A pápa valószínű utódja szerint a migráció egy invázió, ami az európaiak kihalásához vezet

Robert Sarah bíboros mélységesen elítéli a migrációt.

A keresztényeknek inkább ellenezniük kell a tömeges bevándorlást” – fogalmazott Robert Sarah, az Isten vagy semmi című bestseller szerzője.

A guineai származású bíboros szerint a Bibliát pedig nem szabadna a migráció igazolására használni.
A tömeges bevándorlás a rabszolgaság új formája” – mondta egy francia lapinterjúban a vallási élenjáró, aki a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának Ferenc pápa által kinevezett prefektusa.

A által szemlézett cikkben a bíboros elmondja, hogy téves egzegézis Isten szavát a bevándorlás reklámozására használni, majd élesen bírálta azokat a püspököket, akik „homályos és pontatlan dolgokat mondanak, hogy elkerüljék a kritikát”.

Az Egyház nem asszisztálhat a rabszolgaság ezen új formájához, ami a tömeges bevándorlássá vált. Ha a Nyugat továbbra is ezen a végzetes úton jár, akkor a születések hiánya miatt el fog tűnni, és elfoglalják az idegenek, mint ahogy egykor Rómát is megszállták a barbárok” – fogalmazott Sarah, majd hozzátette, hogy az ő hazája muszlim többségű, tudja, miről beszél.

Hozzátette: „Ha Európa eltűnik, és vele eltűnnek az öreg kontinens megfizethetetlen értékei, az iszlám lerohanja a világot, és teljesen megváltoztatja a kultúrát, az antropológiát és a morális elképzeléseket is.”

Forrás

Forrás