyelmi eljárás is indult Hasszán F. ellen különböző ügyek miatt.

A férfi olykor nem eszi meg az ételt, amit kap, vagy nem megy ki sétálni. Az ügyvéd szerint az öngyilkossági kísérletek miatt is indultak fegyelmik, de ezeket az eljárásokat végül megszüntették.