A svéd választás is a migránsokról szól, hiába tagadják a migráció tényét az idióta liberálisék


A kezdetben befogadó migránspárti szemlélet mára már megváltozott, amit jól mutat a bevándorlásellenes Svéd Demokraták megerősödése. Egy friss felmérésből pedig az is kiderült, hogy a három legnépesebb svéd nagyvárosban összességében a diákok negyvennégy százaléka migráns hátterű, és ezek is fontos témák lesznek az ősszel tartott svéd választás során.

Svédország hagyományosan bevándorlóország. A svéd jóléti állam jellemzője sokáig az volt, hogy befogadták a menekülteket, a segítségre szorulókat. Ez a mentalitás viszont most kezd megváltozni, mert a „jólétéről híres” északi országban elharapódzott az erőszak. Az elmúlt két hétben minden második nap lelőttek egy embert.

Egy felmérés szerint a svédek negyvenkilenc százaléka szerint az ország legfontosabb problémája a migrációs válság, majd az egyre nagyobb bűnözés és a bevándorlók integrációs helyzete.

Flamm László, külügyi szakértő szerint hasonlóan a német és osztrák választásokhoz itt is minden jel abba az irányba mutat, hogy a migráció témája dönti majd el a választást.

A bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja egyre jobban erősödik. A szakértő elmondta: korábban a mérsékelt-jobboldali tábor kategorikusan elzárkózott attól, hogy a Svéd Demokratákkal koalíciót alkossanak, jelenleg azonban „megfordult a kocka”, ugyanis a legnagyobb ellenzéki párttá lépett elő a Svéd Demokraták. Korábban egy mérsékelt konzervatív párt uralta mindig a második helyet, azonban ez a konzervatív párt mondja azt, hogy elképzelhető a koalíció a Svéd Demokratákkal – fogalmazott a szakértő.

Fotó: AFP

Flamm László hozzátette: a Svéd Demokraták két százalékra vannak a kormányzó Szociáldemokratáktól. A kérdés az, hogy ki fogja megnyerni a választást, illetve az, hogy vajon egyedül fog-e kormányozni, – ami nem ritka eset Svédország történetében –, vagy pedig koalíciót kell alkotni.

Tabukat döntögetnek a svéd demokraták

A külügyi szakértő szerint a Svéd Demokraták előretörésének egyik sikere az, hogy a svéd jóléti állam tabuit folyamatosan bontogatják. Ez azt jelenti, hogy amihez hozzászoktak korábban a svéd választópolgárok, arról a párt megpróbál egy másik gondolkodásmódot is bemutatni. A svéd választópolgár számára a legfontosabb szempontok a folyamatosság, kiszámíthatóság és a biztonság. Ezt a három szempontot most egyik hagyományos politikai párt sem tudja garantálni. Amennyiben a Svéd Demokraták meg tudják győzni választópolgáraikat arról, hogy nem kell irtózni a változásoktól, akkor akár meg is nyerhetik a választásokat.

A szakértő hozzátette: két hónap van hátra, azonban a tendencia az, hogy a Svéd Demokraták a második helyen állnak a népszerűségi listán.

Svédország, a bűn országa

A svéd igazságügyi minisztériumhoz tartozó bűnmegelőzési tanács (Brottsförebyggande rådet) frissen nyilvánosságra hozott bűnözési statisztikái alapján enyhén megkérdőjelezhetővé vált az a feltételezés, miszerint más európai városok objektíve élhetőbbek lennének a magyarországiaknál, főleg, hogy a halálos kimenetelű bűncselekmények zöme például nagyvárosokban történik.

A statisztika a 2017-es évet vizsgálta, az adatok alapján 1,51 millió bejelentett bűneset történt az országban. Többek között a nemi erőszakok száma növekedett meg kiemelkedően (654 esettel 7 370-re bővült), valamint a szexuális zaklatások száma: összesen 11 000-re.

A fiatalkorúak (15-17 év) ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma 17 százalékkal növekedett 2017-ben. Ez mintegy 50 százalékos növekedésnek felel meg 2007 óta.


Like it? Share with your friends!