A svéd radikálisok vezére szexista botrány miatt hasalhat el

Vizsgálatot indított szerdán a svéd ügyészség szexuális zaklatás gyanújával Peter Lundgren ellen, aki a radikális jobboldali Svéd Demokraták első számú jelöltje az európai parlamenti (EP-) választáson.

Az előzetes vizsgálat megindításáról Maria Sterup főügyész számolt be az Expressen nevű svéd napilapnak. Elmondta, hogy többeket ki kell kérdezniük, majd értékelniük kell az anyagot, ami eltart egy ideig.

Az ügy előzménye, hogy a Svéd Demokraták második európai parlamenti ciklusára készülő képviselője az Expressennek a hét végén elmondta, hogy egy tavalyi bulin megérintette egy női párttársa, Sara-Lena Bjälkö melleit alkoholos befolyás alatt.

Lundgren pártja videofelvételt tett közzé a YouTube videomegosztó portálon az esettel kapcsolatban. A felvételen Lundgren elismeri, hogy durván viselkedett, és bocsánatot kért Bjälkötől.

A nő azt mondta, hogy túltette magát az eseten, és nem áll szándékában feljelentést tenni. Az Expressen szerdai jelentése szerint a panaszt egy meg nem nevezett személy nyújtotta be Lundgren ellen. Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták vezetője a svéd rádiónak kijelentette, hogy üdvözli a vizsgálatot.